Barokk szobrászat

Közzétette:

 

 

Barokk = szokatlan, szeszélyes, különc gondolkodásmódapollo ésdaphné

A renaissance szobrászat problematikája a különböző mesterek, főleg Michelangelo alkotásaiban teljesen kimerült.

A csodáló vagy féltékeny utódok számára nem maradt más hátra mint a kiváló előképeket saját eszközeikkel felülmúlni. Szabadjára engedni a technikai virtuozitást, fokozni a külső és belső mozgás jelenségeit, növelni a méreteket és elfinomítani az arányokat, kikeresni az alakok vagy csoportok szinte lehetetlenek tűnő egyensúlyi helyzetének megoldásait. Mindez a külsőségek ragyogásához és belső értékek elsekélyesedéséhez vezetett. Egyéniség helyett a típus, mozdulat helyett a szabvány, érzés helyett pedig a szenvelgés vált uralkodóvá.

A valóság élethű visszaadására törekedtek. Végsőkig kiaknázzák a kontraposzt nyújtotta lehetőségeket. Meglepetést keltő fény-árnyék hatásokra törekszenek. Az ölelkező mozdulattal egymáshoz kapcsolt alakok csoportja szinte kikényszeríti a nézőt, hogy járja körül a műalkotást.

Az ókori művészek örököseinek érezték magukat, s alkotásaikat mindig az antik emlékéhez mérték.

Bernini: A Baldacchino Szent Péter sírja fölöttA korszak kezdetének szobrászatát kissé egyhangú, lélektelen klasszicizáló felfogás, gondos, részletező faragás jellemezte.

Maderno (1576-1636): Szent Cecília – földre borulva, lefelé fordított arccal – a szobor így megkapóan egyszerű és őszinte

Francesco Mochi: mozgalmas stílusa Maderno nyugodt, méltóságteljes művészetének ellentéte. Angyali üdvözlet: heves mozgás, a mozdulat helyettesíti az érzelmet.

Maderno, Mochi és a XVII. század első harmadában tevékenykedő szobrászok jelentősége abban áll, hogy lépésről lépésre előkészítették a barokk szobrászat kibontakozását. Műveiben a felfokozott mozgás, az érzelmek, a lelki élet ábrázolásának szándéka, a formák fellazítása, a környezettel való kapcsolat megteremtése, kifinomult faragási technika a seicento szobrászatának alapvető törekvéseit vetíti előre.Bernini: Borghese bíboros mellszobra

Bernini formált igazi érett barokk művészi stílust. Felfogását festőiség, mozgalmasság, drámaiság és pátosz jellemezte. Bravúros mintázása, virtuóz faragása addig elképzelhetetlen, a szobrászat lehetőségeit szinte meghaladó feladatok megoldására is alkalmassá tették. Komolyan vette a témát, és szobrait a kifejezés szándéka határozta meg. Márványkezelése bámulatos volt. Anyagszerűsége utolérhetetlenül befejezett. A márvány felületének kifejező kezelésében a legjobb mesterek közé sorolható.

Legjelentősebb műve az Apolló és Daphné, a Borghese-gyűjtemény része. A férfi és a női test, a szikla és drapéria, a fakéreg és a levelek anyagszerűsége szinte érzéki hatást kelt. Lassan fává változó nő és a csodálkozó férfi. A művésznek egyetlen szoborcsoportban kellett összefoglalnia a hosszú eseménysort, az üldözés, a kétségbeesett segélykérés és az átváltozás pillanatait. A történetből egyetlen pillanatot ragadott ki, amely az előzményeket, az üldözés és menekülés folyamatát éppúgy magába foglalta, mint a bekövetkező eseményeket, a megriadó Daphné rémült mozdulatát és a babérfává váló lánytest átváltozását.

Bernini: Szent Teréz látomásaScipione Borghese bíboros mellszobra (Bernini pártfogója): Pillanatnyiság Bernini találmánya. Talán vita, élénk beszélgetés közben van, szinte érezzük, hogy mindjárt megszólal. A baldacchino Szent Péter sírja fölött: bronzmű, a lobogni látszó bojtos függönydarabok is bronzból vannak. Szent Péter trónusa.

Dávid: csodálatraméltó szuggesztivitással láttatja a cselekvés döntő pillanatában kifejtett erőt és mozgást, a teljes összpontosítás feszültégét.

Szent Teréz eksztázisa: gyönyörű arcú, tündöklő angyal jelenik meg a karmelita apáca előtt és egy tüzes hegyű nyílvesszővel átszúrja Szent Teréz testét. Felhőn lebeg az önkívületben hátrahanyatló apáca, arcát feldúlja az Isten iránt érzett hatalmas szeretet. A fehér márványban testet öltött víziót rejtett, “földöntúli” fény világítja meg.

Bernini festői irányzatával szemben a művészek egy csoportja nyugodtabb, fegyelmezettebb csoportépítést, kevesebb mozgást, rajzosabb mintázást kívánt. Hívei: Algardi, Duquesnoy.

Alessandro Algardi: Laudivio Zacchia: festőiségtől, lendülettől mentes alkotás, inkább statikus, józan, kissé száraz, de természetes felfogás jellemzi.

Duquesnoy (1597-1643): antikos jelleg jellemzi. Szent Zsuzsanna: méltóság, szépség tölti el, finom nézése, jámbor méltóságát tanúsítja, a redőket enyhe mozgás járja át.

A barokk művészet társadalmi szerepének megfelelően a szobrászatban is azok a témák jutottak túlsúlyra, amelyek a kegyeletet, a hit erejét fokozták, diadalát hirdették. Az egyházi épületek külsején – fülkékben, oromzatokban igen sok szobrászati alkotás kapott helyet, de még fontosabb szerephez jutottak a belsőkben. A XVII. században a fő és mellékoltárok, a szentély és a kápolnák díszítésében egyre jelentősebb feladatot kapott a szobrász.

A barokk oltárok mozgással teli, monumentális hatású alkotások. Az itáliai oltárokon egyre gyakrabban bontakozik ki egységes cselekmény.

Ercole Ferrata (1610-1686): drámaiság, hullámzó redők mozgása, a hangsúlyos gesztusok

A XVII. század utolsó évtizedének plasztikáját a sokszínűség, az elemek kimeríthetetlen gazdagsága és a mintázás illuzionizmusa jellemzi.

Német szobrászat: nagy hangsúly a gesztusok mellett a redőzet hullámzása, kavargó-csavarodó áramlása.

Michael Zürn
Meinrad Guggenbichler
(1649-1723): Oltár szobrait az állásmotívum biztonsága, a kontraposztos felépítés, a heves mozdulatok, a ruházat mozgalmas, a testtől is függetlenedő mintázása, az elmélyültség, a komolyság, a mély érzelmek jellemzik.

A portré:

Az arcvonások és a személyiség belső jegyeinek megörökítését mindennél fontosabbnak tartották.

Bernini továbbfejlesztette a bensőséges, magánember portréit és a “hivatalos”, uralkodó vagy nagyúri portrét.

Andrea Bolgi: portréin erőteljes közvetlen hang, barátságosan mosolygó, a társalgás hétköznapi pillanatában bemutatott figurák.

Bernini és Antonie Coysevox: XIV. Lajos: Az itáliai művész patetikus, dinamikus formát választott: az arcvonások hasonlósága helyett idealizálásra, a modell egyéniségének eszményesítésére törekedett. A portré az uralkodó eszményesítésére törekedett. Coysevox: pátosz nélkül érzékeltette az uralkodói méltóságot. Antikos, idealizáló formát választott ugyan, de józanabb “földibb” vonásokkal, pontosabb megfigyeléssel egészítette ki.

Coysevox portréin kerüli a heves mozgást. Alakjain a tárgyilagos jellemzést enyhe idealizálás egészíti ki: minden művéből belső méltóság árad.

A lovasszobor:
Francois Girardon: XIV. Lajos
Andreas Schlüter: Frigyes Vilmos, a Nagy választófejedelem
Antik műveket tanulmányoztak.

Síremlék:

Bernini: VIII. Orbán és VII. Sándor tombái. Középen kiemelkedve környezetéből, trónuson ülve vagy térdelve látható a fő alak, lent pedig az elhunyt erényeit, tulajdonságait megtestesítő figurák veszik körül a szarkofágot.

Szabadtéren álló szobrok

A barokk kert szerves része az építészeti koncepciónak; formálásának elve megegyezik a kastélyéval. Szobordíszei nem öncélú, hanem része az egész együttest átfogó programnak: ugyanazt a jelképes politikai-ideológiai mondanivalót hirdeti, mint az épület festett vagy plasztikus díszítményei.

A kastélykertet már a XVI. században allegorikus figurák mitológiai jelenetek népesítették be.

Francois Girardon: Apolló és a nimfák: klasszikus szellem érvényesül.
Jean Baptiste Tuby: Apolló megitatja a napszekér lovait.
Versailles parkjában: Pierre Puget: Krotoni Milon: heves mozgás, csavarodó formák, erős érzelmi telítettség, mozgalmas fény-árnyék hatások, anatómiai hűség, életszerűség.

 

Forrás: Széchenyi István Egyetem Honlapja

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s