Lelki egészségünkért …

Az Óriáshegységben sok-sok holló él. És a sok holló között van egy kis hollógyerek, aki vidáman játszik a többiekkel.
Csakhogy egy napon minden megváltozik. A hollószülőknek új fészket kell építeniük, és nagyon sok a dolguk. Segít az egész hollórokonság – hollónagyszülők, hollóbácsikák, hollónénikék. A nagy szorgoskodás, buzgólkodás közepette nemigen jut idejük a kis hollógyerekkel törődni. Ez persze neki nagyon rosszul esik. Hol mérges, hol szomorú, hol csalódott – aztán megint mérgelődik, hogy kérdezzenek valamit a kis hollótól, az szemtelenül, dacosan válaszol.

– De nagyon elpimaszodtál! – csóválják fejüket a hollószülők. – Miért nem tudsz olyan aranyos lenni te is, mint a többi hollógyerek? Végy róluk példát!
A kis holló erre azt gondolja, a szülei jobban szeretik a többi hollógyereket, mint őt. Nosza, a csőrével odavág a játszótársainak, sőt még a farktollaikat is megtépázza. Persze hátat is fordít neki hamarosan valamennyi kis holló, és nem hajlandók többet játszani vele.
Most persze azt gondolja a hollógyerek, hogy mindenki ellene van, senki nem szereti.
– Nincs is szükségem senkire! – gondolja dacosan.
– Buták vagytok valamennyien! Utálatosak vagytok velem, én meg nem szeretlek benneteket.
És attól fogva még komiszabb a többi hollógyerekkel, szemtelenebb a felnőtekkel, konokabb a szüleivel szemben. Apja, anyja szüntelenül figyelmeztetik, a lelkére beszélnek, büntetik. De semmi nem segít, a hollógyerek továbbra is csak komiszkodik. A szülők nagy gondban vannak miatta, és elrepülnek a hófödte hegyekbe, hogy a bölcs jégemberkétől kérjenek tanácsot.
A jégemberke – hosszú ősz szakállú, jóságos vén törpe – azt tanácsolja: költöztessék hozzá egy időre a kis hollót a havasokba. A jégemberkét jóságosnak, bölcsnek, segítőkésznek ismeri az egész állatvilág. Sok állat keresi fel tanácsért, a sebesültek ápolásáért.

Így hát a hollógyerek a jégemberkéhez költözik. Szomorúan búcsúznak a szülei, anyjának még a könnye is elered. A jégemberke barátságosan fogadja a hollógyereket, és szinte észre sem veszi a durcás, mérges ábrázatát.
– Nagyon örülök, hogy eljöttél. Tudom, hogy megbízhatom benned, és sokat fogsz nekem segíteni. Nagy szívességet kérek tőled. Itt fekszik nálam a jegesmedve, szörnyen fáj szegénynek a hasa. Különleges gyógyfűre volna szüksége. Nagyon megkönnyítenéd a dolgomat, a hatalmas jegesmedve fájdalmait pedig enyhíthetnéd, ha hoznál a völgyből olyan gyógyfüvet. Nem könnyű feladat, megértem, ha nehezedre esik. De én bízom benned. Szerintem, te okos és szorgalmas vagy, és fontos segítőtársam leszel. Megteszed, amire kérlek?
A hollógyerek nemigen tudja, mit válaszoljon. Nem szokott hozzá, hogy megbízzanak benne, hát még hogy ilyen fontos feladatot adjanak neki. Tétovázik, elbizonytalanodik. De aztán hangjára talál és hetykén odavágja.
– Felőlem! Itt úgyis szörnyen unalmas, a sivár havasok között.
A jégemberkét nem izgatja, hogy a hollógyerek ilyen hetykén válaszol, mintha meg sem hallotta volna a szemtelen hangot.
– Köszönöm, igazán nagyon örülök. Szívesen segítesz,és ezért nélkülözhetetlen vagy a számunkra. jó, hogy ennyire megbízhatom benned.
A hollógyerek ugyan még magának sem vallja be, de valójában nagyon büszke a jégemberke dícséretén. Gyorsan szárnyra kap, hogy a hatalmas jegesmedvének megkeresse a gyógyfüvet. Nem is olyan egyszerű a sok növény között megtalálni a megfelelőt. De a hollógyerek örül, hogy ilyen fontos feladattal bízták meg, és hogy végre szükség van rá. Megkeresi a gyógyfüvet, és visszarepül a havasokba.
A jégemberke nagyon elégedett a hollógyerekkel, és nem is fukarkodik a dícsérettel…

Egy szép napon odaröppennek a szülei. Boldogok, hogy viszontláthatják az ő kicsi és ráadásul aranyos hollógyereküket.
– Sokat tanultál! – mondja búcsúzóul a jégemberke -, tudod, hogyan kell másoknak segíteni, barátságos és megbízható lettél. Nagyon fogsz nekünk hiányozni! Gyere el látogatóba, ha majd sikerült a hollók bizalmát is elnyerned, akárcsak a miénket.
A hollógyerek nemcsak bátor és jó lett, de meg is okosodott – hát a többi hollóval éppoly barátságos és segítőkész, mint a havasi állatokkal. Mind többet adnak a szavára, és valamennyi hollógyerek vele szeretne játszani.
A szülőknek most sincs több idejük a hollógyerek számára, de mindig büszkén mosolyognak rá. Ebből tudja, hogy nem feledkeztek meg róla, és ha nem is érnek rá, hogy sokat foglalkozzanak vele, azért nagyon nagyon szeretik.

Az állatok összegyűltek, és arról kezdtek panaszkodni, hogy az ember valamit mindig elvesz tőlük.
-Elveszik a tejemet – bőgte a tehén.
-Nekem meg a tojásaimat – panaszkodott a tyúk.
-Tőlem a húsomat veszik el, hogy szalonnát készítsenek belőle – mondta a disznó.
– Engem pedig az olajomért vadásznak – tette hozzá a bálna.

És csak panaszkodtak, panaszkodtak. Végül a csiga is megszólalt…

-Nekem van valamim, amit az ember is nagyon szeretne, jobban mint bármi mást. Ha tudná, biztos el is venné tőlem. Nekem ugyanis van IDŐM.

Rendelkezésedre áll a világ összes ideje, csak legalább önmagadra fordítanád! Mi gátol meg benne?

A sóbaba ezer mérföldeket vándorolt, mígnem elért a tengerhez. Nagyon lenyűgözte az a különleges mozgó tömeg, amihez foghatót még addig sehol sem látott.
-Ki vagy te? – kérdezte a sóbaba a tengert.

A tenger mosolyogva válaszolta:
-Gyere be, és megtudod.
A baba belegázolt a tengerbe. Minnél beljebb került, annál több elolvadt belőle. Már csak egy pici darab maradt belőle. Mielőtt teljesen elolvadt volna, örömteli hangn felkiáltott:
-Most már tudom, hogy ki vagyok.

Az északi gazdag gyáros elszörnyedt, amikor megpillantott egy déli halászt, amint a parton csónakja mellett heverészett és pipázott.

– Miért nem mégy ki a tengerre halászni? – kérdezte a gyáros.
– Mert ma már elég halat fogtam – válaszolta az.
– De mért nem fogsz többet, mint amire szükséged van? – kiváncsiskodott tovább a gyáros.
– Mit csinálnék vele? – kérdezett vissza a halász.
– Több pénzt keresnél – hangzott a válasz. – Akkor szereltethetnél motort a csónakodra, amivel mélyebb vizekre is merészkedhetnél, ahol aztán több halat foghatnál.

Ebből annyi pénzed lenne, hogy nylon hálót vehetnél. Akkor még több halat fognál, és még több pénzed lenne. Hamarosan annyi pénzed lenne, hogy akár két csónakod is lehetne…vagy talán egy egész flottányi. S akkor te is gazdag ember lennél, mint én.
– S akkor mit csinálnék? – kérdezte a halász.
– Akkor aztán pihenhetnél, és élvezhetnéd az életet.
– Nos, mit gondolsz, most éppen mit csinálok? – kérdezte az elégedett halász.

Bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni.