női divat 1920

Mikszáth Kálmán – Szomorú szép asszony

Közzétette:

 

 

1891

Be kell vallanom őszintén, hogy egyszer engem is lefőztek a fürdőtulajdonosok, akik tudvalevőleg elsősorban is az elő- meg az utószezont ajánlják minden fürdőzni akaró úrnak és asszonyságnak. Azt hirdetik derűre-borúra, hogy ebben a két időpontban a kúra a legsikeresebb. Az előszezonban virágzanak és üdébbek a fák, meg illatosabb a levegő. Az utószezonban pedig nincs olyan rengeteg meleg, mint a kánikulában és így a test fogékonyabb a gyógymód iránt.

Nem tagadom, bizony én beugrottam, és az előszezonban gyógyíttattam magam holmi képzelt betegség miatt, s rájöttem, hogy az az idő nem annyira a betegnek, mint a fürdőtulajdonosnak használ, akinek ilyenkor minden szobája üres; míg az igazi szezonban – amely rövid ideig tart – el van foglalva mind. Most persze tudom már, hogy az előszezonban miért illatosabb a levegő, és az utószezonban miért fogékonyabb a test a gyógymód iránt.

Abban az időben és abban a fürdőben, amelyben erre a tapasztalatra tettem szert, dacára a fák virágzásának s a lég gazdag ózontartalmának, igen kevesen voltunk. Talán mindösszevéve tízen. Egy szomorú szép asszony, akinek igen rejtélyes betegsége volt, és akinek az ajkán hosszú ideig nem láttam mosolyt. Egy úr, aki a gyomorbaját gyógyította, de aki minden ételből három porciót vágott be, kijelentvén ilyenkor mindig, hogy mennyire örülne a mamája meg a Zsófika húga, ha látná. Egy másik úr, aki igen hosszú és igen unalmas történeteket mesélt el, és egy harmadik úr, aki a fogait vicsorgatta, kijelentvén, hogy igen jó kedve van. Meg még néhány különböző úr, akik nekifeküdtek a kuglizásnak, s diadalmi kiáltásaikkal minden élő állatot elriasztottak a közeli környékről, odacsalva azonban egy impresszáriót, aki a megszökött vad indiánjait kereste, és aki a hangok után szentül hitte, hogy ott csípi el őket.

Máskülönben meglehetősen unalmas volt az élet. Sétáltunk, társasjátékot játszottunk, szellemes csevegést folytattunk éspedig annyi eredménnyel, hogy minden megerőltetés nélkül képesek voltunk a szezon vége felé már egymás után tizennégyszer is ásítani.

Engem leginkább az a szomorú szép asszony érdekelt, akinek szomszédja voltam az asztalnál és aki a szomszéd szobában lakott. Érdekes arca halavány volt és unott kifejezéssel bírt. Szemei álmodozók voltak, és szinte ráborultak a szemhéjak. Akkoriban meglehetősen jámbor fickó voltam, és foglalkoztam a lélektani állapotokkal, gondolom azért, mert érdekeltek az asszonyok, és azt hittem, hogy olyan rébuszt fejtek meg, amely eddig még mindenkit félrevezetett.

Ebben a folyton szomorú és egyformán szép asszonyban azt csodáltam leginkább, hogy egy csöppet sem volt hiú, és eszébe sem jutott, hogy kellesse vagy tetszesse magát. Reggel fölvette magára a kényelmes pongyola ruháját, és abban járt egész nap, egész héten át. Míder nélkül, virág nélkül, minden szalag és csipke nélkül. A haját egyszerűen kettéválasztotta és lefésülte, pedig ez nem állt jól neki. Vett egy széles karimájú, ott font szalmakalapot, és azt viselte. Ma is mernék fogadni arra, hogy akkoriban egyszer sem nézte meg a tükörben magát. Annyit sem törődött a saját énjével, mint a fürdőtulajdonos, aki ekkor már minden világi gyönyörűségről lemondott, s világítótoronynak akarta előléptetni az orrát.

Pedig hát, hogy tovább is őszinte legyek, könnyen észrevehette, hogy tetszik nekünk. A patikus esténkint majd megfulladt a fuvolázástól, amint az ablakon az ő szobája felé hajolva, erős szuszogással fújta az ábrándos nótákat, mit sem törődve azzal, hogy az erőlködés után rengeteg mennyiségű malátacukrot kellett elfogyasztania vérfagyasztó köhögési rohamai miatt. A segédszolgabíró, aki azt hitte, hogy a tekintetében bűverő van, bámulatos tökélyre vitte a szemmeresztéseket, míg a pokoli étvággyal bíró gyomorbajos képes volt arra, hogy a legjobb falatokat neki engedje át.

Fuvolázás, szemmeresztés és udvariasság mind nem ért semmit. Annyi hatással sem volt a szép asszonyra, mint arra a sovány csirkére, amit a fürdőtulajdonos mindennap megmutatott, jelentvén, hogy az a mi számunkra hízik egy kitűnő kirántottcsirke-ebéd erejéig, amit azonban később ő maga evett meg vacsorára, elhitetvén velünk, hogy elvitte egy róka.

Amint múltak a napok, az asszony mindegyre szomorúbb lett. Halaványabb az arca, unottabb a tekintete és még gyűröttebb a ruhája, amit folyton viselt, és amely egyáltalában nem mutatta vissza a szép termetét. Kérdeztem tőle, hogy beteg-e? Azt mondta: nem. Vallatóra fogtam a doktort, aki megcsóválta a fejét, és kijelentette, hogy nincs remény. Ha jól emlékezem, előrehaladt tüdővizenyőt konstatált.

Órákig ültem olykor mellette, és igyekeztem olvasni a tekintetéből. Amit azonban kiolvastam, az semmi sem volt más, mint az, hogy én is terhére vagyok.

Egy alkalommal szóba került köztünk a ruha. Azután a nők, kik óriási nagyságú megrakott kufferekkel mennek a fürdőkbe, magukkal vivén rengeteg ruhát, kalapot, cipőt, napernyőt, meg minden más egyebet. Ekkor történt, hogy hosszasabban beszélt velem. Elmondta, hogy ő is hozott magával két ilyen rengeteg kuffert, meg tíz kalapskatulyát, úgyhogy a szobájában alig tud mozogni ezek miatt a tárházak miatt.

Kételkedni voltam bátor, amire ő azt mondta, hogy menjek vele a szobájába. Persze, hogy kaptam az alkalmon, és siettem fölkísérni, végtelen irigységére a patikáriusnak, aki úgy vélte ellensúlyozni az én szerencsémet, hogy amíg bent voltam a szép asszonynál, addig ő folyton kihajolt az ablakából és szuszogtatta a fuvoláját.

Hát a szomorú asszony nem tréfált velem.

RuhatárÓriási kofferek voltak a szobájában egymásra rakva, míg a kalap- meg a napernyőskatulyák számot tettek volna egy kereskedésben is. Valami kicsit fölmelegedett, amíg elébem tárta a kincseit. Elmondta, hogy ez a ruha milyen szabású és hol készült. Leírással kísérte a bemutatott kalapokat, föl is próbálva egy-kettőt futólag, csak azért, hogy jobban lássam.

– De hát, az istenért, miért nem viseli? – kiáltottam föl.

Végtelen közönyösséggel adta meg a rövid választ:

– Minek?

Azután elrakott mindent, s az a pillanatnyi derű is, amely a mutogatás közben látszott az arcán, eltűnt.

A negyedik héten már igen rosszul nézett ki, és olykor-olykor láza is volt. Erősen fogyott, halaványodott, és látszott rajta, hogy gyöngül. Az orvos erősebben kezdte csóválni a fejét, s nekünk mindnyájunknak megeredt az orrunk vére. Úgy néztünk ki, mintha az ajtón kopogtatott volna már a halál, amely őt magával viszi.

– Rosszul van? – kérdeztem tőle meghatott hangon.

– Unom magam. Lehet azonban, hogy beteg vagyok, noha semmi fájdalmat sem érzek.

– Mit mond az orvos?

– Hagyja.

Ez időben többször láttam, hogy kint ült az erkélyen, és szemeihez illesztette a látcsőt. Nem a hegyeket nézte, nem a fenyvesekben gyönyörködött, és nem is ragadta el a regényes vidék. A messze kanyargó poros utat nézte, amely a fürdőbe vezetett.

Ekkor kezdtem sejteni, hogy értem a szomorú szép asszony baját.

Vár valakit, aki nem érkezik. Bizonyára valami csinos fickót, akivel itt van találkozója, aki majd lázzal gyógyítja a lázat, aki majd biztos orvosságot hoz a tüdővizenyő ellen, és akinek nem kell fuvolázni, hogy hatást érjen el és érzelmet fakasszon az ő szívében.

Kezdtem igen egyszerűnek találni a dolgot. De némileg komikusnak is, mert eközben az orvos kötelességének tartotta, hogy a veszélyes helyzetről értesítse a férjet. Nevettem arra a gondolatra, hogy a férj majd éppen akkor érkezik meg, mikor az a fickó, aki fuvola nélkül is, meg szemforgatás nélkül is boldogul.

Bolond história lesz ez, annyi igaz.

És én is kiültem az erkélyre, és én is szemem elé biggyesztettem egy messzelátót.

Egy napon körülbelül egy időben vettük észre azt a fogatot, amely a hegyoldalról leereszkedve, a fürdő felé vezető útra fordult, s ha lassan döcögve is, közeledett felénk. Mikor azzal tisztában voltam, hogy a kocsi vendégeket hoz, kezdtem szemmel tartani az asszonyt és világosan láttam, hogy halovány arcán kigyúlt a láng, s hogy a szemeiben valami csodálatos fény csillant meg.

– Azt a mindenét annak a fickónak – gondoltam magamban -, az tudja csak, hogy milyen szép ez az asszony! Minket a haloványsága, félig csukott, kifejezéstelen szeme is elragadott, pedig hát akkor szép csak igazán, mikor gyulladni kezd.

Igen természetes, hogy mikor a vendéget hozó kocsi megállt az épület előtt, már ott álltam én is, hogy hadd nézzek a szemébe annak az atyafinak, akit olyan nehezen vártak, és aki beteggé tudott tenni egy csinos asszonyt.

Hát a kocsiból egy kopasz, sánta lábú öreg úr szállt ki a feleségével együtt, aki fiatal volt, és aki igen elegáns útiruhát viselt.

A szép asszony ott álldogált mellettem, egészen megváltozva és ragyogva egész szépségében.

– Ismeri őket? – kérdeztem tőle.

– Nem.

Majd utána tette:

– Vége a kényelemnek. Meglássa, hogy ez az asszony már az ebédhez átöltözik.

Úgy történt. Az új fürdővendég átöltözött és kifogástalan ebédtoalettben jelent meg az étteremben.

Szétnéztem a szomorú asszony után, hogy igazat adok neki, hanem hát nem láttam sehol.

Nehány perc múlva azonban kinyílt az ajtó, s derült arccal, fényes, ragyogó szemekkel, mosolyogva lépett be, ruganyosan, olyan pompás, olyan elragadó ebédtoalettben, hogy az a másik asszony majdnem fölkiáltott.

Ettől az időtől kezdve a szép asszony nem volt többé szomorú. Beszélt, csevegett, kacagott, tréfált, pajzánkodott és hízott és virult.

női divat 1920Azzal a másikkal együtt mindennap nyolcszor öltözködött át.

Mikor pedig a férj aggódva, rémülve megérkezett, akkor már ő ragyogó virágjában volt, mert hát – hangsúlyozta az orvos – a fürdőnek kitűnő gyógyereje és fölséges levegője van.

Én pedig ekkor jöttem arra az igazságra, hogy hajh, az asszonyok mégsem a férfiak kedvéért öltözködnek.


Forrás: Mikszáth Kálmán művei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s