Közzétette:
Történelmileg kialakult különleges jogállásuk következtében a középkor utolsó századaiban a köznemesség alsóbb csoportjai közé számítottak a székelyek is. Az új körülmények között azonban módosult kollektíve privilegizált helyzetük. A királyi, illetve fejedelmi rendelkezések és az országgyűlési határozatok János Zsigmond uralkodása (1540—1571) idején markáns különbséget tettek a székelység három csoportja között. A ún. főnépek vagy primorok lényegében a megyei nemességgel, a székely 
közrendűek pedig a jobbágyság különböző rétegeivel kerültek azonos szintre, miközben a katonáskodást is elvárták tőlük. Kettőjük között helyezkedett el a lófőség, amelynek alsó csoportjai ugyancsak elszegényedtek. (Az ökörsütésnek nevezett szolgáltatás ezzel párhuzamosan egyre inkább jelentőségét vesztette, majd teljesen megszűnt.) A János Zsigmond alatti új rendelkezések a közszékelyeket a fejedelmi udvar ellen hangolták, Elégedetlenségük 1562-ben, majd 1595—96-ban fegyveres felkelésbe torkollott, amelynek leverését követően 1599-ben sokan közülük Vitéz 
Mihály havasalföldi vajda mellé álltak. Ebben döntő szerepet játszott, hogy Rudolf királlyal egyetértésben Mihály vajda helyreállította a székely köznép régi szabadságjogait. Ezt az 1601-ben ismét fejedelemmé lett Báthory Zsigmond is megerősítette, sőt érvényesítette is. Bár rendelkezéseit utódai is elismerték, a vagyoni differenciálódásnak nem sikerült gátat vetni, és a jogi különbségek is állandósultak. Igazi nemeseknek a továbbiakban is csak a primorokat és esetleg a lófőket tartották. A közszékelyek helyzete, akiket szabad székelyeknek neveztek, leginkább a Magyar Királyság szabad parasztjaiéhoz hasonlított.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (231. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
