Babits Mihály: Tennyson: Nappali álom

Közzétette:

A fordító vallomása.) – Fidei sacrum: becsületesség dolga ez a munka és a hűségé önmagamhoz, akitől nem szabad elszakadnom. Fiatalságom munkája, másé és duplán az enyém, első hódításaim íze rajta: – s kedves nekem, mint az ősmagyar zsákmányolónak lehetett valamely bájos ékszer, melyet kalandjainak hajnalán harácsolt a kincses Nyugatról, s azután elvesztette… s a vén fej nosztalgiájával keresi meg újra. Egy eltűnt kézirat… visszacsengő rímek… néhány gondatlan s pihenő nap esetlege: ez a története e pár újraszülető strófának. Sohasem volt olyan időszerűtlen, mint ma s ez létjoga! L’art pour l’art! Régi, derék, tisztító, igaz művészhez való hitvallás! Tudtuk mi azt s én tudtam legjobban, hogy minden művészet az életért van: de tudtuk azt is, hogy az élet nem annyi, amennyi az újságokba kerül, lélek, szépség, álmok, zeneszóval járnak az élet élén! S mikor jött az Élet nagy szennye és gyásza, gyászruhát öltött a Szépség s tompán szólt a zene, – de nem adták föl szent jogaikat. Magam voltam az első, aki levetettem a versről pompás ruháját s elcsitítottam az illetlen zenét az Élet gyásza előtt! Ki tudja itt nálam jobban, mit kíván az idő s mit kíván az örökkévalóság? De most jönnek a nap kis hősei s utólag kezdenek kiáltozni ellenem és hitvallásom ellen: szavuk káromlás és ostobaság. A régi ostobaság, már hallottam ezt! Hát íme, azért is! – hadd szóljon a régi “üres technika.” Inkább “művészet és kultúra”, mint “belső hév és lírai mondani való.” Még nem is “művészet és kultúra”, csak nehéz rímek és jambusok. Nem is eredeti, hanem fordítás. S még nem is valami olyan névtől való, amely kedves az ő füleiknek, hanem Tennysontól, az angol missek költőjétől. Igazi misseknek való vers! Kis jómozgású epigonok, könnyen feledkező adósaim ti, hálátlan fiak, kik életemben tékozoljátok el gazdag örökségem – diadalmaskodjatok! Gazdag vagyok, adhatok, engedhetek, s mit tudtok ti, hogy a ti véleményetekkel törődjem? Szóljanak csak a régi versek Lady Flórához!)

Az alvó szépség

1.

Lábáig év meg év után,

Alfred Lord Tennyson

míg hever ágyán egymaga,
átnőve bíbor paplanán
árad el éjsötét haja.
Elbűvölt teste kétfelén
a gyöngypártából szétkereng:
a gazdag, álmos, enyhe fény
a göndör fürtön meg se leng.

2.

A csillaghímes takaró
lankadt selymével tagjait
formázza, fürte szakadó
éjzáporából kivakit
karja lágy árnya, s nagyszemű
gyémántkösöntyüvel lobog:
a csöndet vággyal tölti hű
szépsége, fénnyel a napot.

3.

Alszik: s pihegés a terem
holt legét nem rebbenti meg,
egy illatos tincs ott pihen
keblén, és nem vall ütemet.
Alszik: s párnája a puha
nyomástól két dagadt halom.
Alszik, s nem álmodik: csupa
forma és teljes nyugalom.

Forrás: Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 2. szám · / · Babits Mihály: Tennyson: Nappali álom

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s