Csontváry nyomán Taorminában

Közzétette:
 
Csontváry Kosztka Tivadar, eredetileg Kosztka Mihály Tivadar,
1853-Kisszeben   – 1919, Budapest

Ez az ember nem lehetett teljesen normális – mondtam magamban vagy ötven éve, fiatalon, mikor a pécsi gyűjteményben, életemben először láttam

Önarckép (1900 körül)

Csontváry döbbenetes, szokatlan képeit. Mivel korábban nem tudtam róla semmit, véleményem őszinte volt, senki nem befolyásolta. De éreztem azt is, hogy valószínűleg egy zseniről van szó.
Később, mikor életéről többet tudtam, kiderült, hogy véleményemmel nem voltam egyedül. A nem-normális és zseni kitételre gondolok. Mikor például Párizsban, az 1907-es kiállításáról a legnagyobb külföldi kritikusok már elismerően nyilatkoztak, akkor hazájában még kinevették. Ehhez különcsége és misztikus látnoki/prófétai allűrjei is hozzájárultak. Skizofréniáról is suttogtak. Ilyeneket írt magáról: „Én, Kosztka Tivadar, ki a világ megújhodásáért ifjúságomról lemondottam, amikor a láthatatlan Szellem meghívását elfogadtam, akkor már rendes polgári foglakozásban, kényelem- és bőségben volt részem.  … az egész világ hiúságát pocsékká zúztam … a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére, s ott cédrusokat festettem.”
A ma már elismert, rendkívüli tehetségnek tartott Csontváry képei a hazai megnemértés miatt majdnem katasztrofális sorsra jutottak. Képeit 1919 júniusán bekövetkezett halála után örökösei értéktelennek tartották, de felfigyeltek a vásznak jó minőségére (Csontváry csak a legjobb anyagra festett). Vászon-áron akarták eladni fuvarosoknak, akik a portékáik, kocsijaik letakarására használták volna azokat. Tíz négyzetméteres vásznakról volt szó. De Gerlóczy Gedeon, a friss diplomájával Münchenből hazatérő fiatal építész ráérzett Csontváry nagyságára, és az utolsó pillanatban felvásárolta a képeket. Aki ma Pécsett jár, az a Gerlóczy gyűjteményt láthatja a Csontváry Múzeumban.


Etna

Mindez a fenséges Etna szomszédságában, Taorminában jut eszünkbe, ahol annak a görög színháznak kőpadján ülünk, ami Csontváry egyik legnagyobb méret’ képének a témája. Az óriási festmény nem Pécsett, hanem a Nemzeti Galériában látható. Taormina romantikus, bájos hely, a romantikus Csontváryt érthetően vonzotta. A színházban ülve egyszerre látjuk a tengert, a part mentén a szomszédos Naxost, az Etnát, a dimbes-dombos tájba simuló Taorminát. Külön-külön is szép volna, de mindez egyszerre tárul elénk. Elképzeljük, hogy kétezer éve itt görög drámát játszottak. Valóban itt nem nehéz romantikusnak lenni. Naxos pedig büszke arra, hogy az első görög település volt Szicíliában. Richard Strauss operája, az Ariadna Naxosban is eszünkbe jut. Tájékozottabb útitársunk megsúgja, hogy az a görög Naxos szigetén játszódik, nem itt.
Hogy indult el a felvidéki, kisszebeni születésű Csontváry Kosztka Tivadar festőkarrierje? 1880-ban patikussegédként dolgozott Gácson. Egy nap, a patika előtti padon ülve lerajzolta az ott várakozó ökrös szekeret. Jóindulatú patikus főnöke felkiáltott: „Hisz maga festőnek született!” Csontváry bevallotta, hogy égi hangot is hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője, nagyobb Raffaelnél!” Bár a napút kifejezést nem értette, de tetszett neki. Később napút-festőnek nevezte magát. Ekkor már huszonhét éves. Rómába ment, Raffael képeit tanulmányozta, majd hazatért. S van életrajzában egy nagyon figyelemre méltó mondat: 14 évig keményen dolgozott, takarékoskodott, hogy azután anyagilag teljesen független lehessen, utazhasson, festhessen. Micsoda céltudatosság! Micsoda elhivatottság! Micsoda önmagába vetett hit! Tizennégy évig készült hivatására anélkül, hogy festett volna. Csak a célért dolgozott. Az anyagi függetlenséget el is érte. Ekkor már ­–1894-ben vagyunk­­–- Csontváry negyvenegy éves. Münchenbe utazik, Hollósy Simonnál tanul, majd Németország és Párizs festőakadémiáit látogatja, de sehol nem tartózkodik sokáig. Azaz, olyan kevés művészeti iskolai képzettsége van, hogy igazi autodidaktának nevezhetjük. 1902-től sorban születnek nagy képei. Taorminában többször jár. 1904-ben festi az óriási képet: „A taorminai görög színház romjai”. A város vezetőinek annyira tetszett, hogy meg akarták venni, de a művész nem vált meg művétől.


Taormina

 Mennyi igazság van abban, hogy senki sem próféta a maga hazájában. Ezt mutatja az is, hogy Csontváryt már egész Európában nagyra becsülték, mikor végre Magyarországon, az 1930-ban tartott gyűjteményes kiállítása kapcsán, a kritika és a közönség felismeri, hogy hazánk egyik legnagyobb festőjéről van szó.
Ez jár a fejünkben, miközben a félig lerombolt színház legfelső sorában ülve a tökéletes akusztikát csodáljuk. A mélyen alattunk levő színpadon beszélgető turisták beszédjét is jól halljuk. Pedig, ahogy a legtöbb görög színházban,  itt is hiányzik már az akusztikához fontos hátsó fal nagy része, mert a köveit széthordták. De így is szép ez a színház és a város ki is használja majd. 2009 őszén az Aida kerül itt bemutatásra. Háttérben a havas csúcsú Etnával. Micsoda látvány lesz!

Dr. Borka László:  Ághegy – Skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s