Rövid áttekintés a japán vallásokról

 

 

A japánok vallási életét sokszínűség, sokrétűség jellemzi és különböző vallások együttélése. A kialakult intézményes vallások az ősi japán eredetű sintó, a jövevény buddhizmus, konfucianizmus, taoizmus és kereszténység. A japán szinkretizmus az ősi hegy-imádatból alakult sugendó, amelyben a sintó, az ezoterikus buddhizmus, a taoizmus és a samanizmus elemei találhatók. A sugendó hívei (sugendzsa) a hegyeket és a vad mezőket betöltő Fujiemberfeletti misztikus erőben hisznek, s eme erő elnyerése céljából a hegyekbe, vad mezőkre vonulnak és kíméletlen aszketikus edzőgyakorlatokat végeznek.

            A Kr. e. IV-III. században kezdődött a japán szigetvilágban a rizstermesztés központú földművelési kultúra fejlődése. A rizstermesztésen alapuló közösségi életben formálódnak ki különböző, termeléssel kapcsolatos szertartások, a természet imádata, az ősök szellemének tisztelete, valamint samanisztikus kultuszok. A kultikus és ősi hitvilág ezen elemeit az 5-6. században megjelenő ókimi, a nagy király (később császár)-hatalom fokozatosan az állam szertartásrendjébe foglalja össze. Azonban csak a buddhizmussal és a konfucianizmussal találkozva tudatosultak a japánokban ősi hitviláguk sajátosságai, s a bucudó, a buddhai úttal (tanítás) vagy dzsudó a konfúciusi úttal (tanítás) szemben mint sintó, az istenek útja tudatos rendszerbe foglalása végül a 712-ben készült Kodzsiki, A régi dolgok feljegyzései első könyvében, az Istenek kora könyvében ölt testet, amelyben az összes istenség – elsősorban a nemzetségek istenei – az ókimi, a nagy király nemzetségének istene, Amaterasz ó mikami, az Égen Sugárzó Nagy Istennő körül hierarchikusan elhelyezkedő mitológiai világ tárul fel.

A buddhizmussal és a konfucianizmussal ellentétben, amelyek tanai filozófiai rendszert alkotnak, a sintó kultikus szertartások elvégzésén alapul. A sintó filozófiai alapjainak megfogalmazására irányuló törekvések csírái csak a 8. század második felében jelentek meg az állam által támogatott buddhizmus megerősödésével a sintó és buddhista istenségek egyszerű szinkretikus értelmezésével, hogy a sintó istenségek védelmezik a Buddha tanításait. A 9. század körül a buddhista szerzetesek megfogalmazták azt a nézetet, hogy a japán istenségek eredetüket illetően buddhák és bódhiszattvák, és a japánok számára a sintó istenségek alakjában jelennek meg. A 13. században az Isze szentély papjai ellenkező nézetet vallottak, mely szerint a világegyetem mindensége a Nihonsoki-bana Japán krónikában található Káosz Istentől származik, istenek is, buddhák is és emberek is. Ezt a nézetet tovább erősítette a kiotói Josida szentély papja, Josida Kanetomo (1435-1511) úgy, hogy a világegyetem mindensége a Nihonsoki legelején megjelenő Kuni no tokotacsi no kami, az Égen Örökké Álló Istentől ered, s a sintó a fa törzse és gyökere, a buddhizmus, a konfuciánizmus és a taoizmus a fa levelei és gyümölcsei, amelyek ékesítik a sintó gondolatait. A 17-18. században pedig a japán konfuciánusok a konfucianizmus alapján törekedtek a taoista és a buddhista gondolatok felhasználásával megalkotni a sintó filozófiáját, ideológiáját. Így különböző sintóista iskolák alakultak és különböző sintó teóriák fogalmazódtak meg, de egységes, átfogó dogmatikai és filozófiai rendszere nem született a sintónak, a gyakorlatok hagyományozódtak a japánok mindennapi életében.

A sintoisták által sintó alapműnek tartott régi írások: a Kodzsiki (712), a Nihonsoki, Japán krónika (720) és a Kogosúi, A begyűjtött kimaradt régi történetek (807) mitológiai írásai és Norito, Az istent ünneplő szavak, amelynek fennmaradt legrégibb szövege a 10. századból való. A különböző sintó iskoláknak is vannak a 12-14. században készült saját írásai, amelyek különböző szentélyek létrejöttének történetétől kezdve saját tanaik kis történetekbe foglalt magyarázatait tartalmazzák, rendszerint ezek a történetek a régi hagyomány köntösében készült „pseudografok”.

A buddhizmus az 5-6. században került át Japánba, s főként az uralkodó réteg körében terjedt. Körülbelül ezzel egy időben érkezett a konfucianizmus is, de ezt megelőzően már a 4-5. században megismerkedhettek a japánok a taoizmussal, főként annak népi, vallásos változatával, s ez a népi taoizmus hatott a japán népi hit- és hiedelem-világra. A japánok a konfucianizmusból főleg az eszmei, filozófiai tanítást vették át, amely a japán eszmerendszer egyik alappillérévé vált a buddhista eszmerendszerrel együtt. A buddhizmus a 7-9. században fellendült Japánban az állam támogatásával, az állami küldöttként Kínában tanult szerzetesek és a Japánba érkező kínai szerzetesek vitték át Japánba a kínai mahájána buddhizmus főbb irányzatának tanait. A 12-13. századra beért a kínai buddhizmus tanulmányozása, és megjelentek a szektás jellegű új japán buddhista iskolák, amelyek alapítói az állam által támogatott és csak a kiváltságos rétegek vallását jelentő régi buddhista gyakorlatnak új értelmezést adtak, s igyekeztek a buddha tanait a köznép között is terjeszteni. Szintén ebben az időszakban a kínai Szung-birodalomban járt tudós szerzetesek hozták be Japánba a buddhizmus új zen-irányzatait. Így alakultak ki a japán buddhizmus máig élő különböző irányzatai, iskolái. Az ezerötszáz éves japán buddhizmus története során nagy mennyiségű buddhista írás született a japán szerzetesek tollából is. Ezeket tartalmazza a 100 kötetes Dai nihon bukkjó zenso, A japán buddhista írások nagy gyűjteménye 1912-22, új kiadása Suzuki gakudzsucu zaidan (ed.) 1973, a 67 kötetes Ivanami Nihon siszó taikei, Japán eszmetörténet nagy sorozata egyes kötetei, 1970-80 és más forrásgyűjtemények.

A japánok a kereszténységgel a hajótörött portugálok révén ismerkedhettek meg először 1543-ban (vagy más adatok szerint 1542-ben) a puskával együtt. De Xavéri Szent Ferenc volt az, aki 1549-ben Japánba érkezve a keresztény tanítást bevitte Japánba. Az ő tevékenysége és az utána érkező hittérítők révén a kezdetben meglehetősen gyorsan terjedő kereszténységet azonban betiltják a 17. század elején, s csak több mint 250 évvel később, a japán országnyitással válik ismét szabaddá a keresztény hittevékenység. A mai Japánban már szinte minden keresztény felekezet megtalálható, katolikus, protestáns etc..

Színesítik a mai japán vallási életet továbbá a kora újkor végétől, a 18. század második felétől a 20. század első feléig terjedő időszakban megjelenő új szektás vallások és az intézményes vallás és a népi hit, hiedelmek illetve babonák közötti átmeneti formát mutató népi vallás, amelyek az egyén és a közösség mindennapi életébe beivódtak, mint az útvédő isten vagy a helyi föld-istenségek ünneplése, itako vagy juta féle médium kultusza. Az újabb szektás csoportok megjelenése napjainkban is folytatódik, s egyes szektás tevékenység olykor társadalmi problémát is jelent.

 Írta:Yamaji Masanori, eredeti japánból fordította Király Attila és Tóth Anna
Forrás: ELTE – btk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s