Fokozottan védett növényeink – Erdélyi hérics

Közzétette:

 

 

Erdélyi hérics (Adonis transsilvanica)_3

Erdélyi hérics – Adonis transsylvanica

Irodalmunkban volgai hérics (Adonis volgensis STEV. in DC.) néven vált ismertté, s csak újabban állapították meg, hogy növényünk nem az aralo-kaspi eredetű orosz-ukrán sztyeppnövénnyel, hanem az Erdélyi Mezőség, különösképpen pedig a kolozsvári Szénafüvek héricsével azonos, ahol a tavaszi hériccsel kereszteződött természetes hibridjei is előfordulnak. Hazai felfedezése (1935) Herkner Zoltán MÁV-főmérnök és Jávorka Sándor botanikus tudósunk nevéhez fűződik (Csorvás), Nagytatársáncon Kiss István talált rá. A Sramkó Gábor botanikus vezetésével napjainkban (2012) folyó genetikai vizsgálatok kiderítették, hogy a csorvási növény mégsem hibrid, hanem maga a volgamenti hérics.

erdélyi hérics_4

Leírása: A tavaszi héricshez nagyon hasonló növény, csak szára ágasabb, virágszíne sötét sárga, levélsallangjai pedig szélesebbek (1-3 mm) és alul kissé szőrösek. A terméskék simák, kisebb számúak, csőrük a termésre simuló.
Virágzási ideje áprilisban van.
Élőhelye a meleg, száraz, napos, meszes lösz. Néhol fasorok szegélye, bolygatatlan töltés gyepe őrzi.
Elterjedése: Dacikus-kontinentális (pontusi) elem, csak síkságokon él. Hazánkban jégkorszak utáni (posztglaciális) löszpuszták maradványa. Erre vallanak a vele együtt termő olyan növények, mint a kónya zsálya (Salvia mutans) és a macskahere (Phlomis tuberosa).
Előfordulása a Tiszántúl löszpusztarétjeinek 2 helyére (Orosháza-Csorvás és Csomorkány-Kútvölgy) korlátozódik. Nagytatársáncon már kipusztult.
Védelmét  vegetáció-fejlődéstörténeti fontossága, ritkasága és veszélyeztetettsége indokolja. Az 1935-ben talált 483 darab tőből 1963-ra már csak 92 tő maradt, mert gyökerét tályoggyökér, illetve táragy néven kötegekben árulták Békés megye hetivásárain, és gennyszívó hatása miatt beteg állatok fülébe húzták (Györffy István), áztatott vagy kifőzött levelét pedig vizelethajtónak, gyomorfájásnál és szívgyengeségnél használták. (Kiss István). Csorvási lelőhelyét 1971 óta az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal védi, virágzáskor őrizteti. Ennek köszönhető, hogy 1971-ben populációja már 300 tőre szaporodott. A növényt leginkább a gyökérgyűjtés, a vegyszeres gyomirtás, az agrárkultúra terjedése, termőhelyének bolygatása, a védelméül szolgáló fasorok kiirtása veszélyezteti. Óvni kell az elgyomosodástól, a magas füvű pázsitfűfélék konkurenciájától, ezért lelőhelyén a legeltetés, a kaszálás kívánatos. Mérgező volta miatt a legelőállat kerüli, a kaszálást azonban termésérés ideje után kell elvégezni. Az átültetést nem bírja, még tudományos célra is csak magról szaporítható. Pusztítóját hazánkban az új polgári Büntető Törvénykönyv alapján egy évi elzárással sújtják. Hazánkon kívül Romániában is védett.
Környezetvédelmi, eszmei értéke 250.000 Forint!
Forrás: Csapody István – Védett növényeink (88-89. oldal) Gondolat, Budapest, 1982  ISBN 963 281 066 X
Képek: Képek: explorerworld.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s