Közzétette:
A szakirodalom nagyjából egyetért abban, hogy a férfiak mintegy 20 százalékánál mutatható ki korai magömlés – vagyis még szigorú kritériumok szerint is a leggyakoribb férfi szexuális zavarról van szó, ami gyakoribb szorongásos zavarok, különösen szociális szorongás, szociális fóbia esetén.
A magömlés rövid ideje pusztán egy tünet.
A kontrollálási kísérletek sikertelensége miatt általában a férfi frusztrálódik, ami szorongást, lehangoltságot vált ki. A kudarctól való félelem miatt nő a szorongás, és ennek következtében kialakulhat először csak a szex, később pedig már az ezt „előrevetítő” intim helyzetek kerülése.
A kudarc miatti szorongás is elősegíti a magömlést, amely így önmaga kiváltó okává válva ördögi körbe sodorja a személyt. A kialakuló önértékelési zavarok pedig interperszonális problémákat, a szociális hatékonyság csökkenését okozhatják. A férfi visszahúzódóvá, konfliktuskerülővé válik; ha aktuálisan nincs partnere, nem is keres, illetve elmenekül, mielőtt „arra” kerülne a sor. Persze reagálhat éppen ellenkezőleg is, „túlkompenzál”, agresszív, rivalizál, különösen férfiakkal, férfias helyzetekben. Macsóbb a macsónál. És ne gondoljuk, hogy mindez spekulatív pszichologizálás: nagy mintákon mutatták ki ezeket a személyiségreakciókat.
Bármelyik irányban is „hajlik el” a személyiség, bizton állíthatjuk, hogy szexuális életével, kapcsolataival elégedetlen, s életminősége – megfelelő vizsgálati eredményekkel igazolhatóan – romlik…
A korszerű, funkcionális szemlélet alapján az egyébként az életre, egészségre önmagukban nem „veszélyes” tüneteket nem tartjuk zavarnak, betegségnek, csak akkor, ha egyéb, negatív következményekkel társul. Ha a férfi, illetve a pár a rövid magömlési idővel együtt elégedett a szexuális életével – például azért, mert elfogadják, netán preferálják az alternatív kielégülési módokat –, akkor nem lehet kimondani a korai magömlés diagnózisát. Értelemszerűen ilyen esetekben a kezelés is indokolatlan. Pl. egy friss kutatás szerint a korai magömlést mutató férfiak partnereinek kb. fele mindig – vagy gyakran – él át orgazmust az aktus során. Sőt, kifejezetten káros, ha a terapeuta igyekszik „rátukmálni” a diagnózist a kliensekre, betegségtudatot, kisebbségi érzéseket, szorongást, egyéb negatív hatásokat kiváltva.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 6. számában olvasható
Forrás: Mindennapi Pszichológia
Lighthouse 