Új alkotómódszerek: dekonstrukció és téralkotás

 

 

A művészet megújulása a klasszikus és modern műalkotás fogalmának dekonstrukciója útján is elkezdődött az 1960-as években. A szobor, azaz a térben elhelyezett, statikus és hosszú életre szánt műtárgy tartós anyagait törékeny – noha szobrászi – anyaggal (a gipsszel cserélték fel, formáit részekre bontották, illetve összerakták, ezzel elbizonytalanítva a statikáját. E provizórikus, tárgyias műtípus azonban megőrizte az európai klasszikus művészet fő témáját, az alakot, mely így – az egzisztencializmus idején – az emberi létezés lehetetlenségét is megfogalmazta. Ilyenek az arc- és kézlenyomatokat készítő, azokat egy hasábbal mint posztamenssel és egyúttal testtel kiemelő Schaár Erzsébet művei. Jovánovics György Ember című szobra (1967) önállósult, addig másodlagos plasztikai értékekből (drapériából) és ornamentikából állt össze. A dokumentumként értelmezhető (gipsz) lenyomatok és összeszerelésük a szobrászat új alapokról való indulását is eredményezte, imitáció és formálás helyett. Hasonló utat járt be a textilművészet: sík formáinak a fonálig történő lebontásával s az anyagok tulajdonságaiból kiindulva a tértextil fogalmát és valóságát alkották meg a tervezők. Olykor a szobrászat mintájára tették ezt : „lágy” szobrokat hoztak létre – női munkaként is értelmezhetően – természetes anyagokból, kézimunkával, hímezve és díszítve (például Balázs Irén fejei az 1970-es évek első felében). A festészetben a kép hordozójáig visszaforduló figyelem eredményeként a vásznon önálló alkotóelemmé lépett elő, : olykor rávarrt vagy rátett vászonformákkal megduplázták, s a kép plasztikussá válva kilépett a térbe. Az 1971-es években, a festészet alapelemeihez vezető redukció során felfedezett színsávra vagy organikus formákra épülő képalkotásban olyan „lendületbe hozott formák” jelentek meg (Molnár Metamorfózisai), melyek idővel túl is nőttek a kép vagy szobor keretein. A „formázott vászon” e ritka példáin kívül sajátos változatok Maurer későbbi, színes falelemekből összerakott Quasi-képei. Ezeket megelőzően Maurer a terek szerkezetét átértelmező, dinamikussá tévő, színsávok rendszeréből létrejövő térfestésével a térbe is kilépett.

 

schaar erzsebet_utca_1

Schaár Erzsébet: Utca. 1974. Pécs, Janus Pannonius Múzeum

 

Schaár építészeti keretbe (kapuba) foglalt, Tudósok című, félig-meddig köztéri szoborcsoportja (Tihany, 1970) az első olyan mű, mely környezetébe úgy illeszkedik, hogy abban új, a mű által létrehozott ritmust is indukál. Jovánovics akkori, első environmentális munkájának, egy térbe terjeszkedő szobornak is az épített tér volt a mintája: önköltséges kiállításán a kiállítóteret kicsinyítette és ismételte meg drapéria-szoborként, a szobrászi tér klasszikus, építészeti összefüggéseit keresve. Schaár a következő években önálló térrendszert hozott létre (Utca), amely általános érvényűvé tágította és (dokumentálta) a nyilvános, de bezárt emberi létformát.

 

Jovánovics György - az enviroment a Fényes Adolf Teremben

Jovánovics György: A kiállítóterem szabálytalan alaprajzát követő objekt. Budapest, Fényes Adolf Terem, 1970. Megsemmisítve

 

Írta: Keserű Katalin
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (346-347. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s