Olvasni vagy nem olvasni? Mi itt a kérdés?!

Az egyik legnívósabb budapesti gimnázium irodalomtanára mesélte, hogy a szóbeli felvételi vizsgák során (a csupa kitűnő tanuló diák között) könnyen meg tudja mondani, ki az, aki olvas, és ki az, aki nem. Pedig nem tudásbéli különbségről van szó, hisz csupa éltanuló pályázik arra, hogy a kiváló gimnázium diákja lehessen. Gyakorlott szakember meg tudja ítélni, hogy a diák mennyire képes elvonatkoztatni, meri-e (tudja-e) a saját fantáziáját használni, mennyire érti akár a humort, akár egy-egy elvont gondolatot. Döbbenetes, hogy a nem olvasó, „csak” eminens diákok ezekben a dolgokban egész egyszerűen elégtelenek, nem is értik, hogy mit nem értenek… Míg az olvasók egész másként reagálnak minderre. Kreatív gondolkodásúak, veszik a lapot, értik a dolgok átvitt értelmét…

Ma már közhelynek számít, hogy egyre kevesebbet olvasnak mind a gyerekek, mind a felnőttek. Lehet, hogy – a digitális korban – lassan nem is lesz kérdés a kérdés? Ennek illusztrálásaként egy-két igen meglepő amerikai adat:

• Az általános iskola negyedik osztályosainak 44 százaléka nem tud folyékonyan olvasni.

• Az érettségizettek egyharmada soha többet nem vesz könyvet a kezébe.

• A főiskolán diplomát szerzett diákok 42 százaléka többé egy könyvet sem olvas el élete során.

Döbbenetes, nem? Persze elgondolkodhatunk a számokat olvasván arról, hogy vajon e-book olvasók-e az amerikaiak – és nem arról van szó, hogy egyáltalán nem olvasnak, csupán arról, hogy nem papírra nyomtatott könyveket vesznek kézbe. És akik olvasnak, vajon mit forgatnak? Csupán szakkönyveket, netán irodalmat, esetleg könnyű ponyvát?

Mindenesetre a „nem olvasó” felnőtteket visszaszoktatni biztosan nagyon nagy feladat, de hogy ne szokjunk le a gyerekeknek felolvasott mesékről, az talán (talán!) reálisabb cél. Mert tény: akiknek rendszeresen felolvasnak, elsősorban azokból válnak olvasó felnőttek. Azoknak a kisgyerekeknek ugyanis, akiknek mesélnek a szüleik, biztosan sokkal közvetlenebb viszonyuk lesz a könyvekkel, az olvasással. Jó, ha nemcsak addig olvasunk nekik, amíg ők meg nem tanulnak írni-olvasni, hanem tovább, jóval tovább. A felolvasás ugyanis bensőséges együttlét is egyben – arról nem beszélve, hogy nagyon jó hatással van a szókincsükre (ami az iskolai előmenetelt tekintve is különösen fontos.) És az esti meseolvasás nem csupán fejlesztő és jó hatású a szülő-gyermek kapcsolatra nézve, hanem bizonyítottan nyugodtabb éjszakája is lesz tőle a gyerekeknek. Nem késő elkezdeni, akár már ma este!