Anthony de Mello: Másokkal kapcsolatos illúzióink

Ha belegondolsz, meglátod, hogy semmi sincs, amivel oly nagyon büszkélkedni lehetne. Hogy

érinti ez másokkal való kapcsolatodat? Miről is panaszkodsz? Egy fiatalember jön, és panaszkodik, hogy a barátnője csalódást okozott, megcsalta. Miről is panaszkodsz? Jobbat vártál? Számíts a legrosszabbra; önző emberekkel van dolgod. Te vagy az idióta – te magasztaltad fel őt, vagy nem? Te gondoltad azt, hogy egy hercegnő, te gondoltad azt, hogy kedvesek az emberek. Nem azok! Nem kedvesek. Ugyanolyan rosszak, mint te vagy!
Rosszak, érted? Alszanak, akárcsak te. És mit gondolsz, mire törekednek majd? Tulajdon érdekeikre, akárcsak te. Nincs különbség. El tudod képzelni, mennyire felszabadít, hogy soha többé nem fogod illúziódat veszteni, soha többé nem fogsz kiábrándulni? Soha többé nem érzed úgy, hogy becsaptak. Nem érzed, hogy visszautasítanak. Fel akarsz ébredni? Boldogságot akarsz? Szabadságot akarsz? Itt van: válj meg a téves ideáktól. Nézz át az embereken. Ha átnézel önmagadon, mindenkin át fogsz nézni. Akkor szeretni fogod őket. Máskülönben egész idő alatt viaskodni fogsz a téves képpel, melyet te alkottál róluk, ama illúzióiddal, amelyeket a valóság újra és újra megcáfol.
Talán túlontúl riasztó sokatok számára azt észbe venni, hogy – ama ritka embereket kivéve, akik felébredtek – mindenkitől önzés várható, valamint az önérdek követése, történjék az durva vagy kifinomult módon. Ez elvezet annak meglátásához, hogy semmi ok sincs a kiábrándulásra, sem arra, hogy úgy érezd, becsaptak. Ha mindvégig kapcsolatban lettél volna a valósággal, akkor sohasem csalódtál volna. De te az emberek ragyogó színekkel való lefestését választottad; úgy döntöttél, hogy nem nézel keresztül az emberi lényeken, mert nem azt választottad, hogy átnézel önmagadon. Így most megfizeted az árát.
Mielőtt ezt megvitatjuk, hadd meséljek el egy történetet. Valaki egyszer azt kérdezte: “Mihez fogható a felvilágosultság? Mihez hasonlít a tudatára ébredés?” Ahhoz a londoni csavargóhoz, aki éppen fekhelyet keresett magának éjszakára. Előzőleg alig tudott egy kis kenyérhéjat enni.
Akkor eléri a rakpartot a Temzénél. Finoman szitált az eső, így ő összehúzta magát rongyos köpenye alatt. Már csaknem elaludt, amikor hirtelen egy sofőr vezette Rolls-Royce húz oda. A kocsiból kilép egy gyönyörű fiatal hölgy, s így szól hozzá: “Jóember! Ezen a rakparton szándékszol eltölteni az éjszakát?” És a csavargó azt feleli: “Igen.” Mire a nő: “Ezt nem hagyhatom. Velem jössz a házamba, kényelemben töltöd az éjszakát, és kapsz egy jó vacsorát.”
A hölgy erősködik, hogy a csavargó szálljon be a kocsiba. Nos, kihajtanak Londonból, és eljutnak egy helyre, ahol a hölgynek hosszan elnyúló urasági kastélya van, körülötte nagy parkok. Szertartásosan bejelenti és bevezeti őket a komornyik, akinek a hölgy azt mondja:
“James, kérem, intézkedjék, hogy ezt az embert helyezzék el a személyzeti szálláson, és bánjanak jól velé.” James pedig intézkedik. A fiatal hölgy levetkőzött és már lefekvéshez készült, amikor hirtelen eszébe jut a vendége. Felkap magára valamit, nesztelenül végighalad a folyosón a személyzeti szállásig. Látja, hogy egy résen át fény szűrődik ki abból a szobából, amelybe a csavargót szállásolták. Halkan kopog az ajtón, kinyitja, és a férfit ébren találja. Azt mondja a hölgy: “Jóember! Mi a gond, nem kaptál jó vacsorát?” A férfi azt válaszolta: “Hölgyem! Jobb vacsorát soha életemben nem ettem.” “Elég meleg van itt?” A férfi azt feleli: “Igen, kellemes meleg az ágy.” A hölgy felteszi a kérdést: “Talán társaságra van szükséged? Miért nem jössz közelebb egy kicsit?” És közelebb megy a férfihoz, és a férfi is közelebb húzódik – és beleesik a Temzébe.
Ha! Nem számítottál erre a fordulatra? Felvilágosultság! Felvilágosultság! Ébredj fel! Amikor kész vagy illúzióidat valóságra cserélni, amikor kész vagy álmaidat tényekre cserélni, ezeken keresztül mindezt megleled. Ez az, ahol az élet végül jelentést nyer. Az élet gyönyörű lesz.
Van egy történet Ramirezről. Ramirez öreg, és fent lakik egy domb tetejére épült várban. Bénán ágyban fekszik, és amikor kinéz az ablakon, látja az ellenségét. Az ellensége is öreg, akárcsak ő, már bottal jár; felfelé kapaszkodik a dombon lassan, fájdalmasan. Vagy két és fél óráig tart, amíg feljut a domb tetejére. Ramirez semmit sem tehet, a személyzet kimenőt kapott. Így az ellensége kinyitja az ajtót, bejön egyenesen a hálószobába, a köpenye alól kihúz egy pisztolyt.
Odaszól: “Végre, Ramirez, elszámolunk egymással!” Ramirez mindent megpróbál, hogy lebeszélje. Azt mondja: “Miket beszélsz, Borgia, ezt nem teheted meg. Tudod, hogy többé nem vagyok az az ember, aki rosszat tett neked évekkel ezelőtt, s te sem vagy többé az a fiatal fickó.
Hagyd ezt.” “Ó, nem – inti őt le az ellensége -, a szép szavaid ezúttal nem fognak eltéríteni isteni küldetésemtől. Bosszút akarok, és semmi sincs, amit ez ellen tehetnél.” Ramirez pedig azt válaszolja: “De igenis, van.” “Micsoda?” – kérdi az ellensége. “Fel tudok kelni” – mondja Ramirez. És megteszi: felkel. – Ehhez hasonlít a felvilágosultság. Amikor valaki azt veti oda neked: “Ez ellen semmit sem tehetsz”, mondd azt: “De, tehetek, felébredhetek!” Hirtelen az élet megszűnik ama rémálom lenni, melynek látszott. Ébredj fel!
Valaki feltett nekem egy kérdést. Mit gondoltok, mit akart megtudni? Azt kérdezte tőlem: “Ön felvilágosult?” Mit gondoltok, mi volt a válaszom? “Mit számít az!” Különb válaszra vártok? A különb válaszom az lenne: “Honnan tudjam? És ti honnan tudnátok?
Mit számít az?” Tudod, mit mondok? Ha bármit túl erősen akarsz, nagy bajban vagy. Mondjak valami mást? Ha felvilágosult lennék, és azért figyelnél rám, mert felvilágosult vagyok, akkor nagy bajban volnál. Hát te készen állsz agymosást elfogadni egy felvilágosult embertől? Tudod, bárki agymoshat téged. Mit számít az, hogy valaki felvilágosult-e, vagy sem? Csakhogy támaszkodni akarunk valakire, ugye? Valaki olyanra akarunk támaszkodni, akiről azt hisszük, hogy már elérte a célt. Örömmel halljuk, hogy az emberek elérték. Reményt ad nekünk, ugye? Miben akarsz reménykedni? Ez nem a vágy egy másik formája?
Reménykedni akarsz valamiben, ami jobb, mint a jelenlegi helyzeted, ugye? Különben nem reménykednél. Akkor meg elfelejted, hogy az máris a tiéd, csak éppen nem tudsz róla. Miért nem összpontosítsz a most-ra, ahelyett, hogy az eljövő jobb időkben reménykedsz? Miért nem érted meg a most-ot, ahelyett, hogy elfeledkezel róla, és a jövőben reménykedsz? A jövő vajon nem egy másik csapda?