Közzétette: A polgárság élete továbbra is a rendszeres munka és a helyi közügyek köré szerveződött. Az országos és a vármegyei életben nem vettek részt, és életmódjuk is jóval puritánabb volt a nemességénél. A világ dolgai iránt ugyanakkor érdeklődtek, könyveket és újságokat gyakran vettek a kezükbe. Mint Bél Mátyás a pozsonyi polgárokról megjegyezte: „minden tekintetben kiműveltek és a tisztesség szabályaihoz igazodnak. Finomak, illendően élnek, szívélyesek […] nemcsak barátaikkal, hanem az idegenekkel szemben is.” A nagy lakomákat és a dorbézolást ugyanakkor kerülik, és megelégszenek annyival „ha vendégségben az éhséget és a szomjúságot verik el. A többi időt beszélgetéssel töltik.” Általában ruházatuk is egyszerűbb. A fiataloktól eltekintve a „bécsi eleganciát utánozzák”, a régi öltözködési módot őrzik”. „Nem szeretik sem a parókát és a bodorított hajat”, sem a „rizsport”. Házaikban ugyancsak „polgári szokás szerint” éltek: mind a fényűzést, mind a„ vidékies hanyagságot” kerülték. Általában külön szobában lakott az „úr”, és egy másikban a család, s a harmadikban a vendégeket fogadták.
Tátrai szlovák falu a 20. század elején. Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár – Budapest.
A városi lakosság többségének lakás- és életkörülményei persze meg sem közelítették a jómódú és művelt polgárokéit, lett légyen szó Pozsonyról vagy bármelyik más városról. Egy átlagos pápai iparos ház a 19. század legelején konyhából és két szobából állt, s előfordult, hogy az egyedül élő háztulajdonos még ezek egyikét is kiadta bérbe egy szegény zsellércsaládnak. E család egyik gyermeke, Francsics Károly borbélymester utóbb így emlékezett vissza a konyhából nyíló szobájuk berendezésére: „Jobbra, talán vagy kétlépésnyire, állt a szemes kályha, ezen túl, hosszant a fal mellett, két ágyak álltak egymás végibe, melyek után mindjárt egy arasz széles távolságra a benyíló ajtó nyílott, és azon túl, a fal mellett keresztbe, ismét egy ágy állt. A szoba közepén fennmaradt kis tért izmos diófa asztal tölté, mely körül a fal mellett néhány hátas faszékek foglalának helyet. Tükör alig volt bent más, mint a reggeli fésülködéshez megkívántató, papirosba csinált kis tükör az egyik ablakban; nemkülönben képekre sem emlékezem többre, mint a két ablak között függő Szűz Mária képre, mely vászonra festve, mintegy harmadfél láb nagyságú, mély, négyszegű rámába volt helyezve, Belül, az üvegen, körös-körül, csinált virágokkal, fagyöngyökkel, mindenféle színű üveg gombocskákkal, s tudja isten, mi mindenféle csecsebecsével volt a kép felékesítve, melyet apám – minekutána Szűz Máriának igen nagy tisztelője volt – minden esztendőben meg szokott újítani. Ezen kép alatt egy térdelő volt, melyen apám minden reggel szokta végezni reggeli imáit; felette, egy kevés távolságra, a gerendáról lenyúló három rézláncon, egy kis réz mécses függött, melyben minden szombaton, Szűz Mária tiszteletére, egész napolaj pislogott.”
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (299—300. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 