Szabó Lőrinc – Hajnali rigók

 

 

Hajnali négykor bekiabáltak,

ahogy a torkukon kifért,

(bár az ablak alatt a fáknak

zöld korcsmáiba még alig ért,

még nem is ért uj fénye a napnak)

s mint a bolondok, úgy kacagtak,

kurjongattak az ablak alatt vad

vígadozásban a kerti rigók.

Hajnali négykor e szárnyas égi

korhelyek dala vert ma fel.

Micsoda hangok csetepatéi!

Füttyök, sípok, ezer meg ezer!

Bosszantott ez a csibészlárma,

de a szívem nemsokára

együtt dalolt, egy nótára

vert veletek, buta sárgarigók.

S mintha én volnék a hajnal,

mintha én volnék a kert,

ugy megteltem e friss zsivajjal,

ugy telezengett az irigyelt

állati jókedv bölcsesége,

hogy valami könnyü égbe,

földöntúli békességbe

vittek, emeltek a földi rigók.

Hajnali négytől harsogott a

korhelynóta az ablak alatt;

ugy zengett az a dal, hogy azóta

nélküle is csupa fütty a nap;

csupa fütty, pedig elhallgattak

s reggelre emlék maradt csak,

hogy milyen éktelenűl mulattak

a hajnali kertben a sárgarigók.

[Digitális Irodalmi Akadémia]