Városok a kontinens peremén

Akárcsak Sydney, egész Új-Dél-Wales is büszke az Ausztrál Államszövetségen belüli pionírszerepére. Ez a gyarmat volt mindig az ország legsűrűbben lakott része – leszámítva a Viktória-korabeli aranyláz rövid szakaszát –, s a szövetségi állam ma is tartja vezető helyét.

Ennek nemcsak történelmi, hanem földrajzi okai is vannak. A kontinens legnagyobb része barátságtalan, emberi életre alig alkalmas. Ezért a lakosság eleinte a keleti partvidékre s az ország délkeleti részére koncentrálódott. Az ausztrálok több mint 80 százaléka a queenslandi Brisbane s a dél-ausztráliai Adelaide között él; ezenkívül csak egyetlen nagyváros van a forró, vörös földön: a nyugat-ausztráliai Perth, az életet adó Swan folyó partján.

Új-Dél-Wales szemléletes példája az egyenlőtlen lakosságeloszlásnak. A tengerparton s az észak-déli irányban húzódó hegység mindkét oldalán számos várost és települést találunk, de tovább, nyugatra, a Western Plains nagy kiterjedésű, megművelt földjein túl már alig él ember, holott az utak elvezetnek idáig, s néhány folyó vízzel látja el a vidéket. A kontinens belsejében csak egyetlen említésre méltó város van, a Dél-Ausztrália határa közelében fekvő Broken Hill. Létét az itt lelt érckészleteknek köszönheti.

A legfontosabb idegenforgalmi látványosságok mind a tengerpart közelében vagy a Blue-hegységben, a sydneyiek kedvelt kirándulóhelyén találhatók. A sziklás, nagyrészt erdőkkel borított, nagy szakadékoktól barázdált hegyvidéken az elmúlt század óta épült néhány kellemes kis nyaralóhely. A legismertebb talán Katoomba, mert a Jenolan-barlangok s a „Three Sisters” sziklaképződménye közelében fekszik.

Néhány száz kilométerrel délebbre, Victoria szövetségi állam határán, a Mount Kosciusko Nemzeti Parkban az Ausztrál-Alpok több mint 2000 méterre emelkedik. Ez a téli sportok központja, ahol a sírajongókra ugyan nem várnak alpesi viszonyok, de mégis hódolhatnak szenvedélyüknek, amikor az Alpokban az encián virágzik.

A Mount Kosciuskót, Ausztrália legmagasabb csúcsát övező nemzeti park azonban nemcsak a síelőket vonzza télen s a hegymászókat nyáron, hanem mérnököket és vízügyi szakembereket is. Nagyszabású öntözési tervet valósítottak meg itt: a Snowy Rivert részben „megfordították”. A folyó vize ma már nemcsak a Csendes-óceánba folyik. Egy részét alagutakon vezetik át a Snowy-hegységen, s így öntözik a hegylánctól nyugatra fekvő, nagy kiterjedésű termékeny síkságot.

Huszonöt évbe tellett, amíg az 1949-ben megkezdett programot befejezték, s 800 millió dollárba került – akkoriban ez igen nagy pénz volt. Ám a beruházás kifizetődik, mert a vízzel turbinákat is hajtanak, s árammal látják el Új-Dél-Walest és Victoriát. Az építési munkák során készült utakon közelíthetők meg a síterepek. Az ausztrál mérnökök pedig olyan tapasztalatokat gyűjtöttek, melyeket később hasonló építkezéseken hasznosíthattak több ázsiai államban.