A halottak tiszteletére

Ezen a napon minden más

Újra mélyen érint meg a gyász

Nincs már velünk együtt

Kit ismertünk vagy szerettünk

Ma lélekben újra együtt lehetünk.

Eszembe jutnak az együtt töltött napok

Fülemben újra megcsendült a hangod

Szinte látom minden mozdulatod

Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.

Gyertyákat gyújtunk és mécseseket

Ezek a fények világítsanak Neked

Örök világosságban, békességben nyugodj

Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!

Memento mori – emlékezz a halálra! Így szól a Középkor figyelmeztetése, és ezt a latin nyelvű mondatot olvashatjuk a temetők kapuin. Ez nem csak azt jelenti, hogy előre tekintünk halálunkra, sokkal inkább szeretteink sírjára tekintve emlékezünk életükre! Bizonyítjuk, hogy nem felejtetjük el őket, mutatja ezt szeretetünk, ragaszkodásunk.

A „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István nagycenki nyughelyének bejáratánál olvashatjuk: „Voltunk mint ti, lesztek, mint mi.” A komor mondat, mely egy alapvető igazságot fogalmaz meg, jól illik a sírkerthez, a sírás helyéhez, ahol szembesülünk az elmúlás gondolatával.

Halottak napja minden ember számára újra felidézi azt a napot, amikor utolsó útjára kísért egy olyan hozzátartozót, aki közel állt hozzá. A mai napon egy kicsit újra átéljük az egykori temetéseket, de ugyanakkor a hívő ember elgondolkodik azokon a reményteli mondatokon, melyeket a mai szentírási szakaszokban hallott.

„Ne szomorkodjatok úgy, mint akiknek nincsen reményük” (Tessz 4,13)

Természetes, hogy szomorkodunk egy szerettünk elvesztésén, de ne úgy szomorkodjunk, mint aki nem hisz az örök életben. A mi szomorúságunkba a mai napba az örökélet reménye vegyüljön: ha meghalunk is, akkor is örökké az Úrral leszünk. A sír előtt állva és most is az emlékezés pillanatában merjük vigasztalni egymást ezzel a tanítással. Mert mi akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk, és ebből a legfontosabb a földi élet: ne a halál után, hanem még e földi létben mutassuk ki szeretetünket.

Ady Endre szerint: ha a sírra nézünk, az örök élet reményével vigasztaljuk magunk

Ámen.

Ima:

Istenünk, gondviselő édes Atyánk! Szomorú szívvel és vigasztalást kereső vággyal jöttünk Hozzád ebben az órában is.

Lelkünkben itt élnek ma is, akik eltávoztak, szellemük, lelkük itt él közöttünk. Ilyenkor, Halottak Napján újra és újra megértjük, hogy a halállal nincs vége mindennek, nem szakad el minden kötelék, amelyet az élő és a halott között a hit, a példaadás, a remény és szeretet szálai kötöttek össze.

Istenünk, áldd meg emlékeinket, töröld le a könnyeinket. Erősítsd meg hitünket abban a tudatban, hogy nincs mitől rettegnünk, mert akár éljünk akár haljunk, mindig a Tieid vagyunk. Szeretetetedtől semmi nem szakaszthat el sem életünkben, sem halálunkban. Halottaink porainak adj csendességet, zavartalan pihenést, lelkünknek örök üdvösséget atyai kebleden. Ámen.

Halottja van mindannyiunknak,

Hisz percről-percre temetünk,

Vesztett remény mindenik percünk

És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,

Temetkező szolgák vagyunk!

– Dobjuk el a tettető álcát:

Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek

Undorít meg e sárgolyón…

Hulló levélt hányszor feledtet

A megváltó, a gyilkos ón!…

Óh, hányszor kell a sírra néznünk,

Hogy vigasztaljuk önmagunk –

– Dobjuk el a tettető álcát:

Ma ünnep van, ma sírhatunk!…

Ady Endre – Halottak napján

Mindannyiunknak vannak halottai, akikre emlékezünk.

Ilyenkor, halottak napján sokunk lelkében felvetődik a kérdés, amit a költővel kérdezünk:

Mi lesz velünk, ha elfut a nyár?

Mi lesz velünk, ha életünk lejár?

Ha ránk borul örök vak éjjelünk,

Uram, mi lesz velünk?

Ha már nem leszünk és nem érezünk,

Ha e világból örökre kifogyunk,

S egy koporsó lesz minden otthonunk,

Ha nem marad csak rideg telünk,

Uram, mi lesz velünk?

Találjuk meg a választ Gárdonyi Géza: Útra készülődés című írásban:

„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja,

kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,

az én szívem kétség nem szorongatja,

midőn indulok végórám felé.

A halál nekem nem fekete börtön,

Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:

Egy ajtó bezárul itt a földön,

S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:

Ez a halál!”