Irodalom – 38 Oldal

Csokonai Vitéz Mihály – A szamóca

Illatja rozmarinnak, Mézíze a fügének, És a rukerc pirossa Szájunknak és szemünknek S orrunknak is mi kellő? Hát

Helyét gyümölcsnek adja a szirom. A déli égen elterül a hőség. A termő kor jön: érés, felelősség és

Jövel, oh verseimnek lelke, Lélek! És vess magot szántóföldjén szivemnek, Hol dús igék és bús dalok teremnek. Oh

Kirándulást tettünk az aggteleki barlangba egy-két fiatalabb tanárral. Még most is emlékszem azokra a csodadolgokra, amiket ott láttam,

(részlet) – Nem csak a tudás törekszik pontos ismeretre, gondolom, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a

Legutóbb ismét amerikai párbaj hírének a fekete denevére röpködött. Egy huszonkét éves fiatalember ölte meg magát. A fekete

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemü harmat, amelytől fénylik a szirom, amelyből felszökik, kévéjében a napnak, szivárvány-szikra, miliom.

Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18. – Budapest, 1995. május 19.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, esszéíró,

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el a Múzeumi Világnap ünneplését. 1978. május

Nem vagyok már, aki hajdanában, Szirt-éleknek zúgó csermelye, Benne forrongó, de vad erő van, Mely megdöbbent, útját futva