Fokozottan védett növényeink – Boldogasszony papucsa

Közzétette:

 

 

Cypripedium_calceolus.jpg_2

Kosborfélék – Orchideae

A növényvilág arisztokratikus szépségű, alakban és színben egyaránt legmagasabb szerveződésű tagjai. Legtöbbjük a forró égöv alatt, trópusi erdőkben él és fán lakó (epifiton), de a mérsékelt égöv alattiak is rendkívül változatosak. Bonyolult virágszerkezetük két körből áll. A külső körben elhelyezkedő egyik lepellevél függőleges síkban, a virág felső részén foglal helyet, és vitorla módjára emelkedik a magasba vagy sisakszerűen boltozatos; a másik két külső lepellevél jelentéktelenebb. A belső körben levő 3 lepellevél a külsőknél színesebb, sokszor tarka.  Közülük is az alsó szokott a legfeltűnőbb lenni, s mert  legtöbbször ajak módjára előrehajlik, mézajaknak nevezzük. Ennek sokszor sarkantyúszerű függeléke van, amely a nektárt rejti. A kosborokra jellemző, hogy a virágpor a bibeoszlophoz hozzátapadt portokok rekeszében zöldessárga tömeggé áll össze, s ez apró nyelecskékben folytatódik. A hímpor-bunkó talpa ragadós és a virágot látogató rovar fejéhez tapad.
Magyarországon a családot 47 faj, további 5 alfaj és megközelítőleg 100 hibrid képviseli, nagy alakgazdagságban. Valamennyi kosborféle védett.

Boldogasszony papucsa – Cypripedium calceolus
Legszebb hazai orchideánk. Változatos nevei – mint a papucskosbor, Mária papucsa, rigópohár – feltűnően nagy, CypripediumCalceoluspapucsalakúan kiöblösödő, sárga mézajkára vonatkoznak. A felfújt papucs lényegében tartálycsapda, amelybe a nektárt kereső rovarok beleesnek, és csak a két portok meg a bibe érintése közben juthatnak ki onnan. Így biztosítja a növény rovarmegporzást és a megtermékenyítést.

Leírása: Kúszó gyöktörzsű, 15-40 cm magas évelő. Szára hengeres, a a levelekkel együtt aprón érdesszőrű, alján barnás pikkelylevelekkel. A szárlevelek (3-6) széles elliptikusak, Illustration_Cypripedium_calceolusnagyok,rakott szoknyához hasonlóan redőzöttek, tövüknél félig szárölelők. Virágai a szár csúcsán rendszerint magánosak, ritkán kettesével fejlődnek. A papucs formájú mézajak 3-5 cm hosszú, citrom- vagy aranysárga, belül pirosan pontozott és erezett: az öt külső lepellevél sallangszerű, bíborbarna, a két alsó egymással összenőtt. Toktermésében rendkívül sok és apró mag terem, amelyekből azonban a mikorriza-kapcsolatok (gombával való együttélés) miatt csak az eredeti termőhelyen fejlődnek magoncok. Virágra fordulásukig 8-9 év telik el.

Élőhelye: Mészkedvelő molyhostölgyesek és karsztbokorerdők szegélyein vagy ligetesedő tisztásain, száraz, meleg, laza rendzina-talajokon él, lehetőleg töbrösödő mélyedések oldalán (szivárgó víz!), mogyoró és ostorménfa társaságában. A fényviszonyokra igen érzékeny. Sem a teljes fényt, sem túlzott árnyékot nem tűri. A Kárpátokban és az Alpokban bükkösökben, erikás erdeifenyvesekben és törpefenyvesekben is előfordul, 2000 méter magasságig (pl. Svájci Nemzeti Park).

Elterjedése: Cirkumpoláris, szűkebb értelemben véve kontinentális igényű észak-eurázsiai elem. Elterjedési területe a Sarkkörtől délre Finnország, Skandinávia, Dánia, Nagy-Britannia, Németország, az Alpesek, Ausztria, Csehország, Szlovákia; dél felé a Mediterránum – kivéve a Földközi-tenger örökzöld partvidékét – Közép-Spanyolországig és Szicíliáig. Előfordul a Kárpátokban, hazánkban, Jugoszláviában és Romániában. Már egészen ritka Bulgáriában és Görögországban, míg a belga, holland és a német síkság északnyugati területéről hiányzik. Kelet felé Lengyelországon, a volt Szovjetunión (Kijev, Harkov,Szaratov, Kujbisev, Cskalov, Krím, Kaukázus, Szibéria), Mongólián és Kínán át a Szahalin-szigetekig és Japánig terjed.

Előfordulása: Nálunk és szomszédjainknál egykor elterjedtebb volt, sajnos sok helyről – így a Naszályról, a Vértesből, a Keszthelyi-hegységből, a Mecsekből, Cákról és Szombathely mellől – kipusztult. Elvétve, de még nő a Zempléni-hegységben, a Bükk több pontján, Piliscsabánál, a Bakonyban, Belső-Somogyban és Sopron mellett.

Védelme: Mindenütt ritka, erősen pusztuló, veszélyeztetett faj. Különösen gyöngyvirágszedés idején forog nagy veszélyben, mert ilyenkor a virágszedők és kirándulók letépik. Kertbarátok tövestül irtják, jóllehet honosítása, betelepítése csak ritkán sikerül. Élőhelyén a túlzott beárnyékolást és a tarvágást kerülni kell. A vegyszerezésre rendkívül érzékeny. Fagy nem bántja, aszályos évet követően nem virágzik. Védelem alá vont területen él a Bükki Nemzeti Parkban és a fertői TK-ban.
Környezetvédelmi, eszmei értéke 250.000 Forint!

Forrás: Csapody István – Védett növényeink (266-269. oldal) Gondolat, Budapest, 1982  ISBN 963 281 066 X

Képek: Harald Süpfle, Manuguf, Prof. Dr. Otto Wilhelm Thomé,Wikipédia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s