Márika néni meséi: A medve és a macska

Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába.

Hol vót, hol nem vót, hetedhétországon, még az Óperenciás tengeren is túl,

volt egyszer egy medve. Összetalálkozott a macskával, azt mondja a macskának:

–       Hallod-e, macska! Egyezkedjünk össze! Csináljunk egy házat ketten!

Jól van, esszegyezkedtek, csináltak az erdőben egy házat, ketten laktak a medvével, beszélgettek, nem unatkoztak. Egyszer csak ősz volt, azt mondja a medve:

–       Hallod-e te macska, te cica! Nemsokára tél lesz. Valami ennivalót kéne szerezni.

–       Jól van – azt mondja a macska.

Elmentek az erdőbe, de előbb elmentek a boltba, vettek egy nagy bödönt, s elmentek az erdőbe, telirakták mézzel. Újra elmentek, vettek egy nagy bödönt, azt telirakták zsírval, s feltették a háziknak a padlására. Nagy tél lett, fújt a szél, hideg volt. A medve lefeküdt és aludt, mert télbe, – tudjátok -, a medvék alusznak, a macik.

A macska éhes lett, a medve nem evett, mert aludt. De a macska erőst éhes lett, – hogy tudjon úgy kimenni, hogy felmenjen a padlásra, és lopjon abból a zsírból egy kicsit, …vagy a mézből. Lassan kinyította az ajtót, s ki akart lopodzkodni.

Azt mondja a medve:

–       Hova mész, macska?

–       Jaj, jaj! Képzeld el, itt volt egy egérke, s meghívott a keresztelőbe. Azt mondta, hogy született neki egy kisbabája. Én leszek a keresztapja.

–       Jól van, csak menjél – mondta a medve.

A macska kilopodzkodott, és felment a padlásra, s megette a zsírnak egynegyed részit, a méznek egynegyed részit, lelopodzkodott. Azt mondja a medve:

–       Na, hazajöttél a keresztelőből?

–       Hazajöttem.

–       Mi a neve a kisbabának, kisegérkének?

–       Negyedecske.

–       Jaj, még ilyen nevet még sose hallottam. Negyedecske.

Eltelt egy darab idő, két-három nap, a macska újra olyan éhes volt. Hogy tudjon felmenni a padlásra egy kicsi ennivalót lopni? Lassan az ajtót kinyitotta, hogy kiosonjon, de a medve felébredett:

–       Hová mész, macska?

–       Jaj, jaj, megint itt volt egy kisegér, meghívott a keresztelőre, született egy kisbabájuk, s én leszek a keresztapja.

–       Menjél csak! – mondta a medve.

Elment a macska, megette felét a zsírnak és a méznek, utána visszament, és azt mondja a medve:

–       Hazajöttél a keresztelőből?

–       Hazajöttem.

–       Mi a neve a kisbabának?

–       Felecske.

–       Jaj, még ilyet sose hallottam! Negyedecske…, Felecske…

Na eltelt egy-két-három nap. A macska újra megéhesedett, megehült. Megint, amikor aludt a maci, kinyitotta az ajtót, és ki akart lopodzkodni. Felébredett a medve:

–       Hova mész, macska?

–       Képzeld el, újra meghívtak a keresztelőbe, megint született egy kisegérke, én leszek a keresztapja.

–       Menjél csak, macska!

A macska felment a padlásra, mind egy falásig, még a bödönt is kinyalta,

a mézet is megette, a zsírt is. Lejött, felébredett a medve:

–       Na, te macska megkereszteltétek-e?

–       Meg hát.

–       Mi a neve?

–       Semmisincs.

–    Hogy milyen furcsa nevek vannak! – csodálkozott a medve. – Semmisincs… – Felecske… – Negyedecske…! Nem tudtam.

Hát egyszer csak tavasz lett. Felkelt a medve lesoványodva. Éhes volt.

–       Nem baj – azt mondja a macskának: van nekünk a padláson zsírunk, van nekünk mézünk, sütünk palacsintát, mézet teszünk bele. Jó mézes palacsintát eszünk. – Menjél csak fel macska a padlásra, hozdd le azt a két bödönt!

–       Jaj, én úgy szédülök! – mondta a macska.

Pedig a macskák nem szédülnek. Igaz-e? De hazudott.

–       Na, jól van, felmegyek én a padlásra – mondta a medve.

Felvánszorgott a padlásra, nézi a bödönt, s hát ott bizony semmi se volt.

–       Na, megállj, te gonosz macska! Megetted, ezért mondtad, hogy: Negyedecske, Felecske, Semmisincs. Ameddig én aludtam, addig te bélakmároztad.

A macska tagadta rettentően. Azt mondja a macska:

–       Tudod mit, medve? Feküdjünk ki a napra, s akinek a szőrire kijő a zsíros, meg a mézes, akkor az ette meg…

Hát kifeküdtek a napra, a macska elment, és a bödönt még jobban kikotorta, s aludt a medve, békente a szőrit. Egyszer felébred a medve, – nézi, csupa mézes a szőre.

–       Hát én ettem volna meg vajon? – csodálkozott a medve.

S akkor a macska jó nagyot kacagott, elfutott az erdőbe. Szegény medve még most is él, ha meg nem döglött az erdőben.

Itt a vége, fuss el véle!

Forrás: bukovinai székelyek meseszövegek