Közzétette:
1886
Egy felvidéki dzsentri családnál fordultam meg egyszer. Egészen más világ az, mint minálunk. Más erkölcsök, más szokások és más civilizáció.
Csak két szükségletük közös velünk: a tarokk és a francia nyelv. Erre a kettőre roppant büszkék a tót nemesek s ha nem értik vagy az egyiket, vagy a másikat, mesterségesen igyekeznek hiányaikat eltakarni.
Nagy tarokkisták mesélik, mint százados tapasztalatból leszűrt igazságot: hogy ahol két Árva megyei úr kártyázik, kritikus helyzeteknél nem állják meg, hogy tótul ne konverzáljanak.
A francia nyelvvel még furcsábban vannak.
Annál a családnál, ahova jártam, szép hangja volt a kisasszonynak, a lenhajú Milicának.
A társaság arra kérte vacsora után, hogy énekeljen valamit, mire megcsendült egy gyönyörű lágy francia dal.
Elragadtatva futottam a kisasszonyhoz:
– Kérem, engedje át nekem ennek a dalnak a szövegét.
Elpirult, aztán rám nézett nevetve:
– Hát észrevette?
– Mit? – kérdém zavartan.
– Ah – szólt a fejét kedvesen hátravetve -, ön, úgy látszik, nagy francia. Majd mindjárt leírom önnek a szöveget.
Leírta egy papirosra, s én ámulva olvastam a következő tót dalt:
Kacska na dolinye,
Kacsur vodu pije,
Kacska na nyu volá!
Csekaj, dusa moja!(A réce áll a völgyben,
A gúnár vizet iszik a forrásból:
A réce rákiált:
Várj meg, kedves galambom.)
– Hiszen ez lehetetlen, kisasszony! – hebegtem. – Oh nem! Kegyed bolonddá akar engem tenni. Nem, ezt a dalt nem énekelhette. Hisz ez egy tősgyökeres tót versecske.
Milica még jobban fölkacagott erre.
– No hát hallgassa! Eléneklem még egyszer franciául.
S elkezdte újra finom akcentussal, bájoló orrhangon:
Kasz-ka na, doliné,
Kaszür vodüpijé.
Kaszka na nü vola:
Szekaj dü samoa!
Most aztán csakugyan tisztába jöttem vele, hogy a legelső nyelv a tót nyelv a világon, mert franciának is beválik.
Forrás: Mikszáth Kálmán művei IV. Rövid elbeszélések (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Lighthouse 