190 évvel ezelőtt, ezen a napon született Anton Bruckner osztrák romantikus zeneszerző és orgonaművész.
(1824-1896)
Osztrák szimfonista, akit vidékisége, vallásos buzgalma és Wagner-rajongása miatt sokszor kigúnyoltak a kifinomult bécsiek.
Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a művészről
Egyik betegsége után az orvosa rendeletére naponta ülőfürdőt kellett vennie. Hogy időt takarítson meg, magával vitte a kottapapírt a kádba, és ott komponált. Egy nap mélyen a munkájába merült, amikor egyik tanítványának, Rudolf Kryzanovskinak az anyja bekopogott az ajtaján.
– Szabad! – szólt Bruckner.
Képzelhetik a hölgy megdöbbenését, aki belépve Bruckner lakásába, úgy találta a potrohos zeneszerzőt, ahogy az Úr megteremtette. Dermedten állt, miközben Bruckner kibújt a vízből, és csöpögő testtel odament hozzá, hogy üdvözölje. Csak a hölgy sikítása és sietős távozása ébresztette rá szegény embert az állapotára. És ez épp azzal a Brucknerrel esett meg, aki ha csak ránézett egy nőre, már attól is elpirult.
Brucknernek volt egy Mopsz nevű, elhízott, korcs kutyácskája. Mikor elsietett ebédelni, mi nála maradtunk a szendvicseinkkel és az ebbel. Elhatároztuk, hogy tréfával örömet szerzünk a tanár úrnak. Ennek érdekében a távollétében eljátszottunk egy Wagner-motívumot, és közben ütöttük, kergettük a kutyáját. Aztán Bruckner Te Deum-át kezdtük játszani, és közben enni adtunk Mopsnak. Rövid idő alatt láthatóan megkedvelte a Te Deum-ot. Miután eléggé beidomítottuk, úgy éreztük, hogy eljött a tréfa ideje. Mikor egy nap visszajött az ebédből, így szóltunk Brucknerhez:
– Tanár úr! Tudjuk, hogy milyen nagyra tartja Wagnert, de a mi nézetünk szerint még csak össze sem lehet hasonlítani önnel. Még egy kutya is pontosan érzi a különbséget.
A mi jámbor tanárunk elpirult. Azt gondolta, komolyan beszélünk. Megrótt bennünket, és teljes tisztelettel kifejtette, hogy kétségbevonhatatlanul Wagner a kor legnagyobb zeneszerzője. Azért kíváncsiság is volt benne, és megkérdezte, hogy mit értünk azon, hogy még egy kutya is érzékeli a különbséget.
Erre a pillanatra vártunk. Eljátszottuk a Wágner-motívumot – Mops nyüszítve menekült a szobából. Aztán elkezdtük Bruckner Te Deum-ját – a kutya széles vigyorral visszajött, a farkát csóválta, és várakozóan felágaskodott. Bruckner meg volt hatva.
Fritz Kreisler (1875-1962), hegedűvirtuóz
és zeneszerző
A Bruckner elleni támadásoknak Eduard Hanslick volt a vezéralakja, aki olyan vitriolos kifejezésekkel illette zenéjét, mint a traumverwirrten Katzenjammerstil (lidércnyomásos macskajajstílus). Bruckner ellenségének tartotta a kritikust, és nagyon félt tőle. Amikor Ferenc József császár kitüntette a zeneszerzőt, és megkérdezte tőle, mit tehetne az érdekében, Bruckner így válaszolt:
-Felséged talán megkérhetné Hanslick urat, hogy ne írjon olyan lesújtó kritikákat a szimfóniáimról.
Amikor Richter János meghívta, hogy a Bécsi Filharmonikusok élén maga vezényelje egyik szimfóniáját, az első próbán Bruckner ragyogó arccal, de mozdulatlanul állt a karmesterdobogón. Miután percek múltán sem emelte fel a pálcáját, a zenekar hangversenymestere, Arnold Rosé finoman megsürgette:
– Bruckner úr, tényleg készen állunk, nyugodtan elkezdheti!
– Ó, nem uraim. Csak önök után – felelte Bruckner.
1991-ben nagy sikerrel mutatták be Berlinben a Te Deum-ot.
– Képzeljék – mesélte tanítványainak -, az egyik mértékadó kritikus azt írta rólam, hogy második Beethoven vagyok! Istenem, hogy mondhat ilyet valaki? – szólt, és gyorsan keresztet vetett, hogy a bűnnek még a gondolatát is elűzze.