A székesfehérvári királyi bazilika

Közzétette: Lighhouse

Szent István legnagyobb alapítása a Szűz Máriának szentelt székesfehérvári bazilika volt. Az 1848 óta több hullámban folyó ásatások szerint ez a lenyűgöző méretű templom széles főhajóval és két mellékhajóval rendelkezett. Keleten a főhajót tágas apszis zárta, a mellékhajók végéhez négyszögletes, talán többszintes tereket csatoltak. Nyugati részét nem ismerjük biztosan, de a tornyai már meglehettek a XI. század második felében, amikor nyitott előcsarnokkal látták el.

A székesfehérvári Szűz-Mária-prépostság periodizált alaprajza

Az alapító eredetileg saját temetkezési helyéül szánta, de váratlanul fiát, Imre herceget kellett előbb sírba helyezni 1031-ben; e sírt a déli oldal két eredeti pillére közt sejthetjük. Amikor István 1038-ban elhunyt, a bazilika még nem volt kész, előbb fel kellett szentelni, s csak utána helyezték el az alapítót a főhajó közepén álló díszsírhelyre. Később Könyves Kálmántól (1095-1116) kezdve ismét több uralkodót ide temettek, de egyedül III. Bélának és feleségének vörösmárvány szarkofágját sikerült háborítatlan állapotban feltárni. Időközben István és Imre sírja körül a középkori Magyarország egyik legjelentősebb szentkultusza bontakozott ki, mely a sírhelyek és az egész épület méltó átalakításához vezetett. Emellett a bazilika még sokrétű funkciót töltött be, így királyi kápolnaként a hivatalos iratok készítése és őrzése is feladatául jutott. Itt tartották a koronázási jelvényeket, hiszen Fehérvár a királyi koronázások elengedhetetlen helyszíne volt a középkorban. Az alapítók és utódaik bőkezűsége az egyház kincstárát rendkívüli módon gyarapította. E tárgyak azonban időnként vissza is kerültek királyi használatba: így a Szent István által adományozott miseruha és egy bizánci korona később átalakítva a koronázási jelvényegyüttes legbecsesebb darabjaivá lettek.