A reformáció igazi atyja – John Wyclif

A reformáció gondolatának diadalra jutása a német és a svájci reformátorok, Luther, Zwingli és Kálvin nevéhez fűződik. Ők az igazi nagy reformátorok, akik előttük voltak, csak előfutáraik és úttörőjük. Ez a beállítás és értékelés a legnagyobb mértékben igazságtalan.

A XVI. század nagy reformációja ugyanis semmi újat nem hozott, csak a Wyclif által megkezdett reformációt plántálta át Közép-Európába. A cseh huszita-mozgalom teljesen Wyclif írásaiból és gondolataiból táplálkozott, de a többi sem lépte át Wyclif gondolatainak a határát. Ha nem hivatkozik is rá és nem veszi is úgy át szóról-szóra az írásait és a tételeit, mint azt Husz János a legtöbbel cselekedte, ha a közvetlen kapcsolatot nem is lehet kimutatni, de azért alaptételében és a következtetéseiben is a csalódásig hasonlít hozzá. A bibliához való visszatérés éppoly közös gondolatuk, mint az egyháznak az őskeresztény egyház mintájára való újjászervezése. A reformáció pusztán templomtisztító vonatkozásai is azonosak. Még a kálvini egyház eleve elrendelési tanának az előtérbe jutása sem áll párhuzam nélkül. Ha a dortrechti zsinat kánonai az isteni predesztináció kérdésével vezetik be hitvallásukat, ezzel semmiféle újat nem mondanak, mert az eleve elrendelés Wyclif hitrendszerének is sarkalatos pontja. V. Márton 1418. február 22-én kelt, Wyclif és Husz tanait elítélő bullája Husz első kárhoztatott tételéül azt a tételt teszi meg, hogy az egyetlen és egyetemes egyház az eleve elrendeltek, a kiválasztottak közössége.

„John Wyclif emlékének szentelve, aki az egyház megújulásának legelső harcosa volt Angliában…”

(dombormű, Lutterworth, 1837)

A történeti külsőségek megismétlődése is meglepő. A tudós vitatkozások, tételek felállítása, a pápai bullák megégetése, a rosszul értesült pápától a jobban értesülthöz, a pápa ellen az egyetemes zsinathoz vagy Krisztushoz való fellebbezés is valósággal közhelyekké válnak, mihelyt a reformációk történetét nem egyenként, hanem egymással való összefüggésükben nézzük.

Ami nem is lehet másként.

A katolikus egyház berendezkedései, intézményei, tanításai és az őskeresztény egyház gondolatvilága közt oly szembeszökőek a különbségek, a szentírás és a katolikus hitrendszer annyira eltérnek egymástól, hogy ezek az eltérések egymástól távol álló korszakokban és emberekben is kiválthatták ugyanazt az ellenzést. És mivel az ellenzés alapja mindig a valóságnak az eszményektől való eltérése, hatása és célja mindig a bibliai eszmény megvalósítása volt, a különböző reformációknak lényegükben és alapgondolataikban is meg kellett egyezniök. Külsőségekben különböznek egymástól, dogmatikusaik lényegtelen eltéréseket komoly ellentétekké fújhatnak föl, kormányzataik ellenségesen, embereik értetlenül állanak egymással szemben, de a lényegükben mégis csak egyek. Egymással is, – a katolicizmussal is. Mert nemcsak szemben állnak közönségesebb biblikus gondolatok egyházi érvényesítése érdekében is mind vele, hanem legbensőbb gyökerükben rokonok is vele. Van egy olyan magaslat is, ahonnan a szervezeti különbségek eltörpülnek és jelentéktelenné válnak, ezzel szemben kidomborodik a nagy egység az ószövetségből származó eredendő bűn gondolatában, melyre felépül a megváltás szüksége Jézus Krisztussal, mint megváltóval és isten fiával, mint azt Pál apostol tanította.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (593-594. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0