Ó, Erdély szép hazám…

Közzétette:

 

 

Tamás Gábor erdélyi származású, Svédországban élő énekes, dalszerző, televíziós és rádiós zenei szerkesztő népszerűsége 45 éve töretlen. Eddig egymillió lemezt vásároltak meg világhírűvé lett dalából, amely Kolozsvár Donát úti orgonáiról mesél hervadhatatlanul nemcsak májusban, hanem borongós őszben, zimankós télben is tavaszt bűvölve a szívünkbe. A magyar kultúra ápolásáért tett érdemei elismeréseképpen, pályafutásának 45. évfordulóján a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki január 22-én, a magyar kultúra napján, Budapesten. Idei romániai turnéján március 29-én a temesvári fellépés hangpróbája után egy rövid interjú erejéig értük utol az ottani ifjúsági otthonban. Első kérdésünk természetesen a már gyermekkorában megcsillantott tehetségről, tehát magáról a kezdetekről szólt.Tamás Gábor

– Az, hogy zenei adottságom, hallásom van, mesélik, már kisgyerek koromban kiderült, és a hangom is jó volt. Négyéves koromban feltettek az asztalra és azt mondták: Énekelj nekünk Gabika! És amíg nem szóltak, hogy álljak le, addig folyamatosan énekeltem. Amikor kicsit megnőttem, az édesapám beíratott a kolozsvári zeneiskolába, ahol a helyi román, illetve magyar opera kórusába beválogattak. Itt egy idő után már szólót énekeltem, mégpedig Tosca Pásztor áriáját. Az az érzésem, hogy akkor született meg bennem az elhatározás, hogy zenei pályán maradok és énekes leszek. Persze, ez nem ment ilyen könnyen, hiszen a zeneiskolából eltávolítottak, mivel édesapám a református egyház főkönyvelője volt, és kijelentették, hogy papgyerekekre nincs szükség. Viszont 3-4 év után visszatértem a kolozsvári zeneakadémiára felvételizni, fel is vettek. Klasszikus zenét énekeltem egészen 18-19 éves koromig, az évfolyamtársaim rábeszélésének engedvén pedig részt vettem az országos táncdalfesztiválon, éppen itt Temesváron, ezt megnyervén pedig végképp áttértem a tánczenére.

Miért tért át a klasszikus zenéről a könnyűzenére, hiszen a kettő között eléggé nagy a különbség.

– Valójában nem olyan nagy különbségről van szó, mint amilyennek tűnik. Jómagam nagyon sokat köszönhetek a klasszikus zenei éneklésnek, hiszen az operában eltöltött évek alatt tanultam meg a helyes színpadi kiállást és lélegzést. Sok a hasonlatosság az énektechnikát illetően is, hiszen sokan vannak, akiket a Jóisten megáldott egy tehetséggel, viszont nem tanulták meg helyesen használni a hangjukat, így hamar szétordítják a torkukat, és ötvenéves korukra már teljesen elmegy a hangjuk. Puccini az akkori kor „könnyűzenésze” volt, hiszen csodálatos, fülbemászó operaáriákat írt, és nem véletlen az sem, hogy a popzenészek sokszor feldolgozzák Puccini vagy Verdi egyik áriáját, ami már magában is bizonyítja, hogy van hasonlatosság. Egyszóval, nem bántam meg, hogy áttértem a könnyűzenére, de sosem szakadtam el a klasszikus zenétől sem.

A múlt század 70-es éveiben arra kényszerült, hogy elhagyja Erdélyt. Miért került erre sor, és miért éppen Svédországra esett a választása, hiszen abban az időben pl. az NSZK sokkal népszerűbb és vonzóbb volt a bevándorlók számára.

– Távoznom kellett, hiszen nagyon szorult a hurok körülöttem. Ugyanis be akartak szervezni a Securitatéba, hogy figyeljem a televízió magyar szerkesztőségében a kollégákat, ugyanis akkor már ott dolgoztam. Ezenkívül nem énekeltem a Ceausescu-rendszert éltető hazafias dalokat, és emiatt letiltottak. Éreztem azt, hogy távoznom kell, vagy börtönbe kerülök. Három alkalommal a Securitate le is tartóztatott. Igaz, hogy külföldön először Münchenben léptem fel, 1976-ban, Svédország viszont abban az időben olyan nyugati ország volt, amely már három év után megadta a bevándorlóknak az állampolgárságot. Visszatekintve úgy érzem, hogy ha már sor került arra a szomorú lépésre, hogy el kellett hagynom szülőföldemet, jól választottam. Svédország egy gyönyörű ország, demokrácia van, és ott szabadon énekelhettem, komponálhattam, egyszóval azt csináltam, amit akartam. Soha nem bántam meg, hogy odakerültem.

Lehet hogy éppen ebből kifolyólag nevezték el „svédországi repülő magyarnak” is, hiszen Ausztráliától Amerikán át körbeutazta a világot. Hogyan lehet elviselni a sok fellépést, az utazásokat, és hogyan tekint erre a családja?

– Nem könnyű a családtól lévő távollét, de szerencsére a családom megérti azt, hogy nekem az a feladatom, hogy zenét írjak, énekeljek, és örömet szerezzek a világ különböző tájaira szétszéledt magyaroknak. Az energiát pedig abból a szeretetből merítem, amelyet minden alkalommal telt házas közönség nyújt nekem. Ezek azok a pillanatok, amikor valami azt sugallja, Gábor, ezt érdemes és kell csinálnod. Az, amiket mondanak nekem az emberek a dedikálásnál, hogy napokig, hetekig töltődnek fel koncertjeim hallatán, ez az, amiért érdemes mindezt csinálni. Szerencsére a hangom és az egészségem is megengedi, hogy járjam ezt az utat, a könnyűzene nehéz útját.

Említsen, kérem, nekünk egy szép vagy éppen rossz élményt, amely emlékezetessé tette világjárását.

– Koncertjeimmel kapcsolatosan egyetlen rossz dologra sem emlékszem. Megtörténik az, hogy kisebb helységekben nincs teljesen telt ház. Feladatomnak tekintem azt, hogy ellátogassak olyan helyekre is, ahol a magyarság fogyóban van, hiszen úgy érzem, koncertjeimmel, dalaimmal, szövegeimmel segíthetem a magyarság fennmaradását. Mindig volt viszont egy-két újságíró, aki arról kezdett írni, hogy én miért távoztam el szülőhazámból, és most Svédországból siratom Erdélyt. Ők szerintem boldogtalan emberek, akiknek fáj a másik sikere. Igazából ez engem nem érdekel, és ezt a kesztyűt soha nem veszem fel. Visszatérve a kérdéshez, igazán kellemetlen csalódásaim sohasem voltak. Amíg az erdélyi Szentgyörgyön harmincezer vagy Székelykeresztúron hétezer ember énekli dalaimat, az említett rosszmájú megjegyzésekkel nem törődöm.

Túl van a 65. életévén, sok produkció, új albumok, DVD-k születtek az elmúlt évtizedekben. Mik a tervei? Gondolkodott-e már azon, hogy nyugdíjba vonul?

– Amíg az egészségem bírja és telt házak várnak, eszem ágában sincs abbahagyni. Úgy érzem magam, mint egy futballista, aki megérzi, mikor kell a cipőket a szögre akasztani. Szerintem ezt én is idejében megérzem majd. Egyelőre megyek tovább előre, idénre is egy új lemez megjelentetését tervezem, de lesz amerikai, magyarországi, erdélyi és lemezbemutató turné, városnapok, falunapok… Budapesten május 24-én a magyar világtalálkozón koncertezem, november 8-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban hagyományos lemezbemutató koncert lesz. Írok, énekelek, új lemezt adok ki, tehát tele vagyok tervekkel.

Ön egy olyan énekes, akinek három hazája is van. Svédország, Magyarország és Erdély. Hol érzi magát otthon?

– Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Svédországot nagyon szeretem, az elmúlt évtizedek alatt nagyon szép életem volt ott. De igazán magaménak sosem tekinthettem, mert annak az embernek, aki Erdélyben született, mindig Erdély lesz az igazi otthona. Ettől függetlenül az anyaországban is nagyon jól érzem magam, koncertjeim mindenütt telt házasak.

Mikor láthatja, hallhatja a vajdasági közönség?

– Jártam Vajdaságban egy kisebb kutató körúton, Szabadkától kezdve több nagyvárosban is megfordultam. Többen megismertek, megszólítottak az utcán, és azt mondták, nagyon várnak már. Az egyedüli gond az, hogy kell valaki, aki megszervezi az ottani turnét számomra. Nagyon remélem, hogy erre még ebben az évben sor fog kerülni. Egyúttal kihasználom az alkalmat, és sok szeretettel üdvözlöm a vajdasági magyarokat, kitartást kívánok nekik, hiszen hallom, olvasom az atrocitásokat és tudom, hogy ott nem könnyű magyarnak lenni és megmaradni.

További jó egészséget és még sok-sok szép slágert, koncertet kívánunk Tamás Gábornak.

Nagyon szépen köszönöm, és üdvözletemet küldöm minden délvidéki magyarnak.

 

Paraczky László – VajdaságMA

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s