Koreai művészet

 

 

Koreai művészetKorea művészete 5000 éves kultúrának a kincsestára, az őskortól a 20. század elejéig megannyi fejlődési szakaszon és változáson ment keresztül. A földrajzi környezet és történelmi adottságok, a Kínával és a szomszédos népcsoportokkal való közvetlen érintkezés és a Dél-Mandzsúria területéről történő fokozatos előnyomulás a Koreai-félsziget birtoklásáig, számos küzdelem elé állította az ősi nomád és lovas törzseket, a majdani koreai Három Állam (Szám Guk) létrehozásáig (i. e. 1. század). Tényleges dinasztikus államokként való működésük az i. sz. 4. század körülre tehető. Az i. sz 1—4 század közötti időszak kultúráját a vasszerszámok széleskörű elterjedése mellett, a korábbinál magasabb hőfokon égetett, változatos formájú fazekas készítmények jellemzik.

 

Korea térkép Korea térkép

Korea a Három Állam  (Szám Guk) korában | Korea a Korja- és a Dzsoszan-dinasztia korában

A Három Állam – Kogurja, Pekdzé, Sillá – kora (i.e. 57 – i.sz. 668) a nagyterjedelmű földhalom sírok létesítésének koraként (i.sz. 4-7. század első fele) és a buddhista művészet megjelenésének idejeként ismert a művészettörténetben. Földrajzilag egymástól külön, sajátos utat bejárva fejlődött mind a három állam művészete: pl. Kogurjában az észak-kínai területek művészete, Pekdzében a dél-kínai Hat-dinasztia művészete volt jelentős hatással. A kínai kultúra közvetítője volt a Nángnáng (Lelang, i.e. 108-i.sz. 313) kínai kolónia a Koreai-félsziget ÉNY-i részén.

A Három Államot egyesítő Sillá, Egyesült-Sillá államként a buddhizmus támogatójának bizonyult. Erről vallanak a buddhista kolostorok és a sírleletek. A buddhista művészet kiemelkedő alkotásai a Szakkurám sziklaszentély buddhista kőszobor panteonja, a Bulguk-szá kolostoregyüttes és számos Gjangdzsu térségében létesült buddhista emlék.

Korea az i. sz. 1—10. század között hídként kapcsolta össze távol-kelet nagy kultúráit: közvetítette Kína kultúráját és művészetét, a buddhizmus művészetet Japán felé miközben maga is sokat merített belőle. A 10. századtól uralkodó Korja-dinasztia korának leghíresebb tárgyai a zöldeskék mázú ún. szeladon kerámiák, amelyek változatos díszítőeljárásokkal készültek.

A Dzsoszan-kor (1392-1910) művészetében fontos választóvonalat jelentett a japánok támadó háborúja (1592-98). Egyfelől szorosabbra vonódtak Korea és Japán művészetének kapcsolatai (pl. koreai fazekasok, fafaragók és ácsok kerültek Japánba), másfelől a koreai művészet önálló műfajai is kibontakoztak A minőségileg hanyatló puncsang kerámiákat felváltotta a fehér porcelánok és kék-fehér porcelánok előállítása. E korszakra esik a koreai realista festészeti stílus kibontakozása. A dzsoszan-kori művészeti ágak közül a festészet területén a leglátványosabb a változás. A kor első felét korai (1392-1550) és középső korszakra (1500-1700), a kor második felét kései (1700-1850) és lezáró korszakra (1850-1910) osztják.

A festészethez szorosan kapcsolódik társművészeti ágként a kalligráfia, az írásművészet. Számos kalligráfiai stílus (pl. kínai kalligráfia, koreai betűírásmód, a Korja-kor (918-1392) előtti kalligráfia, a Korja-kori kalligráfia, a Dzsoszan-kori (1392-1910) kalligráfia) élt egymás mellett.

Az előkelők lakóház épületegyüttesein belül elkülönültek a férfi- és a női lakrészek. A férfi lakószobában az alacsony íróasztalt minden irányból jól hozzáférhetően helyezték el. Közelében a gyékénnyel takart padlón volt a bélelt ülőmatrac a hozzá tartozó hát- és kartámaszokkal és néhány ülőalátéttel a vendégek számára. Kézközelben volt elhelyezve az írószer – tus- és ecsettartó ládikó és állvány. Az íróasztal közelében állt a háromlábú réz parázstartály és pipatartó. A szoba világítását az állványra helyezett olajmécses adta, amelynek állványzata gyakran igényes megmunkálású készítmény volt, denevér- vagy pillangó alakú díszítménnyel. Az íráshoz használt kellékek fából, kerámiából, márványból, zsírkőből készültek, s olykor művészi értékű, egyedi darabok voltak. Vendégek kínálásakor nem hiányozhatott a nemes mívű kis asztalka a pálinkás csészékkel és tányérkákkal. Vendégeit a ház ura verssel vagy kalligráfiával tisztelte meg, s volt amikor a falra vagy állványra tekercsképet függesztett vagy kalligráfiát, tájképet ábrázoló ellenzőt állított a szoba hátterébe. A férfi lakószobában elhelyezett tekercsképek gyakori témája a tigrisábrázolás, amely a férfiasság szimbóluma Koreában. 

koreai férfi akószoba

A férfi lakószoba, a ‘Száráng Báng’ jellegzetes bútorai a Dzsoszan-korban, 19. század

A férfi és női lakosztályok igényes berendezését a koreai bútorok jelentették, amelyek formailag és díszítésükben jelentősen különböznek a kínai és a japán bútoroktól. Korea-szerte mintegy harminc fafajtát használtak bútorkészítésre. A legismertebbek közé tartozott a szilfa, diófa, tölgyfa, körtefa, bambusz, fenyőfa, datolya-szilvafa, vörösberkenye, páfrányfenyő (gingko). A bútorok jellegzetesen illeszkedtek a koreai konfuciánus írástudók életformájához: a célszerűséget és a visszafogott szépséget szolgálták. A férfi lakószoba (száráng-báng) jellegzetes bútorai voltak az írószertartó ládikók és az alacsony többfiókos íróasztalok, a többpolcos könyves állványok, amelyeket gyakran a melegkőfűtéses (ondol) padlón helyeztek el. Alacsonyságukkal a földönülő (szék nélküli) kultúra követelményeinek tettek eleget. Az egyszemélyes asztalkák és a kisméretű kiegészítő fiókos ládikók, szekrénykék könnyen mozgathatóak voltak, némelyiket a nagyobb bútorokra állították. A nagyobb bútorok lábát két oldalról talpléccel látták el. Az olajpapírral borított padló tisztaságára gondosan ügyeltek és a lakóhelyiségekbe mindig lábbeli nélkül tartózkodtak. A bútorok díszítésére gyakran használtak kagylóhéj belső felületéből nyert gyöngyházat, a kifejlett ökör szarvából előállított szarut vagy teknőc páncélját. Kedvelték a fehér- vagy sárgaréz lemezekből, esetleg kovácsoltvas veretekkel díszített bútorokat.  A férfi és női lakosztályok igényes berendezését a koreai bútorok jelentették, amelyek formailag és díszítésükben jelentősen különböznek a kínai és a japán bútoroktól. Korea-szerte mintegy harminc fafajtát használtak bútorkészítésre. A legismertebbek közé tartozott a szilfa, diófa, tölgyfa, körtefa, bambusz, fenyőfa, datolya-szilvafa, vörösberkenye, páfrányfenyő (gingko). A bútorok jellegzetesen illeszkedtek a koreai konfuciánus írástudók életformájához: a célszerűséget és a visszafogott szépséget szolgálták. A férfi lakószoba (száráng-báng) jellegzetes bútorai voltak az írószertartó ládikók és az alacsony többfiókos íróasztalok, a többpolcos könyves állványok, amelyeket gyakran a melegkőfűtéses (ondol) padlón helyeztek el. Alacsonyságukkal a földönülő (szék nélküli) kultúra követelményeinek tettek eleget. Az egyszemélyes asztalkák és a kisméretű kiegészítő fiókos ládikók, szekrénykék könnyen mozgathatóak voltak, némelyiket a nagyobb bútorokra állították. A nagyobb bútorok lábát két oldalról talpléccel látták el. Az olajpapírral borított padló tisztaságára gondosan ügyeltek és a lakóhelyiségekben mindig lábbeli nélkül tartózkodtak. A bútorok díszítésére gyakran használtak kagylóhéj belső felületéből nyert gyöngyházat, a kifejlett ökör szarvából előállított szarut vagy teknőc páncélját. Kedvelték a fehér- vagy sárgaréz lemezekből, esetleg kovácsoltvas veretekkel díszített bútorokat. 

 
Forrás: Nagy Ildikó – Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s