Közzétette:
Hol Korond szép fürdője áll, a völgy felett, két hegycsúcs emelkedett ki. Mindeniken várrom, mindeniken agg bükkök sötétlenek. A két hely neve: Firtos és Tartód.
Mikor Erdély földét még ős tenger boritotta, s hullámai közűl alig emelkedtek ki legmagasbb hegyeink: Firtosan már tündérek laktak.
Firtos a jó szellemek tündére volt. De minthogy e föld a jót rosszal vegyesen termi, vele átellenben Tartód lakott, a rosz szellemek egyik tündére. Két szép nőnek mindig szűk ugyanazon vidék. S mint mikor több nap ragyog az egen, két mellék napnak udvar-szivárványa mindig visszáson áll egymáshoz: ugy e tündérekkel sem lehetett máskép.
Firtosnak szép gondolatai, remek müvei valának: Tartód mint pulya lelkek szoktak, mindent utánozott. A mit amaz birt, azt neki is birnia kelle.
Fejlett a káosz, Firtos elhatározá, hogy várat fog épiteni magának. Össze gyüjté tündéreit, s tudtokra adja, hogy gondolatának ma létesülni kell. Tartód megtudja, ő is ki mondja egy vár épitését, s megizeni Firtosnak, mikép ő nemcsak hogy szebb várat épitend, de egyszersmind oly sebesen fogja végrehajtani hogy éjfél előtt még időt nyerend Firtos várába menni, s várának szegletkövét kifeszitve saját várába vihetni.
A szelid lelkű Firtos nem irigylé társnéja vágyait: ő azért az épitésről le nem mondott. De hogy büszke feltételében ne boldoguljon, a vidék legnagyobb kődarabjaiból rakatta le vára szeglet köveit.
Firtos vára éjfélfelé pompában ragyogott, épitője elégűlten legelteté rajta szemeit. S örvendeze, hogy ellene gúnyos terve dugába dölt. De keveset tarthata öröme, imé tündérek repülnek várába, élökön Tartód.
Egy pillanat, s az új vár roppant szeglet köve ki vala döntve; s két tündér vasrúdon karára emelve, repűlt vele, Tartódvára felé. Útjok Korond felett vitt el. S már őrvendezzetek reptökben a sikernek, mire Korondon a kakasok megszólaltak éjfélre.
Éjfélre fogadta volt Tartód, hogy beérend a közel várba. Szóla a kakas: a vasrúd ketté repedt, a követ leejtették.
S Tartódnak, mert fogadását túlfeszítette, lakolnia kellett. Nem volt elég, hogy fogadását elvesztette: az istenek büntetésből várát is összeronták. Mire visszatért, napi munkájának csak romjait találta.
A székelyföld e két várroma ma is fenn áll. Tartód maradványa a fenyvesek közt, szép rom, alatta szakad a Tartód vize a Küküllőbe. Kié volt később? lakták-e vagy nem? nem szól a történet. A Firtost egész az sokáig használták, mig 1773-ban az elüldözött Jésuitáktól a szent Ferencziekre szállott. De a szerzet csak hamar bele unt a felhőkkeli szomszédságba: a várból leköltöztek, felhagyák. S ma már egészen rom.
A szegletkövet a nép most is látja Korond határán. Egy nagy kő hever ott, mint mondják, olyszerű, mintha fúrva lett volna.
Falutörténet
„Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk, s a föld, amelyen élünk és meghalunk”. Tamási Áron
„Dombon ülő Pálfalva” a Szilos lábánál, kb. 850 m tengerszint feletti magasságban, Székelyudvarhelytől 18, Korondtól 8, Farkaslakától 6 km-re van. A Felső-Nyikó mente legmagasabban
fekvő hegyvidéki települése. A 136 B megyei úton közelíthető meg.
A helyi szájhagyomány úgy tartja, hogy egy Pál nevű kecskepásztor telepedett meg elsőként a Szilos oldalában, tőle kapta volna nevét a falu. A –falva utótagú nevek keletkezését a nyelvészek a XIII. századra teszik. Első okiratos említése az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékben történt. 1334-ben önálló egyházzal bíró templomos hely volt, papja neve Balázs, és egy banális adót fizetett. Akkori lakói lófők, szabad székelyek és darabontok voltak, akik főleg földműveléssel és állattartással foglalkoztak, de értettek a fametszéshez és a szalmazsúp kötéséhez is. Fából túrós borítót, sótartót, dézsát, fakanalat, fatálat, fejőszéket, kupát, sótörőt metszettek. Ezért csúfolják a pálfalviakat ,,borítósoknak”. 1455-1462 között egy Váraljával folytatott birtokper kapcsán említik a falut a törvényszéki jegyzőkönyvek, majd 1560-tól 25 éven keresztül Kecsettel pereskedtek a dömöslaki erdőért.
A szabadságjogaikért János Zsigmond király ellen lázadó székelyek 1562-ben az udvarhelyi réten fővezérükké választották Pálfalvi Nagy György kapitányt, aki itt született. Sokan részt vettek a lázadásban.
Az 1500-as évek közepén a falu egyik fele áttért az unitárius hitre. A Kápolnakapu dűlőnél található kápolnát a katolikus és unitárius hívek közösen használták, amíg 1661-ben a vidéken raboló tatárok le nem rombolták. Ellenreformációkor fokozatosan visszatértek ősi hitükre. A mai templomot 1765-1775 között építették későbarokk-klasszicista stílusban. A régi templomból megmaradt egy gótikus ajtószemöldök, egy kehelytartó ablakkeret, a szenteltvíz tartó keresztelőmedence és néhány öreg kő virágtartó a templom előtt.
Az 1602. augusztus 11-én készült Basta-féle jegyzék nyolc lófőt, egy darabontot és négy szabad székelyt sorol föl Pálfalván. Az 1635-ös lustrában már 30 lófőt számláltak. A történelem eseményei nem múltak el nyomtalanul a falu népe felett. Ott voltak a kuruc harcokban is. Az 1848-as magyar szabadságharcban összesen 16 huszár vett részt, közülük heten a csatatéren estek el. 1859-ben öt pálfalvi harcolt III. Napóleon ellen Königratznál. Az 1880-81-es évszám két helyre van felvésve a faluban, a Nagy-vályúnál és a templomnál, mert ekkor építették a kőfalat olasz foglyok a korondi út mentén. Kőfal készült a Nagyút alá, a faluháza alá és a templom elé. Mai arculatát akkor nyerte el az új faluközpont. 1894-96 között, a honfoglalás ezer éves évfordulójára ültették a Szilos oldalába a mai fenyőerdőt Illyés Péter bíró irányításával.
Az I. világháborúban 140-en vettek részt, ebből 36-an haltak hősi halált. 1916 őszén románok dúltak a faluban, 1919 őszén oroszok is jártak itt. A falu összes jelenleg használt középülete a két világháború között épült: 1926-ban a faluháza, 1929-ben az új egyházi iskola, a tejcsarnok és a hitelszövetkezet, 1942-ben az új jegyzőség, a mai iskola. Megszervezték a Hangya szövetkezetet, a tej értékesítését, gyümölcsfa nemesítésbe fogtak.
A II. világháborúban tizenegyen odavesztek, sokan, keserves éveket töltöttek Szibériában, orosz hadifogságban.
A háború utáni kommunista rendszer megváltoztatta a falu erkölcsi arculatát. Az 1956-ban meghurcolták a tehetősebbeket. 1963-ban létrehozták erőszakkal a kollektív gazdaságot. A földeket elvették azoktól, akik évszázadokon keresztül művelték. Elmentek a faluból a fiatalok. Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Brassó gyáraiban és panellakásaiban kerestek és találtak maguknak életteret. A falu egyre jobban elnéptelenedett, megszűnt az V-VIII osztály, ma már egyetlen osztatlan I-IV osztályt tanít egy tanító. Napjainkban a fiatalok egy része a környező településeken dolgozik, mások itthon tehénfarmot hoztak létre. Ma a falu telkeinek száma 158, a lakóké 222.
Pálfalva 1968-ig önálló község volt, azóta közigazgatásilag Farkaslakához tartozik, tanyáit pedig Korondhoz és Farkaslakához csatolták. Félreeső, elszigetelt székely falu. A székely előnevet a falu 1913-tól használja. Az 1989-es változások után a földek részben visszakerültek az egykori tulajdonosok leszármazottainak birtokába, de legtöbben nem tudnak mit kezdeni vele. Talán az a néhány fiatal gazda fogja megváltoztatni a jövőt, aki birtokán tehénfarmot hozott létre?! Vagy a faluturizmus a megoldás?
Lőrincz Józsefné Nagy Ilona
Forrás: Farkaslaka Község
Lighthouse 