Kodolányi János: A tűznek nem szabad kialudni
Furcsa, kényelmetlen érzés nyűgöz le, mikor ezt a könyvet kezünkbe vesszük. A lepergett háború mennydörgése, a nemzeti-színű görögtüzek hazug villogása,
Séta a kultúra ösvényein
Furcsa, kényelmetlen érzés nyűgöz le, mikor ezt a könyvet kezünkbe vesszük. A lepergett háború mennydörgése, a nemzeti-színű görögtüzek hazug villogása,
Osvát Ernőnek Testvér, ismersz? Ismerheted-e tenmagad? Tudhatod-e a pillanatot, Mikor a jóság benned A szennvedéstől csordultig dagad? Testvér, ha lelkednek
Mért van, hogy a szivem Csupa, csupa bánat? – Siratom halálát A gyönyörű nyárnak. Siratom halálát A hulló levélnek, Lassú
Ősz, te sokat tudsz: mert sétálsz furcsán és hallgatagon, s hervasztó, irgalmatlan szomorú szemeiddel befigyelsz minden ablakon. Ősz, te sokat
Éltem aluvó asszonyéltemet S testem nem volt más – minden nyarak teste – Hajam a fáknak kúsza lombja volt, Szívem
Nem voltál itt – kinyujtottam érted borzongó karjaimat. Ablakon át, tetőn át, szürke ködoszlopokon át nyúltam feléd néma csengőn, süket
Bocsásson meg nekem Garvay Andor, akit én a legőszintébb és a legbecsületesebb színpadi írók közé számítok, hogyha ezzel a darabjával,
S honnan van benned most ez az eltökéltség? S hogy szabad ennyire szenvedni? Mi lelte az arcod? Ilyen csendben vagy
A hős alakja, ahogy az első húsz oldal után elénkbontakozik: elég érdekes. Ki ez az elsősorban szagok iránt érzékeny ember
Vadszőlő indája ing, szél tépázza álmaink, vén cimbalom minden ablak minden szív és minden ablak, zeng az ablak, zeng a