Ősi zarándokhely lehetett Machu Picchu

Közzétette:

Machu Picchu, az inkák elveszett városa valójában egy zarándokhely lehetett, amely a helyiek teremtésmítoszának lépcsőfokait, és az ehhez kapcsolódó kozmoszképet szimbolizálta – állítja egy új olasz tanulmány.

AFP

Giulio Magli, a Milánói Műszaki Egyetem archeoasztronómiai professzora szerint Machu Picchu a Nap szigete, azaz a Titicaca-tó egyik sziklás szigetén felépített szimbolikus város párja lehetett. A szigetről már korábban is tudták, hogy az a helyiek egyik legfontosabb zarándokhelye: az ott álló, jelentéktelennek tűnő szikla hitük szerint a Nap, így egyben az inka civilizáció szülőhelye volt.

Az Urubamba vagy más néven Vilcanota folyó vízesései, és két hegycsúcs közé ékelt területen felépített Machu Picchuban a kutatók szerint egykor nagyjából 750-en élhettek. A spanyol hódítás után ez a város is kiürült, és közel fél évezreden át elveszettnek hitték, majd legközelebb 1911-ben, a Yale Egyetem expedícióját vezető Hiram Bingham fedezte fel ismét a nyugati tudományos élet számára. Nemrég arról is hírt adtunk, hogy egy német üzletember már 40 évvel korábban, szisztematikusan, a helyi kormányzat asszisztálásával kifoszthatta a várost.

A felhők közé épített település rendeltetésével kapcsolatban nagyon sok elmélet látott napvilágot: egyesek az inkák szülőhelyének tartották, mások végső erődnek, sőt olyanok is voltak, akik szerint a Napistennek ezen a helyen szűz lányokat áldoztak. Egy 1980-as években írt, és nemrég felelevenített tanulmány pedig arra a furcsa következtetésre jutott, hogy a város Pachacuti 1460 körül épített magánbirtoka lehetett.

A Cornell Egyetem oldalán közzétett tanulmányával most Magli is beáll a sorba: a kutatás során a város alaprajzát, megközelítését, és más földrajzi jellemzőit az inka birodalom más szakrális központjaival hasonlította össze. Ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy Machu Picchu egy közkedvelt zarándokhely lehetett.

Szerinte a városfal bejárata mellett talált kisebb tárgyak áldozati ajándékok lehettek, amelyet az érkezők hagyhattak ott. A szerző szerint a város épületei is az első inkák mitikus utazását, és a teremtésmítoszt szimbolizálták: ennek során kerestek fel egy korábban kőfejtőnek hitt részt, amely az anyafölddel való kapcsolatra utalt, és egy három ablakos templomot, amely az első inkák földre születését szimbolizálta – hitük szerint a három ablak valamelyikén át érkeztek a fizikai valóságba. A harmadik ilyen helyszín az Intihuatana piramis volt, amely egyben az útvonal végét is jelentette.

A tanulmány szerint a zarándokok hittek abban, hogy Machu Picchu a földi és égi ösvények kereszteződéséhez épült, és ott lehetővé válhat a párbeszéd az égi hatalmasságokkal is.

Discovery News / Múlt-kor történelmi portál



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s