Szív és lélek

Közzétette:

Tatiosz: A szív meghasonlottjai


dartAzokra gondolok, akik meghasonlottak, mert becsapták, megsértették, hátba támadták őket; és azokra, akik csaltak, sértegettek, rágalmaztak – és ettől meghasonlottak.
Ember vagy, így bármi megtörténhet veled, amit ember elkövetni, vagy eltűrni képes. Amint a tisztaságnak van tudománya, úgy a romlásnak is van. A bölcs, higgadtan fogadja az élet dolgait, az emberi szív kegyetlenségét, a lélek hamisságát is.
De mit jelent a szívnek ez a szó: hamisság? – Feltételezi a csalást, az álságot, a képmutatást. Legkézenfekvőbb kelléke: a hazugság, mely az ártatlannak tűnő nagyotmondástól, szándékos félrevezetésig töméntelen formát ismer.
Ilyen kegyetlenül hat a sértés, a rágalom is: a kéretlen szókimondástól a becsület sárba tiprásáig. A szókimondásnak is vannak fokozatai. Bár tudjuk, nem minden szó mondható ki, legalábbis nem ott, nem azonnal és nem úgy. A kimondott szó, mérgezett nyílként hatol a másik szívébe, mikor célba talál. De miként a nyíl, úgy a szó is szélt téveszthet, a sértés pedig visszaszáll a sértőre, mert aki kapta, nem dédelgeti keblén, mint egy gyémánt nyakéket, hanem rögvest visszahajítja. Tudj bánni a hazugsággal, akkor majd tudsz bánni az emberekkel is.
Tudd a sértést, a rágalmat a maga helyén látni: a nagy lélek nem háborog, nem gáncsol, a nyugalom szelíd derűje hatja át minden napjait.
Ha lelked nyugalmat áhít, add meg neki: a dolgokat, melyek kívül vannak, hagyd kívül, hogy szép életet élhess.
A dolgok mozdulatlanok, belsődbe engedve te adsz életet nekik. Te döntesz arról: befogadod, vagy kizárod őket. Dönts szíved szerint: aki szeretettel közelít a világ dolgaihoz, mindig jól dönt.
József Attila: Majd megöregszel
Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed, s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyávog,
de a szobába csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a múltból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifjú képed, hozzá motyogod.
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem”.

“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tűnődik, nem a vágy,
a bensődben: szeress-e, ne szeress-e?

Magadban döntöd el! Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e?
Mert elfáradt bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

Plotinos: Az erényről
Plotinos: A Jóról 26. fejezet; részlet Azt, hogy valaki a Jót elérte, ezt bizonyossággal akkor állíthatjuk, ha jobbá vált, a meggyőződését nem változtatja, és kiteljesedik, a Jóban megmarad, nem keres többé mást.
Ezért nem lehet ez sohasem a gyönyör, mert a gyönyör nem elég önmagában, és (az illető) a szeretetével sem tud ugyanannál a tárgynál megmaradni, mert ugyanaz a tárgy nem ad újra és újra gyönyört. Örökösen az új az, amiben (az illető) örömét leli.
Fontos, hogy a jó, amit valaki saját maga számára választ, ne a puszta érzelem legyen, amelyet az ember a Jó birtoklásakor érez, mert különben kielégítetlenül fog maradni az, aki ezt jónak nevezi, hiszen csak az az érzelem lesz az övé, amit a Jó felett mindenki érezne. Ezért nem elégedne meg senki sem az érzelemmel olyan dolgokra vonatkozóan, amit nem ér el. Teszem azt: nem gyönyörködhetik egy ifjúban, aki nincs jelen. S aki testi töltekezésben találja örömét, azt hiszem, nem fog úgy örülni, mintha enne, ha egyszer – nem eszik. Vagy aki a szerelemben leli örömét, nem fog gyönyört érezni, ha nem lehetett együtt a lánnyal, akit akart, s egyáltalán semmit sem tehetett.
De mi az, aminek minden egyes dolog részévé kell válnia, hogy mindegyik megkapja azt, ami őt megilleti? Talán valami forma – fogjuk mondani. Mert az anyag számára valóban a forma a jó, és a lélek számára ez a forma, az erény…

Faulkner: Az ember
Az ember nem azért halhatatlan, mert valamennyi teremtmény közül egyedül neki van kimeríthetetlen hangja, hanem mert lelke van, szelleme, amely együtt érezni, áldozatot hozni és tűrni tud.

Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan “jó”, hogy ellenségünk lesz ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s