Márai Sándor – Az igazi butaságról

Lighhouse's avatarKözzétette:

 

 

Mert a butaság is többféle. Vannak értelmes emberek, kiknek lelkében az értelem pislákoló fénye kialudt, mert szerencsétlen életkörülmények között születtek és nevelkedtek. Vannak emberek, akik Sándor Márai is a Hungarian writer, poet, and journalistbuták, mert nem tudnak uralkodni testük fölött, elbutítja őket a szenvedély, lelkük lángját megfojtja az érzékek gőgje. Vannak buta emberek, akik egyszerűen környezetük áldozatai. Ezeket sajnálni kell. De az igazi butaság meglehetősen ritka, s annál veszélyesebb és reménytelenebb. Az ember természettől értelmes lény. Az igaz, a sötét, a reménytelen butaságot olyan érdeklődéssel kell szemlélni, mint valamilyen ősi és félelmes természeti tüneményt, mint a kétfejű bornyút, mint a természet egy torz, érthetetlen ötletét, melynek – szó szerint – semmiféle értelme nincsen. Az igazi butaság feloldhatatlan. Mi hiányzik az ilyen ember lelkében és testében? A Szentlélek vagy bizonyos nedvek, mirigytermékek? A jód? A nemi hormon? Nem tudjuk pontosan. De amit tudnunk kell, hogy az igazi butákat minden módon tanácsos kerülni, feltűnés nélkül védekezni kell ellenük. Ne akard meggyőzni az ilyeneket, mert nem jóindulatúak. A kedves, szegény hülyék jóindulatúak; a buta ember rosszindulatú. A hülyék Isten szegény gyermekei; a buták a pokol szövetségesei. A végzet ők, el kell viselni.

Márai Sándor: Füves könyv (82) Első kiadás: Révai Kiadó, Budapest, 1943 ISBN 963208497-7

 

Hozzászólás