„Korszerű komolyzene”: az After Crying a Müpában

Lighhouse's avatarKözzétette:

 

 

Az After Crying május 21-én a Müpában bebizonyítja, a komoly és a könnyű mint zenei kategóriák nem kizárólagosak. A zenekar klasszikusan képzett alkotóihoz a koncerten egy 40 tagú szimfonikus zenekar és a Voice Station kórus tagjai csatlakoznak, hogy tovább színesítsék a hangzást.

A progresszív rock és a klasszikus zene határán egyensúlyozó, saját meghatározása szerint korszerű komolyzenét játszó After Crying 1986 novemberében alakult. Az együttes célkitűzése, hogy olyan alkotásokat hozzon létre, amelyek a mai zenei köznyelv elemeit használják, de képesek komoly témákról mély tartalmat magas művészi igénnyel megfogalmazni. A zenekar hangzásvilágában kezdetben a kamarahangzás volt előtérben, majd a zeneszerzésért addig felelős Vedres Csaba 1994-es kilépése után megjelentek a szimfonikus anyagok is. Első szimfonikus koncertjüket 2000-ben Caracasban adták, s ugyanebben az évben tengerentúli turnéjuk után több szaklap a világ legjobb koncertzenekaraként említette őket.  A kezdetektől fogva tudatosan alakították ki értékrendjüket, melyben az európai zenekultúra legnagyobbjait és kevésbé ismert „kismestereit” egyaránt példaképnek tekintik. A klasszikus zenében Bach, Beethoven, Bartók, a „könnyű” műfajban az Emerson, Lake & Palmer és a King Crimson munkássága hatott rájuk.

after_crying

Az együttes az elmúlt huszonnyolc évben számos külföldi koncertet adott, felléptek progresszív zenei fesztiválokon, népszerűek Franciaországban, Hollandiába, Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában, de még Mexikóban is. Az After Crying a tagok számára azonban inkább egy nemes hobbi, tanítanak, hangszerelnek és más formációkban zenélnek. A zenekar alapítója, Pejtsik Péter az idei Eurovíziós Dalfesztiválon például az Osztrák Rádiózenekart vezényli. Fellépéseiken klasszikus hangszereket (cselló, trombita, zongora), a rockzene standard hangszereit és modern elektronikai eszközöket is használnak. Stúdiólemezeiken az akusztikus kamarafelállástól, szólódaraboktól a 21. századi szimfonikus hangszerelésen keresztül az elektronikus megszólalásokig a klasszikus és modern kompozíciós és hangszerelési eljárások rengeteg fajtáját tartalmazza a paletta. Május 21-én a Müpában új darabokkal és régebbi, már jó ideje nem játszott szerzemények különleges átirataival eddigi pályafutásuk összefoglalására készülnek.

YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=FL4UhNZPuFI&list=PL12AB11D1E1712D0E&index=16

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/950143491664443/

MR2 Akusztik+ a Müpából
Korszerű klasszikus zene – After Crying

2015. május 21, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködők: Bátky Zoltán – ének; Egervári Gábor – szövegek, koncerthang, fuvola; Erős Csaba – zongora, szintetizátor, Horváth András Ádám – gitár, Madai Zsolt – dobok; Pejtsik Péter – cselló, hegedű, basszusgitár; Winkler Balázs – trombita, cink, szintetizátor

 https://www.mupa.hu/program/after-crying-2015-05-21_20-00-bbnh

Forrás: EuroAstra

 

Hozzászólás