Andrea Mantegna festő

Közzétette:

 

Andrea Mantegna (1431 körül, Isola di Cartuna, – 1506. szeptember 13. Mantova) a térérzékelés, a perspektíva mestere és a quattrocento kiemelkedő művészegyénisége volt. Mint Francesco Squarcione(1397–1468) festő fogadott fia és tanítványa kezdte el karrierjét Padovában, ahova szintén eljutott a XV. század közepére Donatello és Masaccio szellemi hatása. E.H. Gombrich ezt írja róla “Mantegna is, mint Giotto vagy Donatello, az eseményt a maga egykori valóságában akarta feleleveníteni, de mást értett valószerűségen, mint nagy elődje. Az igények megnőttek azóta, Giottónak egyedül az emberi tartalom volt a fontos, igyekezett maga elé idézni a férfiak és nők mozdulatait, viselkedését az adott helyzetben. Mantegnát a környezete is érdekli.”

Andrea_Mantegna_Imádság az olajfák hegyén1456-ban a mantovai Gonzaga család meghívja Mantegnát a mantuai udvarba, és kinevezik udvari festőjükké. Itt megismerkedik Alberti építésszel. Ennek nyomán születik meg a San Giorgio várának északi tornyában lévő híres műve, a Camera degli Sposi. Ez az 1474-ben befejezett, szakaszosan elkészített dekoráció az olasz reneszánsz egyik legnagyszerűbb eredménye és Mantegnának nagy hírnevet biztosít.

A Camera degli Sposi (Házastársak szobája) a hercegi család privát helyisége volt, ahol magas rangú vendégeket fogadtak. Ezért a terem oldalsó falai a hatalmi reprezentáció céljait szolgáló freskódíszt kaptak. E falakon a hercegi udvart és környezetét festette meg Mantegna, amelyen a Gonzaga-család összes tagja látható, középpontban, hajbókoló udvaroncokkal körülvéve, maga a herceg, Federico Gonzaga. A háttérben ábrázolt furcsa, kör alakú nyílásokkal átlyuggatott építmény nem más, mint egy Rómában épen fennmaradt síremlék, egy pék sírjának hatalmas kemencét formáló építményének imitációja.
Az itáliai freskófestészet történetének korábbi évszázadaiban a festők, ha teret akartak ábrázolni, doboztereket, perspektivikus utcaképeket festettek a falakra, többnyire ugyanúgy, mint táblaképekre. Az ilyen függőlegesen álló freskók sohasem mondanak ellent a meglévő architektúra szabályainak: azt a benyomást keltik, mintha az ábrázolt jeleneteket a falba vájt nyíláson keresztül szemlélnénk. Ezt a hatást Mantgena tovább fokozta a mantovai hercegi palota általa kifestett szobájában, ahol olyan portré- és életképszerű jelenetekben, amelyek a szemlélőt a figurák csaknem kézzelfogható jelenlétének élményével ajándékozzák meg.

Ez nemcsak az alakok szinte szoborszerű plaszticitásának és a tér meggyőzően kibontakozó távlatának köszönhető, hanem olyan illuzionisztikus fogásoknak is, amelyekkel a festő a képek szereplőit a valós tér architektúrájához kapcsolta. Ez leginkább a fiktív oculus-on látható: a boltozatra festett, az ég felé “nyitott” kivágás, mellyel Mantegna azt a meglepő élményt kínálja a szemlélőnek, mintha egy kút mélyéről tekintene fölfelé. Mantegna az architektúra áttörésével és az alakok di sotto in su (alulról fölfelé való) ábrázolásával a festői illúziókeltés új útjait nyitotta meg. Ez az ábrázolásmód majd csak a XVI. században fog elterjedni. Az oculus azért is fontos festészettörténeti szempontból, mert az első kör alakú perspektíva.

Mantegna-camera_degli_sposi_mennyezeti_fresko

Daniel Arasse Festménytörténetek című könyvében egy érdekes részletről ír ezzel a festménnyel kapcsolatban. A szokásos elemzések a kilenc puttóra koncentrálnak, ezek tökéletes elrendezésére a kompozíción belül (hárman a fiktív mellvéd előtt vannak, hárman mögötte és rákönyökölnek, hárman pedig a fejüket dugják át rajta), illetve ezek számára, mely szimbolikus jelentéseket rejthet (összesen kilencen vannak, háromszor három csoportban). Arasse viszont nem ezekkel foglalkozik, hanem a tizedik puttóval. Ha jól megfigyeljük a festményt, akkor ugyanis tíz puttó van és nem kilenc: a tízediknek csak a keze látszik, amiben egy kis pálcikát tart. Arasse értelmezése a tízedik puttóról: “Ez a pálca a freskó egy nagyon jól meghatározott pontjára, a terem legfontosabb átlójára mutat. A terem egyik felén félrehúzott, a másik felén leengedett festett kárpitfüggönyök vannak. A láthatatlan puttó pálcája a rejtett és a feltárulkozó, nem rejtett részt elválasztó átlóra mutat. Nyilván Mantegna tudatosan alkotta meg így a tízedik, rejtett puttót, hogy rámutasson a letakart és feltárulkozó részeket övező titokra.”

Mantova udvari festője

Andrea_Mantegna_Gonzaga udvar1460-ban költözik végleg Mantovába. Amikor a mantovai hercegek udvari művésze lesz, festői stílusa már határozottan kialakult. Itt találkozik olyan emberekkel, akik nagy szerepet játszanak életében, gazdagítják művészetét. Ludovico Gonzaga márki magas jövedelmet biztosít számára, és az udvari festő címet adományozza neki, amit Mantegna élete végéig megőriz. A Gonzaga családban Ludovicónak, majd Fredericának és Fracescának dolgozott. ben a San Giorgio vár kápolnáját díszíti Az új irányzatok megismerésének vágya Firenzébe és viszi.Pisába. 141463-1464 között a Cavrianában és Goitóban dolgozik, a hercegi rezidencia átépítését irányítja. A Gonzaga-udvar humanista tudósai, munkásságára is kihatnak, bővíti 1459-ben a San Giorgio vár kápolnáját díszíti.irodalmi és archeológiai ismereteit. Megismerkedik Alberti építésszel. Ennek nyomán születik meg a San Giorgio várának északi tornyában lévő híres műve, a Camera degli Sposi. Ez az 1474-ben befejezett, szakaszosan elkészített dekoráció az olasz reneszánsz egyik legnagyszerűbb eredménye és Mantegnának nagy hírnevet biztosít. Új utat nyit az olasz festők következő nemzedékei számára – Correggiótól Tiepolóig.

Későbbi évek

Neve ismerté válik Firenzétől Rómáig. Ekkor már jól működő műtermet irányít. Gobelinek, arany tárgyak, lakodalmas ládák, értékes vázák terveit készíti. Ekkor készíti nagyobb méretű munkáit, mint például az 1486-ban kezdett kilenc nagy vásznat a Caesar diadalmenetéhez. Ez a sorozat, – kis szünetekkel – nyolc évig tartott, lelkes fogadtatásban részesült és ismertté válik számos metszet révén. Bibliai és mitológiai tárgyú rézmetszetei a quattrocento jelentős grafikai művei. Rézmetszetei az új divatot tükrözik, megihletnek számos német művészt, közöttük Albrecht Dürert. 1488-ban Rómába utazik és több mint két évig ott dolgozik. VIII. Ince pápa megbízza a Belvedere-ben épült (a 18. században lerombolták) kápolna díszítésével. Amikor visszatér, Mantovába új tendenciák fogadják, ami végleg lezárt egy dicsőséges korszakot. Mantova új hercege, II. Gonzaga Francesco és felesége, Isabella d’Este megbízásokkal halmozza el Mantegnát. Megfesti a Győzedelmes Madonna képét, (1496) amely hálaadó ajándék az 1495. júliusában a franciák fölött Forneue-nál aratott győzelemért. Megfesti a Parnasszus, (1497) és a Rossz tulajdonságokat elűző Minerva (1504) allegóriákat. Mantegna egyik utolsó műve Krisztus megkeresztelése (1504-1506); a kép a mantovai Sant’ Andrea templom kápolnáját díszíti, ahova a művészt is temették. Sírkövén, ahol arcképe is látható, a következő felirat olvasható: → » Tudnod kell, hogy Andrea Mantovából, akinek itt képét látod,/Felér Apelleszhez, ha nem jobb volt nála.«

 

Források: E.H.Gombrich: A művészet története
Daniel Arasse:Festménytörténetek
Sulinet.hu (Művészettörténet,
Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s