barokk zene

Itália zenei öröksége

Közzétette:

 

 

Egyetlen nemzet sem gazdagította nagyobb mértékben az európai zenét, mint az olaszok: a hangjegynyomtatást feltaláló (1501) velencei Ottaviano Petruccitól a korszakos jelentőségű zeneelméletet és összhangzattant kidolgozó (1558) Gioseffo Zarlinon és a cremonai Amati, Guarneri és Stradivari hegedűkészítőkön át Bartolomeo Cristoforiig, aki Velencében megépítette az első zongorát (1709). A zene nyelve éppúgy olasz, mint a legtöbb zenei forma eredete – a szonáta, a concerto grosso (fontos zeneszerző volt Arcangelo Corelli és Antonio Vivaldi), a szimfónia stb. Az egyházi zene a kora középkori gregorián énektől a korai többszólamúságon át a 16. századi Giovanni Palestrina sokszólamú madrigáljáig ugyancsak a katolikus Itáliában járta végig fejlődésének legfontosabb állomásait. Gesualdo érzelmes telítettségű, kromatikus madrigáljai már az opera irányába mutattak; Monteverdi az „Orfeo”-val 1607-ben Matovában ünnepelte az új műfaj első diadalát. Scarlatti, Leonardo Leo és Pergolesi megteremtette a sikeres nápolyi operastílust. Itt megköveteltItalyék és értékelték is a virtuozitást; szinte kötelezőek voltak a koloratur- és a da capo áriák. Megnőtt a magas hang bűvölete: primadonnák és kasztráltak (például Caffarelli) a társasági élet központjába kerültek. Az opera rövidesen népszórakozássá vált: fél Európa ünnepelte az utazó operatársulatokat. Az opera története Gluck olasz reformoperáján („Orfeusz és Eurüdiké”, 1762), Mozart olaszos stílusán („Figaró házassága”), Rossini, Donizetti és Bellini művein keresztül vezetett a műfaj legeredményesebb komponistájáig – Giuseppe Verdiig („Traviata”, 1853). Neki Puccini volt zseniális követője.

 

barokk zene

 

De nemcsak a művek, hanem az olasz zeneművészek is máig ható világhírnévnek örvendhetnek: Paganini hegedű virtuóz, Caruso, a tenorista, Toscanini karmester, Maria Callas primadonna és Luciano Pavarotti operaénekes, a tenorkirály neve álljon itt most sok más olasz zeneművész képviseletében. A kortársi muzsikát Luigi Nono dodekafon zenéje, a szicíliai népzene, a milánói Scala és a nápolyi Sextakkord, de a nemzetközi sikerű popzene is, mint a „Bello impossible” (Gianna Nannini) fémjelzi.

Forrás: Ezerarcú világunk – Európa (305. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1991 ISBN 963 7961 04 6 ISBN 963 7961 06 4

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s