Szergej Szergejevics Prokofjev

Közzétette:

 

 

62 évvel ezelőtt Moszkvában meghalt Szergej Szergejevics Prokofjev orosz zeneszerző.

Szergej Szergejevics Prokofjev (Szoncovka, Ukrajna, (Orosz Birodalom), 1891. április 23.– Moszkva, 1953. március 5.) orosz zeneszerző, zongoraművész.
Prokofiev

Szergej Szergejevics Prokofjev

(1891-1953)

Az ifjú zeneszerző nagy felzúdulást okozott Szentpéterváron, első két zongoraversenyével (1911-12). Később Gyagilev balett-társulatának írt zenéket. A forradalom elől Párizsba ment, majd az Egyesült Államokban működött. 1932-ben végleg hazatelepült, hogy aztán a sztálini tisztogatások idején 1948-ban csúnyán megtámadják a zenéjét.
Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről
Prokofjev egyszer kijelentette, hogy Bizet óta nem született valamirevaló francia zeneszerző.
– Tudom – hárította el Nicolas Nabokov tiltakozását –, te szereted Satie-t, ezt a vén különcöt. És azt hiszed, a követői fontosak. Hát nem: mind katyvasz. Ravel az egyetlen francia, aki tudja mit csinál.
– És mi van Debussyvel? – kérdezte a karmester.
– Tudod, mi Debussy? Rezgő aszpik, kocsonya. Tartás nélküli zene. Igaz – vigyorodott el – nagyon „egyéni” kocsonya, és a kocsonyakészítő tudja, mit csinál. Itt Prokofjev sokatmondóan felemelte a mutatóujját, de nem fejtette ki, hogy mire gondol.
Heteken át kísértem figyelemmel, hogy Prokofjev napi tizennégy órát komponál szűk dolgozószobájában, amelynek minden berendezése egy pianínó, egy kis asztal és néhány szék volt. Rendszertelenül és alig evett, különben síri csendben volt. Csak akkor bukkant fel, amikor átadta titkárának a ceruzával, gyönyörű kézírással megírt kottalapokat, vagy szokatlan idegességtől hajtva, zöld kottavonalzójával átment a túlságosan hangossá vált gyerekek szobájába. Miután néhány fenekessel igazságot tett és csendet teremtett, visszaült a pianínóhoz vagy az asztalhoz, mert egyformán jól tudott dolgozni, akár az ujjait, akár az agyát vette igénybe (utóbbi esetben is tökéletes pontossággal hallotta a zenét, noha két hangot egymás után nem tudott rendesen elénekelni). Az az igazság, a pianínónál már nem komponált, csupán arra használta, hogy egy-két harmóniai változatot ellenőrizzen rajta, mert több helyről el kellett költöznie, amiért túl sokat zajongott. Ám az ilyen ellenőrzés sem volt veszélytelen a házi békére és a szomszédokra nézve.
Egy nap bírósági kézbesítő kopogtatott nála (már megint egy!), és felkérte, hogy távozzon.
– Az imént kétszáztizennyolcadszor játszotta el ugyanazt a barbár akkordot. Ne is tagadja, itt voltam az alsó lakásban, és számoltam. Ezennel hivatalosan felszólítom, hogy költözzön el innen!

Serge Moreaux, francia zenekritikus

Gregor Pjatigorszkij nyaggatta, írjon neki egy gordonkaversenyt.
– De én nem értek a te őrült hangszeredhez – tiltakozott Prokofjev.
Pjatigorszkij nem tágított, és megmutatott neki egy sor csellóra írt műremeket.
– Ez a zene büdös nekem. A helyedben nem tartanék ilyet.
Pjatigorszkij azonban kitartó volt, és Prokofjev megírta a versenymű első tételét, de hozzáfűzte:
– Nem megy tovább. Oroszországtól távol nem tudok komponálni. Hazamegyek. Otthon befejezte a művet, amelyet azután Pjatigorszkij és Koussevitsky mutatott be Bostonban. Prokofjevnek nem volt több kifogása és megjegyzése vele kapcsolatban (bár később Msztyiszlav Rosztopovics számára átdolgozta).

 

Prokofjev a Bolsoj Színház felkérésére írt balettet Shakespeare tragédiája nyomán, a színház azonban mint előadásra alkalmatlant visszautasította a művet. A zeneszerző ezt követően két koncertszvitté rendezte a balett zenei anyagát. A szvitek 1936-ban és 37-ben sikert arattak, az eredeti balettszínpadi változatot pedig Csehszlovákiában mutatták be. Hogy egy szovjet színház által egy vezető szovjet komponistától rendelt darabot külföldön mutattak be, ráadásul sikerrel, nemzeti felháborodást keltett. Az oroszországi bemutatón 1940 januárjában Leonyid Lavrovszkij, a leningrádi Kirov Színház koreográfusa vitte színre a balettet, amely akkortól kezdve a szovjet művészet emblematikus művének számított.

 

Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse (322-324. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s