Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, grafikus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Pályája kezdetén F. Nagy László néven jegyezte publikációit.
A Szép versek sorozatban megjelent portréinak egyike | Csigó László felvétele
“Művészetében az erkölcs és esztétikum egységét teremtette meg. A költészetében megjelenő személyiség fenséges emberi jelenség: a sokféle módon motivált és megideologizált tehetetlenség és passzivitás korában létérdekű, minőséghitű, cselekvő, küzdő személyiség. A jobb emberi ügyek hűségétől nem menekülő, hanem azokat a lehetetlennel szemben is képviselő fenséges szellem. „Ebben a szavakat, szemeket, csigolyákat meglágyító világban, a megfontolásokba belefakulók és beleizzadók napi hadgyakorlata közben a te nyakasságod természeti tünemény volt. Pontosabban: a mi elfojtott természetünk” – jellemezte Csoóri Sándor. …
Világképének horizontja, vizsgálódási terepe és mértéke a Mindenség. De létezésélményének gazdagsága úgy illeszkedik a Mindenség vonatkozásrendjébe, hogy nem adja föl a közvetlen, személyes tapasztalaton alapuló érzékletességet, lenyűgöző távlatainak tapintható evilágiságát. Az élmény elevenségét egyetemes érvényűvé emeli. A mítosznak, távoli történetnek, példának pedig közvetlenséget ad. A pillanatnyiban az időtlen érvényűt mutatja meg, a mitikusban és történetiben pedig a mai üzenetet.
forrás: Görömbei András: Nagy László költészete (Digitális Irodalmi Akadémia)
Nagy László: Szerelem emléke
Szerelem emléke, viráglámpa
tabáni tulipánfa
világíts belső éjszakánkba
mert szívünk megvakult
beborult, elvadult
kitörve édes vonzalomból
átkozott csillagként csak rombol
tördeli párját
szeretőjére halált gondol
viráglámpa
tabáni tulipánfa
ragyogd be szívünk éjszakáját!
(forrás: Szózat (szozat.org)