Közzétette: 
Messzire nőttem el anyám kezéből, jó-szava mögöttem hull le,
legjobb szeretőim ize iszap már, vékonyan szivárog át rajta a vérem,
aki most ölel, csak üres korsót zörget… kiapadtam,
talán azért ily édes itt ülnöm a nyárfa tövében.
A Nap ma lágy, arcomra ömlik, hátamnak jó a zsenge moha,
melegszem… enyhülök a csöndes melegben,
léptem felriasztott két vadgalambot,
most ujra leszállnak… Hölderlin sorsán tünődöm,
itt ő is megenyhült volna, e csendben:
sehol egy ember!… állókép: amott a siklósi vár,
nekifut az égnek, aztán hirtelen megáll,
előttem messze lenn a harsányi hegy: gúla,
érzem, hogy tevék cammogó vonala csikoz mögötte,
balra az elnyuló dombhát… puha horpadása… mintha
egy delfin lihegne lomhán a falu mögött…
de ime a széles csend anyásan rámlehel: porontyom –
lárvám lemálik, lassan megpirosodik a vérem…
szivom, szivom… a sűrű illat belém száll
fürdik a lélek… mondanám Pesten… lélek?
felszálló egyetlen hang vagyok, mint a bodza-illat vagy a rigófütty!…
rég voltam ily könnyű… fák lombja közt
ugrál a kedvem… már fenn pörög a csúcson, erre-arra hajlong a nád…
viháncos kedv szalad a rozson is… a faágak
egymást csapkodják kacagva… lenn a füszálak
felkivánkoznak, mint a kistestvér: én is… én is…
Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 23. szám
Lighthouse 