Megértő szerelem

Közzétette:

 

 

avagy mit mond a tudomány a szerelemről?

Egészen a legutóbbi időkig a szerelem egyedül a művészet tárgya volt.

szerelem_kicsi Az evolúciós logika szerint az ideális férfi mindamellett, hogy kedves, megértő és intelligens, főként jóképű, izmos, gazdag, és imádja a gyerekeket. Hölgyeim, ugye megdobban a szívük? És az jár az eszükben: ilyen nincs. Vannak jóvágású milliomosok, de ők általában nem a hűség mintaképei, és viszonylag ritkán lehetne őket rávenni a pelenkacserére. Nem így a gondoskodó típusúakat, ám az ő megbízhatóságuknak van egy negatív összetevője: nem olyan őrjítően vonzóak. Ezt az ellentétet sok nő (és ijesztően sok állatfaj nősténye) úgy próbálja meg áthidalni, hogy a szuper pasi, az alfahím lesz a gyerek biológiai apja, míg a stréber lesz az, aki felneveli. A DNS-tesztek elérhetővé válásával rengeteg családi tragédia született abból, hogy akár több évtized után derült fény arra, nem az a gyerekek biológiai apja, aki magát annak gondolta.

Egy férfi számára az evolúciós sikeresség úgy érhető el, ha minél több nőt tud megtermékenyíteni. A szexuális változatosság kultúrától függetlenül vonzza a férfiakat, bármilyen sok kulturális és társadalmi tiltás áll ennek útjában. „A férfiak disznók”-elv intuitív értése mellett ezt rengeteg pszichológiai kutatás igazolta. A férfiak fizetnek a valós és virtuális szexért (prostitúció és pornó), a férfiak töltik meg a könnyű kalandok reményében a szórakozóhelyeket (vagyis csak nekik kell érte fizetniük, a nőknek rengeteg szórakozóhely ingyenes), és követnek el szexuális erőszakot. Egy anekdotikus kutatás szerint a férfiak átlagosan minden harmadik másodpercben gondolnak a szexre (több férfi említette erre nekem: „Csak?”)

A lány már másnapra megváltozott, máskor oly szemérmes pillantása szabadabban járt körbe, haját kibontotta, és a szélben lobogtatta, elmulasztotta az istentiszteletet és az imádságot, s magában egy rövid, szerelmes dalt dúdolt, amelyre pedig senki sem tanította. A változás napról napra erősödött, míg a hajadon éjszakánként már párnái közt hánykolódva hangosan kiáltozta az ifjú nevét, kedvesének nevezte, és vágyakozva hívta őt.”

Hesse mágiának tulajdonítja a hajadon átalakulását, pedig mondhatná csak azt: szerelmes lett. Mi okozta ezt az érzést? Megmagyarázhatatlan, misztikus, földöntúli dolog? Lehet-e erre a rendkívüli eseményre tudományos magyarázatot találni? Egyáltalán érdemes-e?

Válaszom: lehet, de csak annak érdemes ezzel foglalkoznia, aki a tudománytól függetlenül képes egy kis romantikus, háborítatlan szigetet megőrizni a megmagyarázhatatlan szerelem számára. Ugyanis a modern pszichológia válaszai egyáltalán nem fennköltek, sőt inkább leleplezőek.

De kezdjük az elején.

Egészen a legutóbbi időkig a szerelem egyedül a művészet tárgya volt. Születtek szisztematikus megközelítések is, gondoljunk csak Stendhal híres A szerelemről című könyvére. A 20. században azonban a pszichológia beszippantotta magába ezt a témát is. Ne Freud pszichoanalitikus műveire gondoljunk, egy évszázaddal később visszatekintve Freud még csak pszichológiával foglalkozó gondolkodónak tűnik, akárcsak Stendhal volt. Megközelítésük tudományos igényű volt, noha soha egy pillanatra sem voltak rossz írók: megmaradtak romantikusnak és nagyravágyónak.

A mai pszichológia sokkal többet, és valljuk be, sokkal kevésbé romantikust mond a szerelemről. Sok kutató az empirikus kutatás klasszikus módszereivel (kérdőívezés, interjúk) gyűjti össze a szerelem-szeretet kérdéseit. Mégis, a legfontosabb irány, az evolúciós pszichológia Darwin merészen eredeti és éles szemű megfigyeléseiből táplálkozik. A fejlődő etológia és a spekulatív szociobiológia találkozásából született meg a 1980-90-es évekre az evolúciós pszichológia.

Természettudomány jött létre, melyben a megfigyelések tárgya maga az ember lett. Az irányzat visszahelyezte az embert a természetbe, és úgy vélte, hogy ahogy az ember testi és mentális képességei, úgy érzései és viselkedése is tükrözi azt, hogy mi volt az elmúlt néhány százezer évben adaptív, és növelte meg annak lehetőségét, hogy az egyed genetikai készlete továbbadódjon a következő nemzedékbe. Felvetette, hogy igenis az ember valamilyen, és ez a valamilyenség vizsgálat tárgya lehet. Vannak nők és vannak férfiak, és az intuitíve oly elvitathatatlan különbségeik nem csupán társadalmi konstrukcióknak köszönhetőek.

Trivers nevéhez köthető a legfontosabb felfedezés az emberi szexualitással kapcsolatban. Trivers úgy vélte, hogy minden faj hím és nőstény egyedeinél meghatározó a morfológia, a szexuális viselkedés és érzések (!) szempontjából, hogy a két nem mekkora mértékben vesz részt az utódok létrehozásában és felnevelésében. A legtöbb állatfajnál, de főként az emlősöknél meglehetősen egyenlőtlenek a viszonyok. A nőstény jóval többet invesztál az utódok felnevelésébe: eleve nagyobb és korlátozottabb hozzáférhetőségű ivarsejttel vesz részt a szaporodásban. A nőstény ivarsejt több tízezerszer nagyobb lehet, mint a spermium, és míg a spermiumok termelése az egész élet során szakadatlan és gyakorlatilag korlátlan, addig a nősténynek korlátozott számú petesejtje van. Ez el is fogyhat egyszer: ez a menopauza oka az embereknél.  Az emlősöknél a nőstények hordják ki az utódokat, és születésük után is főként ők táplálják. A hím vagy beszáll az „üzletbe” vagy nem. Jobbára nem, de meg kell mondani, hogy ez a legtöbb faj esetében ökológiai tényezőkön múlik.

A nőstények vállalják az óriási megterhelést, ugyanakkor utódaik száma erősen véges. A hímek a legtöbb esetben a gyereknevelést megússzák, sőt, ha ügyesek, utódaik száma hihetetlen méreteket ölthet. Gondoljunk csak például az elefántfókákra: egy-egy hím hatalmas nőstény-csapatok kizárólagos bikája lehet, de az embernél is vannak kézzelfogható példák, ha a poligám társadalmak uralkodóit vesszük: egy szultánnak a több száz fős háreméből könnyen születhet több száz gyermeke.

Ezek után nem kell nagy logika, hogy belássuk, a nőstények értékes „erőforrások”, akik biztosíthatják a hím génjeinek következő generációba való átjutását. A hímek versengeni fognak ezekért az erőforrásokért, miközben a nőstényeknek nincs más dolguk, mint hogy válogassanak a jobbnál jobb ajánlatok között. Így van ez minden állatfajnál – ahol pedig netalántán a hím vállal nagyobb ráfordítást az utódokért (pl. halak között a harcsa), ott a viszonyok is fordítottak. Általában véve elmondható, hogy a hímek agresszívabbak, egymással versengőbbek, testfelépítésük robusztusabb, és a szexuális változatosság arcpirító mértékű késztetését hordják magukban. A nőstények szemérmesek és megválogatják, hogy kivel pározzanak, testfelépítésük közel sem olyan erőteljes, ugyanakkor az utódgondozáshoz szükséges képességek és késztetések széles skálájával vannak felvértezve.

A nőstényeknek sokféle szempontjaik lehetnek a partnerválasztásban, ahogy a hímek is sokféleképpen biztosíthatják a nagyobb sikerüket a gyengébb nemnél. Nem árulok zsákbamacskát, az evolúciós pszichológia szerint az embernél sincs ez másként, bármennyire is ellentmond a jóérzésünknek. A katolikus egyház álláspontját tükrözve a fogamzásgátlás előtti korban a szexualitás célja tényleg a gyereknemzés volt. A nők minden kultúrában igyekeznek olyan férfit találni, akinek génjei jók és tekintve, hogy némi, nem túl magas szintű monogámiára a férfiak is rávehetők, emellett még invesztálnának is az utódokba. Az evolúciós logika szerint az ideális férfi mindamellett, hogy kedves, megértő és intelligens, főként jóképű, izmos, gazdag, és imádja a gyerekeket. Hölgyeim, ugye megdobban a szívük? És az jár az eszükben: ilyen nincs. Vannak jóvágású milliomosok, de ők általában nem a hűség mintaképei, és viszonylag ritkán lehetne őket rávenni a pelenkacserére. Nem így a gondoskodó típusúakat, ám az ő megbízhatóságuknak van egy negatív összetevője: nem olyan őrjítően vonzóak. Ezt az ellentétet sok nő (és ijesztően sok állatfaj nősténye) úgy próbálja meg áthidalni, hogy a szuper pasi, az alfahím lesz a gyerek biológiai apja, míg a stréber lesz az, aki felneveli. A DNS-tesztek elérhetővé válásával rengeteg családi tragédia született abból, hogy akár több évtized után derült fény arra, nem az a gyerekek biológiai apja, aki magát annak gondolta.

Egy férfi számára az evolúciós sikeresség úgy érhető el, ha minél több nőt tud megtermékenyíteni. A szexuális változatosság kultúrától függetlenül vonzza a férfiakat, bármilyen sok kulturális és társadalmi tiltás áll ennek útjában. „A férfiak disznók”-elv intuitív értése mellett ezt rengeteg pszichológiai kutatás igazolta A férfiak fizetnek a valós és virtuális szexért (prostitúció és pornó), a férfiak töltik meg a könnyű kalandok reményében a szórakozóhelyeket (vagyis csak nekik kell érte fizetniük, a nőknek rengeteg szórakozóhely ingyenes), és követnek el szexuális erőszakot. Egy anekdotikus kutatás szerint a férfiak átlagosan minden harmadik másodpercben gondolnak a szexre (több férfi említette erre nekem: „Csak?”).

A férfiaknál is különválik az ideális nő attól függően, hogy céljai mire irányulnak. Családalapítás szempontjából a legjobb választás egy kellően fiatal, pubertást nemrég elhagyó szemérmes szűz, a termékenység minden jelével. Ezek a jelek fontosak abban az esetben is, ha férfi rövid távú kapcsolatot próbál kialakítani, azonban ebben az esetben a nő szexuális tapasztalatlansága (szüzesség) és tartózkodása (szemérmesség) hátrányos. A pornófilmekben ezt a női típust igyekeznek megjeleníteni „a piac”, vagyis a férfiak ízlésének nyomására.

A termékenység jelei a női test minden részén felfedezhetőek. Az egyik az arc. A megfelelő női nemi hormon- (ösztrogén)-szint jele a kicsiny, szőrtelen, nem csontos arc, a vastag, vérbő ajkak. A hibátlan bőr a betegségek hiányát, míg a szimmetria a fejlődés során előforduló betegségek hiányát jelzi. A termékenység közvetlen jellemzője az ideális, 2:3 arányú derék-csípő arány. Ez a tipikus „homokóra-alak”; a modellek számára ideálisnak tartott 90-60-90-es méret is tükrözi a férfiak derék-csípő preferenciáját Minden intuíció ellenére a szép, kerek, telt keblek nem az utódok táplálása szempontjából lényegesek, a legtöbb főemlős fajnál (pl. csimpánz) a mellek ugyanis laposak, mégis képesek elegendő tejet előállítani. Bizonyos elképzelések szerint a sebészkés, melltartó-előtti világban a formás, feszes mellek a fiatalság megkérdőjelezhetetlen jelei. A női test kellemes gömbölydedsége a peteéréshez nélkülözhetetlen testzsír-százalékot mutatja.

Ha már így elkalandoztunk a test irányába, akkor el kell mondani, hogy a férfi izmossága egyrészt tükrözi azon képességét, hogy sikeres vadász legyen, másrészt a férfiak közötti erős konkurencia- és dominancia-harcokban van nagy jelentősége. Azonban míg a sikeres vadász nem feltétlenül erős testalkatú, tekintve, hogy általában nem oroszlánnal kellett megküzdenie, illetve, hogy az ellen úgysem számít, hogy valaki izomgyúró vagy szikár, addig a sikeres harcosnak kifejezetten előnyös a nagy izomtömeg. A férfi rátermettsége, magas tesztoszteron-szintje látható arcán és másodlagos nemi jellegein (testalkat, izomzat, csontok vastagsága, magasság, szőrösség). Bármily meglepő, az evolúciós szempontok kiválóan magyarázzák az emberi nem hímjeinek evolúciós rokonainkhoz viszonyítva óriási péniszét is.

Az evolúció érdekes lenyomata a hereméret és a két nem közötti méretkülönbség. Mindkettő végső soron ökológiai viszonyoktól függ. Főemlős rokonaink változatos ökológiai körülmények között élnek. Ezek a körülmények megszabják azt is, hogy milyen társas csoportban élnek az adott faj tagjai. Nagy területen szétszórt, kicsiny halmozódást mutató táplálék esetében a faj tagjai egymástól függetlenül fognak kóborolni. Itt a nőstény mellé szegődik a hím, aki a nagy terület miatt képtelen egyben tartani egy háremet. Itt nincs versengés a hímek között, így a hímek nem szelektálódnak nagyobbra a nőstényeknél. Ilyen a gibbon. A gorilla kisebb háremet tart, itt szükség van arra, hogy a megvédje a többi hímtől nőstényeit, így mintegy kétszer akkorák a hímek, mint a nőstények. A csimpánzok táplálékai még a gorilláénál is jobban halmozódnak, így nagy csoportokban élnek. Ezeket egy hím nem tudja egyben tartani, így a hímek csoportosan élnek együtt. Van némi, de nem túl sok versengés a nőstényekért. Ezért a csimpánz testmérete közepes mértékben haladja meg nőstényét. A gorillák és gibbonok nőstényeit csak egy adott hím termékenyítheti meg, viszont a csimpánzoknál a nőstények párosodnak minden hímmel, azért, hogy megelőzzék a csimpánzkölykök megölését. Emiatt a csimpánzoknak jóval (testmérettel korrigálva 16-szor) nagyobb heréik vannak, mint a gorillának. Ennek oka, hogy a nagyobb here több spermiumot jelent, ami nem hátrány akkor, ha a nőstény minden csapatba tartozó hímmel közösül. Az ember heréje nagyobb, mint a gorilláé, de kisebb, mint a csimpánzé, ami közepes promiszkuitásra utal. Ez jól összekapcsolható azzal, hogy az emberszülők általában monogámiában nevelik közös gyerekeiket, azonban néha mindkét nem tagjai „félrepillantanak”.

Az embernél viszonylag kicsi, de konzekvensen előforduló különbség van a nő és a férfi testmérete között, ami azonban jelentékenyebbnek tűnik, ha a két nem izomzatának eltérését vesszük. Ez arra utal, hogy a férfiak a nőkért nemritkán a nyers erőszak terepén küzdöttek meg.

Azonban nemcsak a test árulkodik fajunk eredetéről, hanem szexuális érzéseink is. Ha valaki meg akarja határozni a szerelem leg lényegét, nem lesz könnyű dolga. Vannak bizonyos jellemzők, amelyek „bejósolják”, hogy két ember milyen valószínűséggel esik szerelembe egymással. Ezek egyike a fizikai, lelki és mentális hasonlóság, másik a két személy közötti fizikai távolság, a harmadik pedig az, hogy mennyire ismeri egymást a két személy. Ami azonban e mögött van, és tényleg a szerelem lényege, már nem fogalmazható meg olyan egyszerűen. Mégis a legtöbb kutató arra jutott, hogy ez nem más, mint a puszta szexuális vágy, amely arra sarkallja az embert, hogy a vágy tárgyával egyesítse genetikai készletét. A szépség pedig olyan jellemzők összessége, amelyek adaptivitást tükröznek.

Két fontos megjegyzést kell még tenni. Hatalmas eltérés van aközött, hogy milyen környezetben szelektálódtak ki a fent említett szexuális preferenciáink, s hogy ma milyen környezetben élünk. Ez több félreértésre is adhat okot. Az emberek nem azért szeretkeznek sokat, mert sok gyereket szeretnének. Éppen, hogy sokat szeretnének szexelni, az esetek döntő többségében anélkül, hogy abból gyerek szülessen. Fogamzásgátlás nélkül azonban a kettő együtt járt egymással az evolúciós régmúltban, így az evolúciónak elég volt, hogy a szex utáni vágyat hozza létre ahhoz, hogy elég sok gyerek szülessen. Ha az emberek célja az lenne, hogy terjesszék genetikai anyagukat, akkor minden férfi spermadonornak állna. Nem azért választunk szép feleséget, hogy genetikai anyagunkat egy minél tökéletesebb genetikai anyagú nőével egyesítsük, hanem mert bennünk van a szépség és fizikai vonzerő szeretete.

A másik megjegyzés, hogy a szexualitás ezen megközelítése (ahogy általában véve az evolúciós pszichológia) csupán leíró, és nem normatív jellegű. Csak arról beszél, hogy mi jellemző az emberekre, arról nem, hogy mi lenne a helyes. Steven Pinker még azt is megjegyzi, hogy mindez a boldogsággal sincs kapcsolatban: lehetünk attól még tökéletesen boldogok (és legyünk is!), hogy preferenciáink mások, vagy netalántán viselkedésünk nem adaptív. Elvégre az emberi történelem nem más, mint ezen evolúciós adottságok saját igényeinkre való formázása a kultúra által. Szóval legyünk boldogok és szerelmesek – függetlenül, attól, hogy ez mit jelent az evolúciós pszichológia szemszögéből!

Szerző: Takács Endre az ELTE PPK pszichológia szakának 4. évfolyamos hallgatója

Forrás: Mindennapi Pszichológia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s