Gyűlöletben élni

Közzétette:

 

 

Van itt még egy titok.
Az ember a látásával varázsolni képes. Ennek a varázslatnak az egyik részét a lélektan leleplezte. Azt mondta, hogy  a saját lelkünk szem_250xtudattalan tartalmait vetítjük másokra, s nem olyannak látjuk őket, amilyenek "valójában", hanem olyannak, amilyennek "varázsszemünk" láttatni akarja velünk.
Amit magunkban nem szeretünk, azt meglátjuk másokon, gyakran meg is gyűlöljük őket emiatt. Hogy így működünk, arról mindenki tud, de én még nem találkoztam olyan emberrel — magamat is beleértve –, aki olyan mélységig ismerte volna önmagát, hogy a saját varázslatát képes lett volna átlátni. A másokét igen, a sajátját nem.
Mindaz, ami bennünk tudattalanul fortyog, ott van mások arcán.
Amikor arra kértelek, hogy "segíts varázsoddal az én varázsomat megoldani", erről volt szó.
Hogy ne olyasmit varázsolj rám, ami a sorsomat nehezebbé teszi. Nyúlj felém "jó kezekkel", s vetíts rám magadból olyasmiket, amik az életemet megkönnyítik: láss jobbnak, mint amilyen vagyok. És cserében én is ezt teszem. Ígérem, hogy olyasmiket vetítek rád, amiktől szebbnek és jobbnak látlak majd. Okosabbnak. Önmagam jobbik arcát fedezem fel rajtad — mi más volna a szeretet, ha nem ez?
De ez a vetítés azonban a titoknak csak az egyik fele. A másik az, hogy "látásunkkal valóban át is varázsoljuk, akit nézünk. A Védák egyik alapszava a "dristi", "látást" jelent, de ha megismered a szó valódi jelentését, inkább úgy fordítanád: teremtő látás".
A "dristi" nemcsak passzív, befogadó, hanem aktív, adó is.. Nemcsak befogadod a külvilág benyomásait, hanem át is bűvölöd a környezetedet.
Egy jó szándékú pillantás áldásos lehet, a rossz szándékú pillantások tüzében az ember úgy érzi, mintha "átok alatt állna".
Arról, hogy az emberi tudat "hat" a környezetére és nem független a "látó a látottól", az újkori kvantumfizika éppúgy tud, mint az ostoba babonák világa. A "szemmel verés" egy roppant lesüllyedt és ostoba formája valami nagyon is valós tapasztalatunknak.
Az állatok hamarabb észreveszik és kimutatják ezt a "dristit". Egy szelíd ember kutyája rendszerint szelíd lesz, s egy agresszív gazdának gyakran kutyája is támadóbb és harapósabb. (Bár ezt a gazda, aki önmagával nincs tisztában, rendszerint úgy értelmezi, hogy a kutyája jelzi a "rossz embereket", s fogalma sincs róla, hogy ez a rossz ember ő maga, aki átvarázsolta a saját kutyáját is.)
Ez az átvarázsoltság akkor lesz nyilvánvaló, ha a kutya egy másik gazdához kerül; előző gazdájának "hipnózisa" jellemmé merevedett benne, s egy életen át is megőrizheti harapós rossz természetét.
Hasonlóan reagálnak a növények is a varázsszemekre. Kísérletileg bizonyított nemcsak az, hogy érzik gazdáik szándékát, de az is, hogy ezek a lelkiállapotok maradandó károsodást is előidézhetnek bennük.

*
Velem például megtörtént egyszer, hogy megpillantottam a lépcső tetejéről az embert, akit a kelleténél jobban tiszteltem, ő viszont — mint kiderült — régóta gyűlölt engem. Örömömben elindultam felé, de a lábaim összeakadtak, s úgy félemeletnyi magasból legurultam elé. Nem felejtem az arcát. Nem segített föl. Állt fölöttem kissé meglepve, de elégedetten. Abban a pillanatban még nem tudta, hogy mennyire törtem össze. Meg is halhattam volna, de nem nyúlt hozzám. Mások segítettek fel. Ez a passzivitás elárulta, hogy ami történt, nem véletlen volt. Ő akarta. Nem tudatosan persze, hanem lelkének tudattalan varázsszemével. Ő lett volna a legjobban meglepve, ha valaki azt kérdi tőle: –"Miért akartad te, hogy ez az ember meghaljon?" Fogalma sem volt gyilkos gyűlöletéről. De egész lénye árulkodott: még azzal is foglalkozott, hogy aggodalmat tettessen. Gúnyos, elégedett öröm látszott a szemén.
Az igazság az, hogy szemünk nem egy átlátszó "ablak", amelyen át kinézünk a "külvilágba", hanem — Krisztus hasonlatával — a test világossága: azt látjuk, amit megvilágít, és olyan fényben, amilyen belőlünk árad.
Amire látásunk fénye rávetül, át is "varázsolódik", mivel — ne feledd! — a világosság teremtő hatalom. Amikor Isten azt mondta, hogy "Legyen világosság!", nem azt mondta, hogy fölkapcsolja a villanyt, és a Világ Színpada hirtelen fénybe borult, hanem az, hogy a semmiből olyan mindenséget teremtett, mely a Sötétben egyáltalán nem létezett.
Jelképesen szólva: amikor a Teremtő kinyitotta a szemét, s látni kezdett, azt látta, amit tekintetével létrehozott.
Mi is megismételjük a látásnak ezt a teremtő mozzanatát. Szemünkkel s persze "lelki szemeinkkel" nemcsak nézünk, hanem varázsolunk, átformálunk, teremtünk is.
Erről nem tudunk. Mi csak a visszavert fényeket érzékeljük, de hogy mi is fényadók vagyunk, arról egyszerűen nem veszünk tudomást.

(Elgondolkodtál már azon, hogy mások hogyan látnak téged? Milyen erők és sugarak áradnak belőled? Még azt sem veszed észre, hogy élettársad feszültségét vagy idegességét te teremtetted. Azért robban a feleségedben vagy a gyerekedben az indulat, mert te hoztad magaddal valahonnan s a rossz "dristi"-vel átadtad nekik. Fogalmad sincs, mikor vagy passzív elszenvedője és mikor a forrása valaminek. Nemcsak a szemünk, a lelkünk is csak a visszavert sugarakat érzékeli. Ami belőlünk jön, azt nem látjuk — mert magunkat sem ismerjük.)

Írta: Müller Péter – Szeretetkönyv (150-152. oldal) Alexandra, 2006 ISBN 963 370 063 9

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s