Szent György napja (Április 24.)

Közzétette:

 

 

Szent György napjának gazdag hiedelemvilágát tekintve mondhatnánk: stílszerű, hogy a gonosz lelkek s a boszorkák éppen a Sárkányölő napján jelentek meg újra. Távoltartásukra rengeteg praktikában bíztak a régiek: tüskés ágakat aggattak ajtóikra, fölfordított söprűt tettek a bejárathoz. De tőlük a mezőre frissiben

Szent_ György_ napja

kihajtott állatokat is félteni kellett, mert azok a legelőkre ekkor jártak ki harmatot szedni, s egyúttal a tejet is lefoglalták a maguk javára. Ez ellen s egyben a jó tejhozamért különféle varázsló szertartásokat végeztek: a tehenet vasszerszám fölött (eke, fejsze, lánc) hajtották ki legelni, fokhagymafüzért akasztottak nyakukba – mindezektől ugyanis féltek a rossz szellemek – vagy nyírfaággal vesszőzték meg a jószágot – ami hasonlóságot mutat a rokon római ünnep, a Palilia vesszőzésével. A legismertebb praktika azonban a füstölés volt, amikor is e nap kimentek a legelőre, hogy varázsfüveket szedjenek, amikkel megfüstölve az istállót a baj távolmaradt, vagy amit a tehenekkel megetetve azok tejét nem érte rontás s egész évben jól tejeltek. Szent György napján azonban jóformán minden hiedelemből találni: a mezőn fogott kígyóval, gyíkkal gyógyítottak, aki pedig fogta, kézrátétellel tudott gyógyítani; a földbe rejlő kincs e nap éjszakáján lángot vetett, s ki lehetett ásni; továbbá jó termésre jósoltak abból, ha Szent György napja előtt dörgött az ég.
"Az Egyház bölcs körültekintéssel helyezte György ünnepét erre a napra, időszakra. A rómaiaknál ekkor volt Pales pásztoristennek ősi ünnepe, a Palilia, amikor a pásztorok az istállókat kisöpörték és vízbe mártott babérágakkal meghintették. A Vesta-szüzektől kapott hamu, vér és szalma szintén szerephez jutott ebben a lusztrációban. A pásztorok a szalma lángjánál megfüstölték magukat meg jószágukat. A nyájat áthajtották a tűzön és maguk is háromszor átugráltak rajta, hogy a bajtól, boszorkányok rontástól megmeneküljenek. A pásztor áldozatot is mutatott be az istennek, és kérte tőle mindazt, amire jószágainak szüksége lehet. Imádsága végén a reggeli harmatban mosott kezet.
A máshol is megtalálható archaikus pogány kultusz ellensúlyozására rendelte tehát az Egyház György ünnepét, hogy a nép ezentúl a szent vértanú oltalmát keresse a maga, jószága és földje számára, hiszen a szent a legenda szerint még a sárkányt is megölte. Van ereje tehát minden gonosz távoltartására, amely a nagy nekizsendülés idején az emberek megrontására, kárára törekszik. Ezúttal azonban a régi mágikus képzetek alig halkultak le. Változatlanul megmaradtak, és ha csökevényesen is, de szinte máig köteleznek.
Régi néphit szerint a Szent György éjszakáján húzott harmatban van a föld ereje, zsírja. Ebből csöppentettek kovászukba a régi szegedi kenyérsütögető asszonyok, hogy kenyerük minél szebbre süljön. Ezért húzták meg ilyenkor más földjét fehér lepedővel a bűbájosok. Odahaza kicsavarták belőle a harmatot és pogácsát sütve, a maguk tehenével etették meg, hogy az hízzék és tejeljen minél bőségesebben más földjének erejéből. Zalában szentgyörgyharmat néven is emlegetik: vele mosdanak hajnalban, hogy szépek, egészségesek legyenek.
A néphagyomány szerint a Szent György napja táján hulló meleg eső is aranyat ér a gazdának. Öreg szegediek mondogatják, hogy jó lesz a termés, ha a Szent György napi vásárban esik az eső, és a koldusnak besározódik az orra. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy a vásári egyességet követő áldomásivásban a koldusokat is részeltetni szokták, hogy imádkozzanak a jószágtartáshoz való szerencséért. Ennek sokszor az lett az eredménye, hogy a koldusok egészen a sárga földig leitták magukat, és így az orruk is csupa sár lett.
Biztos, hogy György ábrázolásai: freskói, képei, szobrai, majd érmei egyáltalán nem a szent artisztikus tiszteletet szolgálták, hanem mágikus szorongások, szinte táltos hagyományaink keresztény színezetűvé vált tükröződései: György alakja rettentse messzire a gonoszt, amely a csapások annyi fajtájával iparkodik az embernek ártani. György azonban – mint látni fogjuk – többek között a tavaszt, a fénylő napot szabadítja ki a tél rabságából.
A démonnak képzelt betegség megfélemlítésének szándéka magyarázza, hogy Lőcse bélpoklosai György lovag tiszteletére szentelték a Jakab-templomhoz tartozó ispotály-kápolnájukat. Ez így van a németeknél is, ahol szintén György a patrónus. Innen a leprakórházaknak a Jörgenshospital neve. E már szétfoszlott, profánná, mágikussá vált képzetvilágban gyökereznek azok az egészségoltalmazó, lusztrációs hiedelmek és hagyományok, amelyek főleg a nap hajnalához fűződnek. Legföljebb a kígyóhoz, gyíkhoz kapcsolódó, bőségesen előforduló hiedelmek emlékeztetnek a sárkányölő szent legendájára. Agyagosszergény harangját az ő tiszteletére szentelték (1798), föltétlenül azzal a célzattal, hogy éberebben riassza el a nyári viharokban dúló sárkányokat. Imitt-amott felbukkanó útszéli, mezei szobrait (Hidegség, Felsőlövő) is elsősorban a pusztító égiháború elűzése végett állították.
A bukovinai Hadikfalva székely hagyományaiban a szentgyörgyközbeli vaj a magyar és román György-nap között köpült vaj: mindenre jó volt. Az időszak borsavölgyi neve kétszentgyörgynap."(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)

 

Források: Hungarotheka, Magyar Néprajzi Lexikon, Sulinet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s