Dharamsala, a Dalai láma jelenlegi otthona

 

 

 

Tibet erőszakos elfoglalása és a több mint 50 éve tartó, fegyveres kínai jelenlét ellen tiltakozók Dharamsalában gyűlnek össze imádkozni, és meghallgatni a Dalai láma beszédét, tanítását. Dharamsala neve legalább annyira misztikusan cseng, mint Lhászáé, holott könnyen elérhető, ám valóban elvarázsolt hely. Érkezzenek akár a for­ró, fül­ledt in­di­ai sík­ság fe­lől, akár a Hi­ma­lá­ja hű­vös, bel­ső vo­nu­la­ta­i­nak irá­nyá­ból, Dharamsala min­den szem­pont­ból igazi me­ne­dé­ket je­lent az oda igyek­vők szá­má­ra. A Hi­ma­lá­ja lealacsonyodó Dhauladhar-vonulatának egyik 1500 mé­ter át­lag­ma­gas­sá­gú ge­rin­cén, a szubt­ró­pu­si nö­vény­ren­ge­teg­ben meg­bú­vó budd­his­ta za­rán­dok­he­lyen ak­kor is eny­hü­lést ta­lá­lunk, ha csu­pán egy biz­ton­sá­gos hely­re vagy szel­le­mi fel­töl­tő­dés­re vá­gyunk. Dharamsalába min­den­ki két­szer ér­ke­zik – mi­vel a vá­rost két ki­sebb te­le­pü­lés együt­te­se je­len­ti. Az al­só vá­ros­rész a tér­ké­pe­ken is sze­rep­lő Dharamsala, ahol hin­du ke­res­ke­dők szí­nes, kis­sé dü­le­de­ző, ám an­nál több fel­fe­dez­ni­va­lót kí­ná­ló bolt­jai, bó­déi áll­nak. Ám ez még nem túl kü­lön­le­ges, csak a szo­ká­sos „All In­dia ba­zár”: Icc nájsz end csip, mádám. Rik­sa, szőr? Ha­sis, mádám?

500 mé­ter­rel ma­ga­sab­ban és 9 km-rel tá­vo­labb ugyan­olyan za­jos, ám sok­kal nyu­god­tabb budd­his­ta kör­nye­zet fo­gad. Ez már a ti­be­ti ko­ló­nia vá­ros­ré­sze, McLeod Ganj, va­gyis „McLeod ka­pu­ja”. Mu­lat­sá­gos sok­szí­nű­sé­ge ré­vén jel­leg­ze­te­sen in­di­ai a ne­ve­zék­tan: egy skót ka­to­ná­ról el­ne­ve­zett, hin­di utó­ta­gú te­le­pü­lés­ről van szó, budd­his­ta lakossággal… McLeod Ganj a jobb mó­dú, Del­hi kör­nyé­ki hin­du csa­lá­dok kö­ré­ben is ked­velt hét­vé­gi üdü­lő­hely, ugyan­is itt sok­kal elvi­sel­he­tőbb a mon­szun hő­sé­ge és más­hol ful­lasz­tó ned­ves­sé­ge. Itt is esik per­sze, de a szűk, he­gyi ut­cács­kák ká­osz­ba tor­kol­lott au­tó­for­gal­ma fe­lett szi­vár­vány­szí­nű es­er­nyő alól irá­nyít(?) az ijedt sze­mű rend­őr. Né­hány pi­a­ci bó­dé azért ide is ju­tott: „Ámbrellá, mádám? Veri­gudprájz.”

Az In­di­ai-sík­ság fe­lől fel­áram­ló, ka­var­gó eső­­felhők kö­zül, a ha­vas csú­csok elő­te­ré­ben ki­buk­kan a hegy­ge­rinc leg­na­gyobb épü­le­te, a Tsug­lagkhang lámaista templom együttes. Nem vé­let­le­nül, hi­szen a kel­le­mes klí­má­já­ról is hí­res hely leg­főbb büsz­ke­sé­ge, hogy 1960 óta át­me­ne­ti­leg itt szé­kel őszent­sé­ge, a 14. da­lai lá­ma, Tenzin Gyatso, va­la­mint a Ti­bet 1959-es kí­nai meg­szál­lá­sa óta szám­űze­tés­ben lé­vő ti­be­ti kor­mány tel­jes ad­mi­niszt­rá­ci­ó­ja.

A szé­les lá­tó­kö­rű, Nyu­ga­ton is igen nép­sze­rű da­lai lá­ma ma is rend­sze­re­sen jár­ja a Föld or­szá­ga­it. Gyak­ran lát­hat­juk-hall­hat­juk a leg­ne­ve­sebb an­gol nyel­vű hír­csa­tor­nák ri­port­mű­so­ra­i­ban. Ak­tív dip­lo­má­ci­ai te­vé­keny­sé­ge és ta­gad­ha­tat­la­nul nagy be­fo­lyá­sa el­le­né­re azon­ban ő ma is csu­pán egy­sze­rű, budd­his­ta szer­ze­tes­nek tart­ja ma­gát, és leg­főbb fel­ada­tá­nak a ta­ní­tást te­kin­ti. Nem­zet­kö­zi el­fog­lalt­sá­ga mi­att na­gyon rit­kán tar­tóz­ko­dik ott­ho­ná­ban, McLeod Ganj­ban, ha azon­ban al­ka­lom nyí­lik a dharamsalai Tsuglagkhang-temp­lom­ban meg­hall­gat­ni őszent­­sé­gét, a vi­lág min­den ré­szé­ről ér­kez­nek hí­vők és ér­dek­lő­dők. A lá­ma vé­del­me okán a ta­ní­tá­so­kat a rep­té­ri el­len­őr­zé­sek­nél sok­kal ko­mo­lyabb biz­ton­sá­gi in­téz­ke­dé­sek elő­zik meg. Az egész templom együttes át­vizs­gá­lá­sa után egy kis ki­vé­tel­től el­te­kint­ve már ti­los be­vin­ni elekt­ro­ni­kus esz­kö­zö­ket. Ezért az épü­le­ten be­lül fény­ké­pez­ni pl. csak a sze­mi­ná­ri­um előt­ti na­pok­ban sza­bad, és 24 órá­val az al­ka­lom előtt meg kell sze­rez­ni egy fény­ké­pes re­giszt­rá­ci­ót a vá­ros Biz­ton­sá­gi Iro­dá­já­ban.

A da­lai lá­ma szám­ta­lan kül­föl­di út­ja mi­att rit­kán tart elő­adá­so­kat Dharamsalában, ámha ott­hon ta­nít, a rendezvények rend­kí­vül nép­sze­rű­ek, és a hall­ga­tó­ság már az elő­ző na­pok­ban meg­kez­di a hely­fog­la­lást

A templom belsejében vi­szont már tel­je­sen fesz­te­len lég­kör fo­gad. A ha­gyo­má­nyos ti­be­ti ün­nep­lőru­há­ba öl­tö­zött nők és fér­fi­ak, idő­sek és fi­a­ta­lok, bo­rot­vált fe­jű budd­his­ta szer­ze­te­sek és szer­ze­tes­nők kö­zött sok nyu­ga­ti hip­pi vagy a hi­ma­lá­jai tú­rá­zás után meg­pi­he­nő gya­log­ló is vá­ra­ko­zik. Min­den­ki meg­ke­re­si az elő­ző na­pok­ban ne­vé­vel fel­cím­ké­zett és a pad­ló­ra rag­asztott ülő­hely­fog­la­ló pa­pír­ja­it, ám az in­di­ai tö­meg­köz­le­ke­dé­sen szo­ci­a­li­zá­ló­dott hely­bé­li­ek­nek ne­héz el­ma­gya­ráz­ni, mi­ért nem jó, ha olyan hely­re ül­nek, ame­lyen nem a sa­ját ne­vük szerepel… Vég­re el­csen­de­sül a mo­raj, a te­kin­te­tek az aj­tó fe­lé sze­ge­ződ­nek. Két gép­fegy­ve­res őr lép az em­be­rek ez­re­i­vel telt csar­nok-együt­tes­be, azu­tán még több test­őr gyű­rű­jé­ben meg­ér­ke­zik a min­dig mo­soly­gós lá­ma is. El­ne­ve­ti ma­gát, és min­den­kit te­á­val kí­nál. Né­hány pil­la­nat múl­va ir­dat­lan mé­re­tű te­ás­kan­nák buk­kan­nak fel a fe­jek fe­lett és in­dul­nak kéz­ről kéz­re. Jak­va­jas tea. Az el­ső kor­tyok után a nyu­ga­ti hall­ga­tók il­le­del­me­sen vis­­sza­fojt­ják gri­ma­sza­i­kat, majd a fél­re­tett bög­rék­ben ujj­nyi vas­tag vaj­ré­teg szi­lár­dul meg. Hi­á­ba, a jak­va­jas tea nem kis­as­­szony­sport.

 

Forrás: A Földgömb 2007/3-as száma
Fotó: exterra