Jozsef Koszta

Koszta József – Kukoricatörők

Közzétette:

 

 

Koszta szentesi letelepedésének első éveiben, 1915-17 között talált rá a Kukoricatörés festői témájára, mely aztán egész pályáján végigkísérte. A sorozat egyik legérettebb, leggazdagabb változata ez a háromalakos Kukoricatörők. A cselekményes zsánerfelfogástól teljesen távol áll, a paraszti munka hétköznapjainak monumentális megjelenítése. Az egyszerű kompozíció könnyen áttekinthető. A megvilágítás a kukoricásban dolgozó alakokra esik, az erős fényözön végigpásztázza a napszítta kukoricaszárakat, az alakok ritmusos mozdulatát, a munkára hajló fejeket. A déli nap fekete árnyékot vet, kivillannak a fehér ingvállak, a piros szoknya, a férfialak kék ingje. A keskeny horizonton a távolban a falu fehér házai világítanak a mély sötétkék égen. A sötét árnyékok és a villogó színek egymás erejét fokozzák. Harsogó kontrasztjaival, dinamikus ecsetjárásával művészi mondanivalóját mesterien foglalta össze.

Koszta József: Kukoricatörők, 1917 körül, Olaj, vászon, 83,5 x 93,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

 

Koszta József

Jozsef KosztaFestő, Kossuth-díjas (1948). A Munkácsy-tradíciót folytató ún. alföldi irányzat egyik legjelentősebb képviselője. 1882-83-ban a bécsi akadémián, majd a következő években a budapesti Mintarajztanodában Lotz Károly és Székely Bertalan növendéke volt. 1891-ben ösztöndíjjal Münchenbe ment. Itt kezdte festeni Mátyás és Beatrix c. képét, amelyet később a Benczúr-mesteriskolában is folytatott. 1897-ben Hazatérő aratók c. paraszti témájú életképével a Műbarátok ösztöndíját nyerte el. 1899-1902-ben Rómában, Párizsban és Nagybányán dolgozott, 1900-ban Párizsban kiállított művével Mention honorable-t nyert. 1906-ban Fraknói-ösztöndíjat kapott. 1907-ben festette Három királyok c. kompozícióját. Több ízben járt ösztöndíjjal külföldön. 1917-ben Wolfner-díjjal jutalmazták, 1935-ben állami festészeti kis aranyérmet kapott.

Plebejus demokratikus szemléletű művészetét a paraszti témák, az alföldi táj drámai ábrázolása, az erős fény-árnyékokra épített fokozott színvilág, az expresszív realista formálás jellemezte. Sajátos formanyelve a húszas évektől kezdve alakult ki. Ekkor már nagyobbrészt Szentes melletti tanyáján élt és ott festette drámai tájait, a paraszti életet (Hazatérő aratók, Muskátlis kislány, Kukoricatörők, Tányértörölgető nő), szófukar, erőteljes önarcképeit. Ez időtől kezdve minden külföldön rendezett jelentősebb kiállításon szerepeltek munkái, és sajátos nemzeti karakterükkel nagy sikert arattak. 1937-ben a Szinyei Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Szentesen emlékét a nevét viselő múzeum őrzi. Legjelentősebb művei a Magyar Nemzeti Galériában vannak.

Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s