Közzétette:
„Tudod-e miért siettem ide s miért vagyok itt már egy hét óta? Azért, mert Szalontán egy nagy ember lakik, s e nagy ember jó barátom,s e jó barátom Arany János, „Toldi” szerzője (…) Életem legszebb napjai közé sorozom e hetet, melyet itt töltöttem új barátom családi körében. Egy felől a komoly vidámságú családapa, másfelől a vidám komolyságú családanya, s előttünk a két fecsegő, virgonc gyermek, egy szőke leányka, s egy barna kisfiú… ilyen koszorú övezi szívemet, és boldog vagyok; csak az fáj, hogy a napokban már elhagyom, el kell hagynom őket, kiket annyira szeretek, mint ha ikertestvéreim volnának.”
(Petőfi Sándor Úti leveleiből, 1847)
Nagyszalonta látképe ma az Arany János Emlékmúzeumnak helyet adó Csonka-toronnyal
Igen, úgy írja fentebb Petőfi, a jó barát: „családi körében”. A nagy szülött, Arany János későbbi 
híres verscíme köszön vissza – mintha csak tulajdon családja lenne a minta későbbi művéhez! Aztán lejjebb meg az a bizonyos barna kisfiú, Arany Lacika nyer említést a vendégségben ott járó költőtárs Kerényi Frigyeshez címzett levelében. S mindez elég is volt ahhoz, Nagyszalonta beíródjon örökre a magyar irodalomtörténetbe. Mert ahol ekkora poéta lát napvilágot, az szerencsés település már eleve. Nagyszalonta pedig meg is becsüli az 1817. március 1-jén vagy 2-án, Arany György és Megyeri Sára tizedik gyermekeként világra jött fia emlékét, akinek felmenői már e nélkül is bearanyozták a határtól csak pár 
kilométerre lévő húszezres település, egykori hajdúváros nevét. Hisz az Arany család nem ám Arany Jánossal kezdődött helyben, kötődésük legalább kétszáz éve megvolt már ekkor. Házuk falai között, illetve helyén ellenben ma már csak a szél jár, az egyszerű paraszti porta ugyanis leégett a legnagyobb szalontai tűzvészben. Az egyetlen megmaradt fiúgyermek viszont, hála Istennek, szép kort élt meg. Petőfihez képest mindenképp…
A szecessziós városházát a város másik nagy szülötte, Székely László tervezte, s talán az egyik legszebb álmodása neki. Az innen irányított települést egyébként 1214-ben említik először Zalunta pusztaként, s mára minden dolgozni kívánó lakosát képes eltartani.
Arany János mellett amúgy itt látta meg a napvilágot két másik betűvető kiválóságunk, Zilahy Lajos és Sinka István is. (Utóbbi pásztorként a város határában legeltetett évtizedeken át, s 
közben a tarisznyában hordozta a színtiszta magyar irodalmat.) És valahol költőnek tekinthetjük a város sokadik nagy szülöttét, a szecesszió talán legnagyobb erdélyi képviselőjét, Székely Lászlót is. Akinek talán legszebb műve az itteni városháza – tetején egy turullal –, amellett Temesvár sok-sok ismert középülete. E sorok írója egyébként, és kevésbé költőien, egy benzinkút avatón járt itt először – a MOL első határon túli töltőállomása nyílt meg helyben, s emlékszem, az akkori polgármester kiköpött mása volt a mára hál’ istennek, feledésbe merült kortársa, egy Meciar nevű őrült szlovák vezetőnek –, s valahol ez is hirdeti, hogy egy dinamikusan fejlődő településről van szó. Ahol ma már varroda és számítógépes összeszerelő 
üzem éppúgy létezik, s gyakorlatilag minden egyes lakosnak munkát adnak ezen kisüzemek.
Akárcsak az a bizonyos, utunk során annyiszor látott faalkotmány, amely szimbolikusan egész Erdélyt, sőt, a Kárpát-medence magyar múltját jelenti egyre többek számára, s amely Nagyszalontától a Felvidékig, az Alpokaljától Moldváig mindenütt otthon érzi már magát.
Forrás: Técsi Zoltán-Illyés Csaba – Erdély legszebb városai és főterei (14—15. oldal,Kárpáti Kincsestár, Pannon-Literatúra Kft. 2020 ISBN 978 963 237 236 5 |
Képek: Kölcsey Ház Alapítvány Weblap
Lighthouse 