Szerzetesközösségek

Közzétette:

Intés a szerzeteseknek
(részlet)
(Példák könyve, 1510)

Ezeket kell tartani minden jó szerzetösnek: Előszer: ritka beszédet. Másodszer: vidám orcát. Harmadszer: szemérmes tekintetöt. Negyedszer: megért erkölccsel való járást-lépést. Ötödszer: kész engedelmességet. Hatodszer: mély alázatosságot.

Nyomában járni - Teréz anya szobrának részlete Makedóniában (Fotó: Konkoly-Thege György)
Nyomában járni - Teréz anya szobrának részlete Makedóniában (Fotó: Konkoly-Thege György)

A Vigilia szerkesztősége kérdéssel fordult az országban működő szerzetesközösségek elöljáróihoz, hogy beszámolójuk alapján röviden bemutathassuk rendjük újrakezdését, jelenlegi tevékenységét, jövőbeli terveit. A beérkezett válaszokat mostani és következő számunkban szerekesztett formában közöljük. Teljességre nem törekedhetünk  –   ehhez külön kötetet kellene kiadni. Elnézést kérünk azoktól, akik netán kimaradnak az összeállításból. Kérjük, küldjék el beszámolójukat, s szívesen közöljük egyik későbbi számunkban.

ANGOLKISASSZONYOK

Első újraindított iskolánkat Egerben nyithattuk meg, ahol az önkormányzat már 1989-ben segítségünkre volt, és fokozatosan visszakaphattuk épületeink nagy részét, a vissza nem adottak helyébe pedig a telkünkön felépített iskolát és tornatermet juttatták nekünk. 1990 óta felmenő rendszerben nyolc osztályos gimnáziumot és általános iskolát vezetünk; 220 lány van internátusban, hat ideiglenes fogadalmas nővérrel. Budapesten 1990 óta egy kislétszámú egyetemista lánykollégiumot tartunk fenn. Kecskeméten 1992-ben nyílt meg nyolc osztályos gimnáziumunk a két első osztállyal, először kölcsönkapott épületben, majd saját házunkban, itt pedagógiai szakközépiskola is indult. 150 lány van internátusban, tíz nővér él közösségben, közülük három ideiglenes fogadalmas. 1995-ben vettünk át Piliscsaba-Klotildligeten nyolc osztályos általános iskolát és nyolc osztályos gimnáziumot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarának gyakorló iskoláját. 1997 őszén indítjuk meg általános iskolánkat Budapesten az Irányi utcában, felmenő rendszerben; ugyanitt működik Ward Mária hitoktatóképző tanfolyamunk, s itteni nővéreink az Országos Hitoktatási Bizottság konzultációs irodáját is ellátják.

Jelenleg még mintegy negyven nővér él szétszórtan; egri, kecskeméti, veszprémi házainkban a nővérek, mint más rendekben is, több-kevesebb nehézséggel újra megszokják a szerzetesi közös életet. Budapesten a jövő évben kapunk vissza rendházat, ami újabb esélyt ad a közösségi életbe való visszailleszkedésre.

Talán iskoláinknak köszönhető, hogy szép számmal vannak új jelentkezők, akiknek többsége meg is marad: fejlődnek lelkiéletükben, érnek hivatásukban. Noviciátusunk Novajon kezdett működni egy üres plébániaépületben, később Egerbe került, majd 1997 augusztusától Budapest-Albertfalvára költözik hat novíciánk, mesternőjükkel együtt. Igyekszünk hagyományainkat a kor kívánalmaival összhangba hozni.

Apostoli feladatunk főképpen az iskolákban tanuló lányok, szüleik, tanáraik-nevelőik lelki vezetése, családlátogatás, rekollekciós napok, kiscsoportok vezetése, plébániai munka. Szerzetünk karizmája: szemlélődés a tevékenységben. Amíg lehetőségünk van, ezt elsősorban iskoláinkban, internátusainkban kell megvalósítanunk.

ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGITRÓL NEVEZETT DOMONKOS NŐVÉREK

Amikor 1989-ben az örökfogadalmas nővérek összegyűltek tanácskozni a rend újjáéledéséről sokféle nehézséggel találákoztak. 1990 végén a szombathelyi önkormányzat püspöki közbenjárásra visszaadta a rendház régi épületét. A legszükségesebb felújítást főpásztorunk és külföldi rendtársaink segítségével végezhettük el. Kőszegen megállapodás született az ottani általános iskola visszaadásáról; ezt felmenő rendszerben veszük át: jelenleg három párhuzamosan futó osztály működik, kedvező szülői visszhanggal. Szombathelyen az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében csereingatlant kaptunk, amelyben egyházmegyei fenntartású iskola indult, ahol nővéreink is tanítani fognak. A többi ingatlannal kapcsolatban egyelőre intézkedésre várunk.

A szétszóratásból hét rendtagunk jött a közösségbe, de a negyven évi önálló élet után ez nem volt könnyű. Idős nővéreink imával támogatják rendünk célkitűzéseit. Jelenleg harmincan élünk közösségben: három jelölt, hét újonc, nyolc ideiglenes fogadalmas, tizenkét örök fogadalmas.

Noviciátusunkat már 1990 elején megindítottuk Hódmezővásárhelyen, egyelőre a negyven évvel korábbi képzési rendhez igazodva. Közben előkészítettük a zsinat utáni képzési rendet. Ehhez a bécsi Domonkos nővérektől kaptunk segítséget, és főpásztorunktól 1994-ben végleges jóváhagyást is kaptunk hozzá. Megtartottuk Szent Ágoston reguláját, és összhangba hoztuk az egyházi törvénykönyvvel, a zsinat előírásaival, a Szentatya irányelveivel, buzdításaival. A képzési idő minimálisan öt év. Az első fiatalok lelkesek voltak, de a szerzetesi élet gyakorlati oldalát nem ismerhették, a nehéz napirend és a követelmények láttán többen visszaléptek, vagy nem feleltek meg elvárásainknak. Ma örömmel tapasztaljuk, hogy fiatal nővéreink örömmel vesznek részt a szerzetesi képzésben, a házimunkában, és ellátják a templomi teendőket is. Az iskolai oktatás, a hitoktatás, az egyházközségi munka színvonalas végzéséhez komoly képesítésekre van szükség. Nővéreink nagy része ezért tanul főiskolán és teológián.

Alapítónk, Szent Domonkos szellemében újra kellett gondolnunk apostoli feladatainkat egyeztetve az egyház mai szükségleteivel. Rendünk karizmájának megfelelően máris részt veszünk iskolai tanításban Kőszegen és Szombathelyen. Egyházi középiskolában  –   végzettségének megfelelően  –   három nővérünk tanít. Egy nővér óvodában, egy másik iskolában hitoktat, szépen működnek ifjúsági csoportjaink is. Rendszeresen tartunk havi nyílt napokat, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek munkánkkal és mi is velük. Terveink között szerepel, hogy a pap nélküli plébániákon segítsünk ébren tartani a hitéletet igeliturgiával, hitoktatással és egyéb munkával.

CISZTERCITÁK

Az 1991. évi XXXII. törvény megjelenése után sürgősen bejelentettük igényünket mindenekelőtt zirci anyamonostorunkra, továbbá a volt öt gimnáziumunkra és hozzátartozó rendházainkra (Baja, Budapest, Eger, Pécs, Székesfehérvár), valamint a pásztói, szentgotthárdi és előszállási házainkra. Ma ott tartunk, hogy tulajdonjogilag a székesfehérvári rendházunk kivételével minden visszaigényelt ingatlanunk ügye megoldottnak tekinthető. Gyakorlati birtokba vételük azonban (részleteikben) mind Zircen, mind a többi házainknál kisebb-nagyobb rendezésre szorul.

Az 1950-es szétszóratásunk óta rendtársaink négyötöd része meghalt. Így ma az időközben titokban fölvett és az 1989 óta hozzánk csatlakozó hivatásokkal együtt is 47 ünnepélyes fogadalmas, 8 ideiglenes fogadalmas szerzetes és négy novícius, összesen tehát 59 a Zirci Apátsághoz tartozó és itt élő rendtagok száma.

A francia Cîteaux-ból (Cisterciumból) 1098-ban útjukra induló ciszterciek első magyar monostora Cikádor (ma Bátaszék helyén) 1142-ben épült. Zircet 1182-ben alapította III. Béla királyunk. A török hódoltság előtt 18 férfi és 4 női monostorról vannak emlékeink. Zirc a török idők után lett a magyar ciszterciek központja, egyesítve később a pilisi, pásztói és a szentgotthárdi apátságokkal. A II. világháború után Zircről kivándorolt ciszterciek alapították 1955-ben az amerikai Dallasban az 1963-ban apátság rangjára emelt monostorukat, Zirc leányapátságát.

A monasztikus-liturgikus életünk mellett az önellátásunkhoz szükséges anyagi szükségleteinket régebben saját mezőgazdasági, ipari és egyéb munkánkból fedeztük, a legutóbbi jó kétszáz évben (pásztói rendtársaink 1776-ban vették át az egri gimnáziumot) a monasztikus élettel egészen sajátos módon összeforrott iskolai és lelkipásztori munkánk gyümölcseiből és a II. világháború végéig rendelkezésünkre álló szántó és erdő “kulturális célvagyon” jövedelmeiből biztosíthattuk. Napjainkban magyar ciszterci életünknek említett hármas arculatát valljuk magunkénak: a monasztikus imádságos életet, valamint annak kettős apostoli munkaterületén való gyümölcsöztetését, egyrészt az ifjúság oktató nevelésében, másrészt a híveknek (elsősorban az általunk nevelt ifjúság tág értelemben vett családi hátterének) lelkipásztori szolgálatában. Röviden, szinte jelszószerű megfogalmazásban azt is mondhatnánk: A magyar ciszterci szerzetes vállalja rendünknek a magyar népünkkel közösen megélt több mint nyolc és fél évszázados történelmi felelősségét népünk üdvének szolgálatában a maga sajátos “magyar-ciszterci” hagyományaival: a) az imádkozó Krisztus, b) a pedagógus Krisztus, c) az igehirdető Krisztus megjelenítésével  –   főként monostorainkban, templomainkban, iskoláinkban.

Azt is szeretnénk elmondani, hogy milyen külső életkeretben törekszünk megvalósítani ezt a rendünk 900 éves múltjában gyökerező és jövőnkért is vállalt ciszterci “identitásunkat”: Nagyközösségi keretben mindenekelőtt zirci anyamonostorunkban, a Liturgia Horarum tőlünk telhető legméltóbb végzésével, rendi “patrimoniumunk”, atyai örökségünk szerint.

Kisközösségi keretben a reggeli és esti liturgiánkat lehetőleg velünk együtt imádkozó (főként “oblátus és obláta”) világi híveinkkel. Ez vidéki rendházainknak egyelőre még csak alakulóban levő modellje.

Kivételesen és átmenetileg monostoron, rendházon kívül lakva is, de az elöljárótól meghatározott módon, lelkileg egy legközelebbi közösségünkhöz kapcsolódva. Például plébániákon, esetleg más egyházi, karitatív, kulturális szolgálatban… “Hogy mindig és mindenben megdicsőíttessék az Isten!”  –   Meg azért is, hogy szebb legyen a világ, és boldogabb az ember.

AZ ISTENI IGE TÁRSASÁGA

Amikor 1989-ben Magyarországon a politikai fordulat bekövetkezett, az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartománya, mint sok más szerzetes közösség, szervezetileg nem létezett. A 25 rendtestvér szórványban élt, ki plébániákon mint lelkipásztor, ki pedig mint pedagógus vagy szakmunkás kereste meg mindennapi kenyerét, és törekedett többé-kevésbé a rend szellemében élni. Mikor az akkori tartományfőnök, aki csak titokban tartotta össze a rendtestvéreket, összehívta a tartományi káptalant, hogy a rendtartományt újraszervezzék, hazahívták a külföldi missziókban működő rendtestvéreket. Először Paraguayból, majd a Fülöp-szigetekről és Új-Guineából jöttek haza az atyák, majd pedig az Európában élők is csatlakoztak hozzájuk. Mivel egyetlen házunkat sem kaptuk vissza, a bencés atyák jóvoltából a kőszegi székházat hoztuk rendbe, hogy a szétszóródott rendtagok otthonra találjanak.

1994. március 31-én visszakaptuk a kőszegi Szent Imre Missziósházat. 3 évi restaurálás után olyan állapotba került, hogy helyet ad az SVD közösségnek, a noviciátusnak, és alkalmas lelkigyakorlatok megtartására is.

A rendtagok visszajöttek a szétszóródottságból, és próbáltak beleilleszkedni a közösségi életbe. A hosszú egyedüllét után örömmel tértek vissza azért is, mert most újra oda jöhettek vissza, ahol a szerzetesi életet évtizedekkel ezelőtt megkezdhették. A kezdet kisebb-nagyobb nehézségei után megindult a rendezett szerzetesi élet. Az imádságos élet, a közös zsolozsma és az Eucharisztia közös megünneplése átsegített a nehézségeken. A külföldi rendtestvérek látogatása, érdeklődése és segítsége, az összejövetelek és találkozók segítenek abban, hogy a nemzetközi missziós rend életébe belekapcsolódjunk, és megerősödjék bennünk az eggyétartozás érzete. Különösen az itthon szabadságoló magyar hithirdetők tartják ébren bennünk a missziókért való lelkesedést. Azok, akiknek sosem volt alkalmuk külföldi missziókba menni, imával és érdeklődéssel kísérik rendtestvéreink munkáját. Ez indít arra is, hogy imádkozzunk, hogy az Úr küldjön munkásokat aratásába, a magyar ifjúság soraiból is.

A rendtartomány legnagyobb gondja a fennmaradás és a fejlődés. Idős rendtestvéreink soraiba fiatal erőkre van szükség. Egyelőre két fiatal ideiglenes fogadalmakban lévő rendtestvér és öt jelölt végzi tanulmányait a piaristák budapesti hittudományi főiskoláján. A noviciátus után alkalom nyílik arra is, hogy külföldön végezzék tanulmányaikat a rend valamelyik főiskoláján.

Nem kis gondot okoz a jelöltek és a teológusok nevelése. A budatétényi kis közösségünkben bevezetést nyernek a lelki életbe, a Társaság és az alapító szellemébe. A komoly bevezetés a szerzetesi életbe a noviciátusban történik. Az állandóan változó körülmények, a jelöltek különböző családi és vallásos háttere nagyon megnehezíti a nevelők munkáját, nem is említve a korkülönbséget a fiatalok és idős nevelőik között. Annál is inkább, mert a nevelők, akik a missziókból kerültek haza, még nem ismerik jól az itthoni helyzetet.

Az első káptalan alkalmával megkérdeztük magunkat, hogy a missziós eszme terjesztése és a hivatástoborzás mellett, hogyan élhetjük meg a társaság karizmáját az adott körülmények között, és hogyan segíthetünk a missziós területté vált országnak a megújulásban. A feleletet abban találtuk meg, amiben már a missziókban tapasztalatot szereztünk, bekapcsolódunk az “Új Evangelizációban”. A Cursillo az a mozgalom, mely kereszténnyé akarja formálni a társadalmat azáltal, hogy a híveket öntudatos kereszténnyé és apostolokká neveli, akik felnőtt keresztényként állnak be a megújulás munkájába. A Cursillo mozgalom terjedésén fáradoztunk a szombathelyi, egri és szeged-csanádi egyházmegyékben; résztvevők az ország minden részéről, sőt a környező országok magyarlakta területeiről is jöttek  –   számuk már felülmúlja a háromezret.. Ezenkívül a lelkigyakorlatok vezetése és a lelkipásztori munkában való kisegítés hozzátartozik a magyar rendtartomány feladatához.

Ha igaz az, hogy Magyarország missziós területté lett, és ez nagyon is igaz, akkor mi azt gondoljuk, hogy elsődleges feladatunk lesz a hazai missziós munkába beállni, ugyanúgy, amint résztvettünk a külföldi missziós munkában is. Így valósítjuk meg az 1975-ben boldoggá avatott Janssen Arnold imáját, melyet a rendtagokkal minden nap elimádkoztatott: “Az Ige világossága, és a kegyelem Lelke elől hátráljon meg a bűn sötétsége és a hitetlenség éjszakája, és éljen Jézus Szíve az emberek szívében.”

AZ ISTENI MEGVÁLTÓRÓL NEVEZETT NŐVÉREK

Magyar tartományunknak 1950-ben közel 1200 tagja volt. Tanítással-neveléssel és betegápolással foglalkoztunk, de a közvetett apostoli munkát is vállaltuk, amennyiben szükség és lehetőség volt rá. Létszámunk 1990 végén 353 volt, ma 245. Amikor a szerzetesi élet újraindulhatott, nem volt egyetlen házunk sem, amely a közös élet megkezdését lehetővé tette volna. 1990-ben tartottunk tartományi káptalant, ez megteremtette a szabályszerű kereteket. Volt egy másfél szobás lakás a tartományfőnöknő és a tartományi központ számára. Évek óta tartottak a nővérek havonta egy közös imaórát Budapesten, néhány vidéki városban is volt “rendi” találkozó, s a hivatalában titokban mindig megerősített elöljáró próbált a fordulat előtt is kapcsolatot tartani a nővérekkel.

Ingatlanaink közül először Budapesten egykori Szent Anna Kollégiumunkban kaptunk vissza öt szobát. Ide költözött a tartományi központ, és egy kis szobából kápolna lett.

1993 áprilisában visszakaptuk az egész házat, és szeptember 1-ig sikerült a renoválási munkálatokat elvégeztetni. Ekkor beköltözött még 10 nővér, a kollégiumban pedig 46 egyetemista és főiskolás lány kapott helyet.

A ház feladatainak ellátására alkalmas nővéreket nem volt könnyű megtalálni, főleg azért, mert fontos volt az a feladat is, amit éppen végeztek. Akik bejöttek, készséget és imádságos szellemet hoztak magukkal  –   ezt az elmúlt 40 év nem tudta elvenni tőlük. A közösség kialakulásához természetesen idő kellett. 1996 nyarán visszakaptuk a budai Kaffka Margit Gimnáziumot, egykori Budai Szent Margit Intézetünket. Már öt évvel előbb megindult benne az első egyházi beiskolázású osztály  –   a volt margitos diákok fáradhatatlan utánjárásának eredményeként. Ugyancsak ők felújíttatták a kápolnát, majd a dísztermet, és sokféle tevékenységgel támogatják az iskolát. Az idén már 11 katolikus osztály végez, a hét érettségiző osztályból kettő. Szeptemberben már csak katolikus osztályok indulnak. Az iskolában egy nővérünk van jelen, ő az egyik igazgatóhelyettes, ő próbálja a keresztény szellemet megalapozni a két hittanár, az igazgató és több meggyőződéses katolikus tanár segítségével. A “Szent Margit Gimnázium” nevet majd csak 2000-ben vesszük fel, amikor az utolsó Kaffkás osztályok leérettségiznek. Jövő ősszel megkezdjük az átállást a hatosztályos gimnáziumra. Az iskola magas színvonalú oktatást ad, szeretnénk a nevelés terén is hasonlót elérni. Szeptemberben megkezdi tanári munkáját egy fiatal nővérünk is, aki a műegyetemre jár, hogy vegyészmérnöki diplomája mellé mérnöktanári képesítést szerezzen.

Piliscsabán van katolikus óvodánk, egy örökölt családi házat építettünk át. Két fiatal nővérünk óvónőnek készül. Szekszárdon az óvodát és az általános iskolát csereépületekben kaptuk vissza, az egyházközösség működteti őket, Csornán a nyolc osztályos általános iskolát 430 tanulóval pedig a győri egyházmegye tartja fenn.

Piliscsabán visszakaptuk egykori Szent Margit Üdülönket, amelyben kis szeretetotthon működött. 26 szerzetesnővér élt benne különféle rendekből, nagyon zsúfoltan, alig elfogadható körülmények között.

Ezt a piliscsabai otthont teljesen fel kellett újítani, építettünk hozzá egy jóval nagyobb új részt külön szobákkal, közel 80 személynek tud otthont nyújtani. Ez a rendi szeretetotthon el tudja látni a most még mindig szétszórtan élő idős és beteg nővéreinket. Itt “illeszkedhetnek be” újra a régi rendtagok a közösségi életbe. Számunkra nagy öröm, hogy ezt az otthont tudjuk végre nyújtani megöregedett, megfáradt nővéreinknek. Két noviciánk betegápoló nővérnek készül, majd velük lehet és kell a szerzetesi közösséget kialakítani.

Van még egy közösségünk Budakeszin, az egyházközség épületében 10 idős és kevésbé idős nővérből áll, akik még tudnak egyházközségi szolgálatot végezni, s a közeli kórházakban a betegeknek lelki segítséget nyújtani. A közösséget már ők is mint idős emberek élik meg, sokat imádkoznak másokért, az egyház szükségleteiért, tevékenységük köre már egyre szűkül.

Néhány fiatalabb nővérünk hitoktatást végez vidéki plébániánkon. Négy noviciánk van, júliusban teszik le első fogadalmukat, és ugyanakkor egy jelölt öltözik be.

Hét esztendő nagyon rövid idő a valóságos újrakezdéshez. Ha lettek volna mindjárt induláskor lakásra és munkára alkalmas helyek, talán gyorsabban és jobban alakulhattak volna közösségek. De ennyiért is hálát adunk Istennek.

A hagyományokból csak az alapvetőt, a lényegeset igyekszünk átadni, azt is a mai apostoli feladatokhoz igazítva. Az Isteni Gondviselés terve folytán néhány nővérünk az elmúlt évtizedek alatt külföldön, szerzetesi közösségekben élt, megélte a zsinat aggiornamento-ját, így nem kellett ott kezdenünk, ahol 1948-ban abbahagytuk. Ez megkönnyíti a mai fiatalok beilleszkedését. Jó kapcsolat alakulhatott ki köztük és a kevésbé fiatalok között. Lelki képzésünkben rugalmasságra törekszünk, hiszen mindegyik más és más vallási és kulturális alappal jött. A szerzetesi lelkület kialakítása mellett nagyon fontosnak tartjuk egyéni fejlődésük elősegítését és iskoláztatásukat is.

Apostoli feladatainkat már említettük az ingatlanokkal és a közösségekkel kapcsolatban. A jövőben ezek fejlesztését, bővítését tervezzük. Mivel a nevelést ma nagyon fontosnak tartjuk, azon fáradozunk, hogy egykori óvóképzőnket, a mai Benedek Elek Pedagógiai Főiskolát Sopronban visszakapjuk, és katolikus óvóképző főiskolaként működtessük. Szükség volna Budán leány-diákotthonra, de ehhez még nem kaptunk vissza megfelelő épületet.

Sajátos karizmánkat, a megváltás művébe való bekapcsolódást egyrészt imádságos tanító-nevelő munkával és ehhez világi munkatársak képzésével, másrészt betegápolással és idősek gondozásával kívánjuk megélni. A kórházi betegápoláshoz több ápolónővérre lenne szükségünk, jelenleg inkább az idősek  –   rendtársaink és mások  –   gondozását, ápolását tudjuk végezni. Hisszük, Istennek szándékában volt ez az újrakezdés velünk, ezért bízunk Benne, hogy a folytatásban is velünk marad.

JÉZUS SZÍVE NŐVÉREK

A Jézus Szíve Nővérek Társasága 1940-ben alakult Magyarországon. Alapítója Dr. Péterfy Ida nővér, aki Kassán született, és Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte tanulmányait. Fiatal kora ellenére nagy felelősségtudattal élte át a politikai változásokat, amelyek egyre közelebbről fenyegették a hitoktatást és a vallás szabad gyakorlását. Ez volt az indító kegyelem arra, hogy első társaival, teljes elkötelezettséggel megalapozza a Társaság evangelizációs és katekétai munkáját. 1949-ben, egyházi elöljárók tanácsára, a fiatal társaság elhagyta az országot, és 1950-ben Torontóban (Kanada), majd 1956-ban Los Angelesben (California, USA) telepedett le, hogy szabadon hirdethesse tovább Isten Országának és Szíve szeretetének örömhírét. Ott kapott kánoni jóváhagyást mint egyházmegyei jogú szerzetes intézmény 1985. június 24-én, Jézus Szíve ünnepén, Timothy Manning bíboros érsektől. A Jézus Szíve Nővérek anyaháza és noviciátusa Los Angelesben van. 1984-ben nyitotta meg a Társaság első missziós házát Taivanban, a taipei főegyházmegyében. Ma összesen 54 nővér él 11 szerzetesi közösségben 3 kontinensen.

1992-ben a Jézus Szíve Nővérek visszatértek, hogy folytassák az evangelizációs és katekétikai munkát magyar földön, jelenleg három örökfogadalmas taggal.

Legfőbb apostoli tevékenységeik közé tartozik a hitoktatóképzés, rendszeres továbbképző kurzusok, hitoktatás minden korosztálynak, rekollekciós napok, ifjúsági és gyermek-lelkigyakorlatok, lelkigyakorlatos nyári táborok, családpasztoráció, katekumenátus, “Szent Szív Gyermekklub”, video-katekézis. Kiadványaik: Katekétikai video-sorozat anyagtárral hitoktatók és gyermekek részére, zenekazetta énekkönyvvel, katekétikai segédanyag témakör szerinti sorozatokban.

JEZSUITA RENDTARTOMÁNY

A magyar jezsuita rendtartomány hazai újraindulását nagymértékben meghatározza az elmúlt időszakban külföldön működő s onnan visszatért jezsuiták munkába állása, ezért szükséges egy rövid történeti visszatekintés.

A magyar provincia 1909-ben lett független az osztrák provinciától. A gyorsan fejlődő provinciának 1945-ben 400 tagja volt, akik kilenc templomban, két gimnáziumban és egy lelkigyakorlatos házban (Manréza) működtek. Ezekhez járultak még a rendi ifjúság képzésére rendelt intézmények: a budai noviciátus, a szegedi filozófiai és teológiai főiskolák. Nyolc folyóirat kiadása mellett (A Szív, Magyar Kultúra stb.) az egész országra kiterjedő apostoli munkák közé tartoztak a Mária Kongregációk, a Kalot, a Szívgárda, a Szívtestőrség és a népmissziók. Mindennek 1950 véget vetett, amely szétszóratásba kényszerítette a jezsuitákat is. Az itthon maradtak közül 64 jezsuita együttesen 227 évet töltött börtönben vagy internáló táborban. Az akkori elöljárók intézkedése következtében azonban sok fiatal rendtag szökött külföldre 1949/50-ben, majd ismét 1956/57-ben, hogy rendi tanulmányaikat folytathassák. Ezekből alakult meg a külföldi magyar provincia, amelynek tagjai részben a magyarok lelkipásztorkodásával foglalkoztak, részben egyetemeken tanítottak. 1978-ban Torontóban noviciátust is nyitottak, amely 1990-ig működött.

A külföldön működő jezsuiták munkája lehetővé tette, hogy a hetvenes évek legvégétől meginduljon a tudatosan hazafelé tekintő tervezés. Ennek keretében nemcsak a noviciátus indult el, de új profilt kaptak (s ezzel hazai terjesztésre “engedélyezetté váltak”) az emigrációban továbbvitt Szolgálat és A Szív újságok, erősítette hazafelé “fordulását” a bécsi Egyházszociológiai Intézet, hogy csak néhányat említsünk. E munkák s a kinti szétszóratásban élők rendszeres találkozói lehetővé tették, hogy 1989-től kezdődően huszonöt fő települhessen haza, s álljon az itthoniak rendelkezésére. Végül a politikai változás szentesítette a két provincia egyesülését 1990-ben.

Jelenleg 96 jezsuita tartózkodik állandó jelleggel Magyarországon. A provinciát ennek következtében az elmúlt években nagymértékben meghatározták az alábbi tényezők. Elsőként az elmúlt évtizedeket itthon illetve külföldön átélő rendtársak összeérése történt meg, néha fájdalmaktól sem mentesen. A másfajta képzés és munkák miatti természetes különbözőség mellett itt nem szabad megfeledkeznünk a hazai idősebb korosztály azon általános rádöbbenéséről sem, hogy legértékesebb évtizedeiket vesztették el 1989-re. Másodszorra szembesülniük kell(ett) a középgenerációk szinte teljes hiányával (átlagéletkorunk 60,7 év). A hivatások szép száma ellenére  –   a hosszú képzés következtében  –   munkáink nagy részét a “meglett” korosztály vezeti, sokszor azzal a kihívással, hogy olyan munkák esetében is bizonytalanná válhat a közvetlen átadás a fiatalabb nemzedéknek, melyeket sikerült még az emigrációban is megőriznünk. Végül sokak beilleszkedését meghatározza az, hogy a provincia megadta a döntés szabadságát az idősebb generáció tagjainak abban a tekintetben, hogy több évtizedes szétszóratás után tudja-e vállalni a közösségbe költözést az itthoniak esetében, illetve a hazatérést a külföldön élők esetében.

A növekvő létszám megfelelő közösségi elhelyezése máig nehézséget jelent. Mivel máig csak kisebb épületrészeket kaptunk vissza, ezért nagyobb közösségeink közül több bérelt vagy újonnan felépített rendházakban lakik. Jelenleg 10 rendházunk működik Magyarországon: Budapesten (5), Szegeden (2), Hódmezővásárhelyen (1), Miskolcon (1) és Dobogókőn (1). Ismerve sok hazai közösség napi küszködését, hálát adhatunk azoknak, akik befogadtak bennünket (mint például a szegedi egyházmegye a noviciátusunkat), és azok támogatásának, akik lehetővé tették új házak, így a Sodrás utcai központ felépítését. Ez az alap adta meg azt a tárgyalási szabadságot, hogy nem kellett sem megalkudni, sem kényszer alatt konfrontálódni az épületekért való elkeseredett csatározásokban. A régi noviciátusi és lelkigyakorlatos házat kiváltó dobogókői csereingatlan, bár nem helyettesítheti azok funkcióját, mégis egy új, sajátos hiánypótló szerepet kapott az egész magyar egyházban mint konferencia-központ és lelkigyakorlatos ház. Közvetlenül rendi funkciót fog betölteni az  –   egy júniusi kormányhatározat által visszaadásra kerülő  –   szegedi tanulmányi házunk.

Itt kell megemlítenünk a három évvel ezelőtt indított miskolci gimnáziumot, kollégiumot és plébániát. Az erős hívás mellett a munka elfogadásában jelentős szerepet játszott az a tényező, hogy a rend kilépjen az új egyházi kezdeményezések által sokkal inkább “lefedett” nyugat- s dél-magyarországi területről, s az ismert társadalmi, gazdasági, szociális feszültségekkel fémjelzett régióban vállaljon szolgálatot. Természetesen itt sem épület-visszajuttatás, hanem az egyházmegye s a rend építkezése teszi lehetővé a munkába állást.

Biztató jel a hivatások szép száma ezekben az első években. A Magyarországról és Erdélyből jelentkező novíciusaink képzése Szegeden folyik. A fogadalmak után a fiatalok egy évet töltenek a külföldi tanulmányokra való felkészüléssel, így többek között nyelvtanulással a budapesti tanulmányi házban. Önálló filozófiai s teológiai fakultás felállítása helyett a fiatal rendtagok további képzése külföldi egyetemeken folyik (jelenleg London, München, Párizs, Róma, Dublin fakultásain). Hosszútávon meghatározó jelentőségű a képzés kérdése. A jelenlegi külföldön történő képzés  –   a sokhelyütt bőkezű támogatások mellett is  –   az anyagi feltételek biztosításának nehézsége mellett több kihívást is hordoz magában: a saját rendtársakkal való kapcsolat meglazulása és a hazai gyorsan változó viszonyoktól való elszakadás veszélye lebeg az olyan világos előnyök mellett, mint a szemlélet tágulása, a világegyházba illetve a rend nemzetközi vérkeringésébe való bekapcsolódás és “élő”, folyamatosan működő provinciákkal történő találkozás.

Mindezek miatt a rend néhány tanára, akik már évek óta Szegeden tanítanak, azt készítik elő, hogy Szegedre építve legalább a filozófiai képzést meg lehessen teremteni idehaza fiataljaink számára a Szegedi Hittudományi Főiskolával és az Universitas-szal karöltve. A szegedi tanulmányi ház visszajuttatása ehhez teremti meg a háttérfeltételeket.

Ma összesen 155 magyar jezsuita közül 9 van misszióban, míg közvetlenül a magyar rendtartományhoz jelenleg 146 jezsuita tartozik: 95 pap, 21 segítő-testvér, 13 tanuló rendtag és 17 novícius. Közülük 50 dolgozik külföldön és 96 idehaza.

A szétszóratás máig ható eredményeként rendtársaink egyharmada ma is külföldön él, és főképp a kint élő magyarok lelki gondozásával vagy tudományos munkával foglalkozik. Már az új missziók keretében dolgozik Kárpátalján két atya, Szerbiában egy atya és egy segítőtestvér. Erdélyben a papnevelés terén a gyulafehérvári szemináriumban tevékenykedik az első fiatal jezsuita.

A hazai munkáink keretében tulajdonképpen megteremtődtek a “hagyományos” jezsuita programok új keretei az oktatás és nevelés, lelkigyakorlat-adás, lelkipásztorkodás és sajtóapostolság terén. Az oktatás terén beindult a már említett miskolci Fényi Gyula Gimnázium és Kollégium, az egyetemistákat fogadó budapesti Szent Ignác Szakkolégium, míg a felnőttképzésben tevékenykedik a Faludi Ferenc Akadémia. A több évtizedes múltra visszatekintő Magyar Egyházszociológiai Intézet Kerkai Jenő Intézet néven kezdte el működését Magyarországon. Végül tájékoztatást végez az Európai Katolikus Információs Központ (OCIPE) budapesti irodája és folyóirata, az Európai Szemmel.

A kifejezetten lelkigyakorlatos programok elsősorban a dobogókői Manrézához és a püspökszentlászlói Életrendező Házhoz kapcsolódnak. Ezeken kívül a püspöki kar kérésére a leányfalui Szent Gellért lelkigyakorlatos ház is jezsuita vezetés alatt áll 1997. szeptember 1-jéig. A lelkipásztorkodásban vállal feladatot két plébánia (Miskolcon és Hódmezővásárhelyen) és három lelkészség (Pesten, Szegeden illetve Kispesten).

A sajtóapostolság terén működik a Szolgálatot felváltó Távlatok. Az előbbi lelkipásztori munkát segítő hagyományaira támaszkodva a Távlatok igyekszik a magyar társadalmi és kulturális élet tágabb szeletébe ágyazódva, sűrűbb megjelenéssel és aktuális vitakérdésekben is megszólalva megszólítani az egyházat és az annak közelében lévő értelmiséget. Az emigrációból 1990-ben visszatért A Szív. Ez családi havi magazinként elsősorban a keresztény nevelés és családi élet kérdéseiben szólal meg népszerűbb formában eljutva vidéki olvasókhoz is. A Szív sajátos, spontán hajtása a gyerekolvasókból kinövő Szentjánosbogár mozgalma, mely sok száz főt mozgat meg nyári táboraival.

E fenti munkák a hazai valóság széles területét magukba foglalják, s bőségesen lekötik a rendtársainkat. Mindamellett tudatában vagyunk annak, hogy egy létfontosságú területen  –   akár más szűkítése árán is  –   nem léptünk eleget. Ez a társadalmi igazságosság előmozdításának közvetlen megélése s formálása. Sajátos karizmánk értelmében elsősorban igyekszünk megtartani bizonyos rugalmasságot, hogy valóban ott válalhassunk feladatot, ahol erre “nagyobb szükség” mutatkozik. A gyorsan alakuló magyar valóság által is ránk kényszerített nyitottság különösen nagy szerepet kell, hogy kapjon mind a képzésünkben, mind munkavállalásunkban (néha munkák fájdalmas elutasításában is).

A jövő szempontjából meghatározó jelentőségűnek tartjuk a világiak aktív, valódi önállósággal történő bevonását (melyre A Szív szerkesztőség ad jó példát), tudatos törekvést a renden belüli és kívüli intézmények közötti együttműködésre (lásd például a Faludi Akadémia tevékenységét), a nem vallásos háttérrel felnövő nemzedékek megszólítását (mint az új Miskolc-avasi plébánia), a szociálisan leszakadó illetve veszélyeztetett rétegek érdekében való megszólalást és közösségformálást társadalmunk minden terén.

JÓ PÁSZTOR NŐVÉREK

1990-ben bízott meg a Jó Pásztor Nővérek általános főnöknője négy külföldi nővért, hogy szervezzék meg újra a Kongregáció tevékenységét Magyarországon. Egy-egy nővér jött Costa-Ricából, Franciaországból, Hollandiából és Portugáliából.

Már 1990-ben ígéretet kaptunk, hogy Óbudán visszaadják a Zápor u. 50. szám alatti épületet, ám azt előbb még (külföldi segítséggel) renoválni kellett. Csak 1992-ben költözhettünk be, addig havonta gyűltek össze a nővérek a Jó Pásztor kápolnában, hogy imádkozva kérjük az erőt a további szervező munkához.

A négy külföldihez egymás után csatlakoztak a Magyarországon addig szétszórtan, élő, többnyire idős nővérek. Sajnos, a fekvőbetegek nem jöhettek, hiszen akkor más apostoli munkát nem vállalhattunk volna. Kezdetben a magyar nővérek sem ismerték egymást eléggé, két évbe telt, míg igazán összeszoktak.

Többször volt már új jelentkező, de nem maradtak nálunk. Jelenleg két jelölt van, akik egy nővérünkkel élnek együtt. Nagy szükség van hitbeli ismereteik bővítésére, megszilárdítására, elmélyítésére, és foglalkoznak az alapító anya, Szent Eufrázia életével, tanításaival is.

1993 februárjában kaptunk először felszólítást válsághelyzetben lévő fiatal anyák elhelyezésére. Jelenleg 14 anyának tudunk gyermekeivel együtt otthont adni, és önként vállalkozó világiak segítségével gondozzuk őket. Egy nővérünk megszervezte világiakból a “Kiút veled” társaságot, a prostituáltak megsegítésére. Két nővér rendszeresen látogatja a spanyol nyelven beszélő foglyokat Budapesten és Kalocsán. Egy nővér szegény, beteg, idős nőket keres föl otthonunkban. Két nővérünk Gyöngyösorosziban napközi otthon létesítésébe kezdett iskoláslányok számára, szervezi a liturgiát, és világiakkal előkészítik a betegeket a szentségek vételére.

Szeretnénk még egy anya-otthont létesíteni, valamint a volt prostituáltak részére is egy otthont vidéken, hogy kiszakadjanak a budapesti környezetből.

Továbbra is szegényen, a Jó Pásztor szellemében kívánunk élni. Legnagyobb szegénységünk a nyelvtudás hiányossága, de bízunk, hogy Isten kegyelme támogatja emberi igyekezetünket.

JÉZUS SZÍVE TÁRSASÁGA (Népleányok)

Amikor a vallásszabadság reménye megcsillant, első teendőnknek tekintettük, hogy “lámpásainkat rendbehozzuk”. Közösségünk életében a szentignáci lelkigyakorlatoknak mindig központi szerepe volt. A szétszóratás idején is megtapasztaltuk az évenként 8 napos lelkigyakorlat megtartó erejét. A közösség vezetőségének egy kisebb csoportja 1988-ban  –   akkor még külföldön  –   több héten át ú.n. közösségi lelkigyakorlatban vett részt. Áttekintették társaságunk életét, felmérték a jelen körülményeit, keresték a jövő útját. 1989-ben már Magyarországon ismételtük meg ugyanezt. Az 1993-ban tartott nagykáptalan további lépést jelentett küldetéstudatunk erősödésében és a realitások felmérésében is.

Apostoli működésünk intézményes eszközei voltak: lelkigyakorlatos ház, gazdasági iskola, könyvkiadó vállalat és nyomda, több kegytárgy-, papírkereskedés, kölcsönkönyvtár, hímzőbolt, vegyeskereskedés, központi adminisztráció és noviciátus épülete. Ingatlanainkból a rendszerváltás után egyetlen üzlethelyiséget kaptunk vissza. Továbbá a péceli lelkigyakorlatos ház épületét, mint szociális otthont, ez utóbbi funkció fenntartásának kötelezettségével. Közösségeink továbbra is a szétszóratás idején kialakult lakásviszonyok között élnek. Ezen a helyzeten egy-két esetben összeköltözéssel, lakáscserével, emeletráépítéssel segítettünk. Így hoztuk létre az új tagok számára szükséges próbaidős házat. Apostoli munkáink intézményes eszközei a saját erőnkből létesített Szív Lelkiségi Központ (lelkigyakorlatos ház) Tahiban, Kecskeméten a KORDA könyvkiadó és könyvüzlet, Kőszegen az egyetlen visszakapott üzlethelyiségben kölcsönkönyvtár és könyvszolgálat, Pécelen a szociális Otthonként visszaadott lelkigyakorlatos házban az Idősek Otthona.

Társaságunk közösségi életére jellemző, hogy a testvérek vagy kislétszámú csoportokban éltek és dolgoztak együtt, vagy egyedül, illetve családjukban élték meg hivatásukat. Így a szétszóratásban a testvérek könnyebben alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A régi tagok részéről nehézség az újra indult intézményes apostoli munkába való bekapcsolódás terén mutatkozik hiszen új követelményeket támasztott. Ebben az idős korral járó nehézkesség is közrejátszik. A külföldről hazatérő tagok részéről is erőfeszítést kíván a beilleszkedés a régi-új körülmények között.

A rendszerváltozást követően minden eszközt igénybe vettünk, hogy az érdeklődőket megszólítsuk. Így 1990-től 18 jelentkező kezdte meg próbaidejét. Közülük ketten távoztak. 11-en már elkötelezett tagjai közösségünknek. 5-en még képzést kapnak. A jelentkezők közül többen Románia területéről jöttek és képzés után oda visszatértek. Hitoktatásban, lelkigyakorlatos programok szervezésében, egyházmegyei szolgálatban vesznek részt. A jelentkezők képzése 2 és fél év, s levelező tagozaton elvégzik a teológiát. Fiataljaink apostoli életre történő felkészítésénél szempont: az alapos hitismeret, alkalmasság a lelkigyakorlatos munkára, és más apostoli feladatok ellátására.

Az említett intézményekben a következő munkák folynak: sajtóapostolkodás: KORDA könyvkiadás, könyvterjesztés, kegytárgy Kecskeméten, Kőszegen, Budapesten és szerte az országban, ahol testvérek élnek, különösen Mezőkövesden és Balatonfüreden. Lelkigyakorlat: Tahiban Szív Lelkiségi Központban lelkigyakorlatok szervezése és vezetése. Innen kisugárzó tevékenység: lelki programok szervezése iskolákban, egyházközségekben.

Szociális otthon: Pécelen az Idősek Otthonában 90 lakó kapot helyet egyre javuló körülmények között. Ebédfőzési akció a péceli nyugdíjasok, rászorulók számára.

Hitoktatás: a teológiai levelező tanfolyamot végzettek bekapcsolódtak az iskolai vagy templomi hitoktatásba, nyári hittantáborokban tevékenykednek; egy testvérünk intenzíven foglalkozik állami gondozott gyermekekkel. Testvéreink ma is, mint az elmúlt évtizedekben, ott élnek az emberek között, igyekeznek segítségükre lenni gondjaikban.

Karizmánk az egység szolgálata. Ezt az egységet szemléljük a názáreti Jézusban. Az ő istenemberi Szívének teljességéből merítjük azt a szeretetet, mely egységet visz az életbe. A karizmánk szerinti egység megvalósulására irányuló szándék táplálja vágyunkat, hogy népünket, egyházunkat a mai magyar valóság szükségletei szerint szolgáljuk, hogy az eszme, amelyet Úr Alapító atyánk P. Bíró által a magyar egyház talaján elültetett, ma is virágozzon és terjedjen.

Forrás: VIGILIA – 62. Évfolyam, október

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s