Maori teremtésmítosz

Közzétette:

Valaha, az idők kezdetén, még nem élt ember a földön. Nem voltak madarak, és nem voltak állatok sem. Hiányzott az égő Nap az égről, így nem voltak fénylő nappalok sem.
Kietlen, fekete éjszaka borult a földre. Fekete éjszaka – hold és csillagok nélkül. Nem volt sehol egy szikrányi fény.
Ebben az éjszakában nem csendült hang, nem zendült szél, csak a mély sötétség hallgatott.
Rangi, az Égapa és Papa, a Földanya még összesimulva, egymásba ölelkezve feküdtek. Amiatt volt sötétség a földön. Olyan szorosan ölelték egymást, hogy a napsugár sem férhetett közéjük, a szél sem surranhatott el kettőjük között. Rangi és Papa között csak a néma, végtelen éj feküdt.
Ranginak és Papának sok gyermeke volt, s a gyermekek valamennyien istenek voltak: Tane, az erős, Tu, a harcias, Ta-whiri – Tane féltékeny vetélytársa -, Rongo, a nagyevő és Tanga-roa, a tengerek ura.
Ranginak, az Égapának és Papának, a Földanyának még számos gyermeke volt. A szülők szorosan maguk közé ölelték valamennyit. A gyermekek nem tudtak felállni, és nem tudtak járni. Csak kúsztak, másztak a sötétben, soha nem láthatták a napot, soha nem érezhették a hűsítő szelet.
Egy nap az egyik fiú, Tane így szólt:
– Nem élhetünk így tovább! Anyánk és apánk agyonprésel bennünket. Valamit tennünk kell!
– Igen, igen! – kiáltották a testvérei. – Állni akarunk! Járni akarunk! A nap fényét áhítjuk! De mit tehetünk?
A legharciasabb testvér, akinek Tu volt a neve, így szólt:
– Öljük meg őket!
– Nem! – szólt Tane. – Nem ölhetjük meg apánkat és anyánkat. Én tudom, mit kell tennünk; próbáljuk meg szétválasztani őket!
Fivérei beleegyeztek. Valahányan, csak Ta-whiri nem.
Rongo a hátát Égapának feszítette, aztán térdével és kezével tolni kezdte Földanyát. Bár minden erejét összeszedte, nem volt képes elmozdítani Rangit Papa mellől.
Aztán Tanga-roa próbálta meg szétválasztani a szülőket.
Nagyot taszított apján, s ugyanabban a pillanatban anyját lefelé nyomta. Közben fel-felhorkant, majd’ megszakadt az erőlködéstől, de nem ment velük semmire. Rangi és Papa nem mozdult egymás mellől.
– Álljatok meg! – kiáltotta Ta-whiri. – Nem szabad szétválasztani a szüleinket! Nem jó, amit teszünk.
A testvérei azonban rá se hederítettek. Egymás után sorra nekiveselkedtek, és megpróbálták elszakítani Rangit Papától. De ez sehogyan sem sikerült. Égapa oly szorosan ölelte magához Földanyát, hogy egyikük sem tudta szétválasztani őket.
Már csak két testvér volt hátra: Tane és Ta-whiri.
Tane előlépett. Tane, az erős.
Rátérdelt Papára, a Földanyára. Vállát Ranginak, az Égapának feszítette, aztán minden erejével megmozdította őt.
Rangi és Papa megremegett.
Rangi fölkiáltott:
– Gyermekeim, mit tesztek velünk?
Tane azonban megfeszítette két izmos karját, és még magasabbra emelte Rangit. Szülei sírva fakadtak, hangos zokogásuk betöltötte az egész teret. Tane ekkor még egy végsőt taszított rajtuk, s Rangi és Papa lassan eleresztették egymást. Égapa és Földanya elváltak egymástól – örökre…
Tane talpra szökkent, kiegyenesedett, s megállt közöttük szálfa-sudáran.
A fény pedig elárasztotta a földet. Most először látták meg Rangi és Papa gyermekei a Napot. Most először sétáltak szabadon Földanyán.
– Tane! – kiáltották a testvérei. – Te vagy a legerősebb köztünk. Végre szabadok vagyunk! Ezután már a nap fényében fog telni az életünk.
Csak Ta-whiri nem szólt semmit.
Rangi és Papa többi gyermeke azonban boldogan élt Földanyán, aki immár arany napfénybe öltözött.
Tane fa- és páfrányerdőket ültetett. Madarakat teremtett, hogy énekeljenek az erdőben. Virágokat fakasztott, hogy viruljanak a levelek zöldje közt. – Tane az erdők istene lett.
Tanga-roa hallal töltötte meg a föld tengereit. Némelyik halnak uszonya volt, némelyiknek kagylóháza. Ő teremtette a tenger minden lakóját. – Tanga-roa a tengerek istene lett.
Rongo, a nagyétkű; ő lett minden ehető növény atyja. Ő ültette az első édesburgonyát és a yam-gyökeret. – Rongo az ételek istene lett.
Tu volt Rangi és Papa legharciasabb gyermeke. Folyton-folyvást a csaták tüzét kereste. – Tuból a hadak istene lett.
Ők és az összes többi gyermek – a Földanyán találták meg édes otthonukat. Csak Ta-whiri nem maradt közöttük. Ő a levegőben – Rangi és Papa között – lelte meg hazáját. Ő lett a szelek istene, a hurrikánok és a viharok atyja.
Ta-whiri még ma is haragban van a testvéreivel.
Olykor keresztülsüvít Tane erdein.
Olykor átalzúg Tanga-roa tengerein.
Olykor elpusztítja Rango termését.
Olykor szürke felhőket hoz, hogy eltakarja Rangi szomorú arcát.
Égapa sír, eső-könnyei Földanyára hullanak. Földanya is sír. Az ő könnyei a források.
Eső és forrás egymásra lelnek, egybekelnek, s a végtelen erdőkön át együtt futnak a folyókkal – egészen a tengerekig.

‘Tawiri- Matea

fordította – M. Horváth Adrienne – goa.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s