Közzétette:
Valaki valahol fejébe vehetné, hogy oly gépet szerkeszt, amellyel az egész földgömbön hatályon kívül helyezheti a nehézségi erőt és a testek átlátatlanságának törvényét. Senki meg nem tilthatja neki, hogy ezzel a problémával foglalkozzék, sőt a pihenés óráiban még szórakozhat a kör négyszögesítésével is. Ha kitartó ember, bizonyára éjt is nappallá téve dolgozik majd feladata megoldásán, mindaddig, míg… Míg bele nem botlik véletlenül a matematikába s míg abból kétségtelen világossággal nem látja, hogy törekvése ellentmondást zár magába s éppen ennélfogva lehetetlenség.
Hiába dolgozott tehát éveken át? Hiába gyötrődött és verejtékezett? Talán nem. Mert közben tanult is egyet mást. Igaz, hogy olyan dolgokat, amelyeket olcsóbban, egyszerűbben és sokkal rövidebb idő alatt is megtanulhatott volna, ha elégséges lett volna ehhez a műveltsége és intelligenciája. A fő azonban az, hogy tanult. S lehet, hogy e tanulás becses értékekre viszi őt, amikhez a lehetetlenség hajszolása nélkül soha se jutott volna. Munkája tehát csődöt mondott a végcél elérése szempontjából, de hasznossá vált melléktermékei révén.
Körülbelül ugyanezt mondhatjuk a kubista festőknek törekvéseiről, akiknek alkotásait pazar változatosságban nézhette meg a budapesti közönség.
Ha róluk ezt mondjuk, bizonyára a leghevesebb ellentmondást hívjuk fel magunk ellen épp az ő táboruk ügyvédei részéről. Mert vannak ott emberek, akik a kubista festők eddig készített képeit a jövendő festőművészet alapja gyanánt szerepeltetik s azt állítják, hogy a képírás valóságos megújhodást, felmagasztosodást várhat ezektől a törekvésektől.
A próféták jövendőmondását elfogadni vagy visszautasítani vérmérséklet dolga s nem az észé. Ezen a téren mindig csütörtököt mond az érvelés. A próféták tehát beszélhetnek és prófétái hatnak tovább is, ebben őket senki sem fogja megakadályozni. Az embereknek az a része azonban, akiknek van érzékük a legemberibb vívmány, a logika iránt, jogot formálhat arra, hogy ebből a logikai szempontból latra vethesse a kubista álmodozásokat, legalább is pro foro interno.
Ezen latolgatás közben észrevétlenül is a festészet világából a matematika világának közelébe jut, mert a legtöbb kubista festmény egy jegec-rendszer vagy négyszögletes, háromszögletes síkok rendjét mutatja. Egy-egy szín némi árnyalása azt látszik pedzeni, hogy a festő, legalább bizonyos esetekben, talán nem is síkot, hanem testet akar kifejezni. E síkokat és “testeket” egyenes vonalak szegik körül, úgy hogy itt nagyobbára az úgynevezett szabályos testekkel volna dolgunk. Ha van valami a festményen, ami a látható világra emlékeztet, teszem emberi alak, úgy az csupa egyenes vonalú síkra és testre bontva azt sugallja nekünk, hogy a festő szándékosan tért el a fotografikus hűségtől és valamely cél érdekében kristályosította át a szabálytalan testeket egyenes vonalúakká. A cél bizonyára nem lehet az, hogy azt az emberi alakot fel ne ismerjük: ellenkezőleg, minden művészet, a kubistáké is, bevallottan arra igyekszik, hogy a fotografikus hűségnél egyebet is, többet is akar adni: a lényeget, a dolgok velejét. Feltehető tehát, hogy bizonyos kubisták a geometriai értelemben vett szabálytalan emberi test lényegét úgy vélik intenzívebben kifejezhetni, ha azt geometriai értelemben vett szabályos testekké alakítják át, négyzetek, háromszögek, kockák segítségével. Ha ebben a találgatásban nem tévedünk, akkor meg kell jegyeznünk, hogy a kubisták nem léptek a végső radikalizmus útjára s ennek az elvnek nem vonták le valódi következését. Mert van mód az így megtalált lényegnek félreérthetetlen közlésre s ezt a módot igen régi idők óta készen kínálja a mennyiségtan, amely azt tanítja, hogy ezeket a négyszögeket, háromszögeket és kockákat a legpontosabban ki lehet fejezni egy-egy egyenlettel, oly pontosan, hogy ha azt az egyenletet megtelegrafáljuk például New Yorkba, ott matematikus barátunk hajszálig s a legnagyobb könnyedséggel meg tudja belőle konstruálni azt az idomot vagy testet. Ha tehát a kubisták egészen a geometriáig egyszerűsítik azokat a jelenségeket, amelyeket e földön tapasztaltak, a legintenzívebben kifejezhetnék azokat ily egyenletek segítségével. Ennek megvolna az a nagy előnye, hogy semmi félreértésre nem adhatna okot. Mert míg számos kubista képen sok ember a jegecek gazdag sorozatában észre sem veszi az emberi alakot: addig a matematikai képlet, minden földi salaktól megtisztultan, a maga kizárólagosságában tolmácsolja nekünk a kubista forma-problémát.
A kubista álmodozások némely más gyümölcsén ismét más jellemvonások fedezhetők fel. Egy képen hosszabb keresgélés után egy geometrikussá átírt emberi fejet véltünk megpillantani, még pedig velünk szembe tekintőt. Mindjárt melléje e fej arcéle került, a homlokán pedig néhány vonal a koponya hátsó felének formáját rögzítette meg. Itt a cél nyilván az volt, hogy a festő elénk adja a fejet különböző nézetből: hadd lássuk egyszerre, egyazon képen, esetleg egyazon helyen azt a fejet élűiről, hátulról, oldalról, felülről, alulról. Így megnézni csak testet lehet, ennélfogva feltehető, hogy a kubista sugallni akarta nekünk azt, hogy az emberi fej fizikai értelemben vett test, amely, éppen mert test, térben van elhelyezve. A tér geometriájává lett tehát sok kubista kép elve. Akárhány ember nem fogja elképzelhetni, hogy miért kell Euklidesz könyvei után ugyanazokat az igazságokat nehezebben érthető módon előadni ecsettel és vásznon, amiket az a görög geometria már egyszer oly röviden, precízen, kristálytisztán adott elő. Ez azonban a kubisták dolga s nem a miénk. Arra mégis rá lehetne mutatni, hogy mintegy nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg Bolyai könyve az abszolút geometriáról, amely óriási geometriai forradalmat jelentett. A kubista újítók abból sokkal újabb fajta igazságokat bányászhatnának a tér abszolút geometriájának köréből, mint az igen régi Euklidesznél. Lehullana szellemükről az az előítélet, hogy a tér háromdimenziójú s megfesthetnék az egymást metsző párhuzamos vonalakat.
A kubista álmok egészen a mennyiségtani absztrakció közelébe vitték a festészetet. Az absztrakció pedig nem ad szemléletet. Egy egész sereg matematikai igazság nem csupán nem ad szemléletet, hanem képzeletünkbe sem foglalható. Ha most valaki színes festékek, vászon, ecset, képkeret segítségével kapálja az absztrakciók szőlejét, eleve lemond arról, hogy pusztán szemünk által befogadható hatást juttasson nekünk. Mindössze azt érheti el, hogy például esetleg kiböngésszük a festményből azt az igazságot, hogy a testek három kiterjedésűek. De először is ezt már rég elmondták mások, másodszor ennek sugallásához elég négy szó, időben pedig egy másodperc. A kubista álmok tehát nagy anyag és erőpazarlással hozzák létre mondanivalójukat. Ami ellenkezik a művészi ökonómia elvével.
A legtöbb emberre a szokásos kubista kép kevésbé sugallónak, mint inkább rejtvénynek hat. Aki nem tudja megfejteni, ám vessen magára. A művész nyilván nem köteles magát az emberek tudatlanságának alárendelnie. Ezt mindenki el fogja fogadni. És senki sem fogja e festett kristályszerkezetek szerzőit bántani. A kubizmusnak aligha lesz vértanúja.
A kubista álmodozók, akik az érzékre és érzelemre ható kép és a mennyiségtani absztrakció belső ellentmondását nyilván nem érzik, boldog emberek lehetnek. Hasonlítanak azokhoz a középkori novíciusokhoz, akik azt a problémát fejtegették, hogy hány boszorkány táncolhat egyszerre egy tűhegyen s hasonlók azokhoz a galíciai bócherekhez, akik a Leviathán fogainak száma felett vitatkoztak vagy azokhoz a szoftákhoz, akik Mohamed szakáll-szálainak mennyiségét igyekeztek arisztotelészi formulák segítségével meghatározni: azt hitték magukról, hogy filozófusok és teológusok s hogy a világ legnagyobb problémáit fejtegetik. A kubizmusnak is vannak ilyen bócherei, szoftái és novíciusai.
Lyka Károly
Forrás: Lyka Károly: Művészet – Tizenkettedik évfolyam, 1913
Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára
Illusztrációk: Benczúr Gyula és Pablo Picasso rajzai
Lighthouse 