Jászai-Horváth Elemér: Esteli séta 3.
Aludt a föld, csupán a vágy vigyázott. Az égmezőn föltetszett már a hold. Ezüst hárfán a szél zokogva játszott, Kerengve,
Séta a kultúra ösvényein
Aludt a föld, csupán a vágy vigyázott. Az égmezőn föltetszett már a hold. Ezüst hárfán a szél zokogva játszott, Kerengve,
Mezők, faluk mind egy halálra váltak, Fölöttük oszló pára-köd lebeg S a távolban, hol karcsú nyírek álltak, Pásztortüzekkel egy táborba
Megjött az est, a barna markú pásztor, Fölénk terelte árnyék-nyájait. Izzott a föld még nyári munkaláztól, Forró keresztben fülledő kalásztól,
Sodridnak hurcás, száz emlékét lökd el, Széles mosollyal csillogóan Ballagj, vén folyó, Ballagj, életem, csöndes hömpölyöddel. Túlszökve harag s bitang
Hol vannak azok az idők, amikor megütődve, egy kicsit meg is botránkozva olvastuk Heltai Jenő első verseit? Vörösmartyn, Aranyon nevelt
(Novella, semmi más) 3. Aztán lenni kell egy technikusnak, aki így beszéljen: – Az emberi kultúra szerencsétlensége voltaképp ott kezdődik,
(Novella, semmi más) 2. A politikus akkor valószínűleg így fog beszélni: – Azt mondják, felvilágosodott században élünk és lejárt a
(Novella, semmi más) 1. Úgy képzeltem el a tudóst, amint megtagadja magát és a tudományát és így szól magában: –
Atyám emlékének “Ülsz most a Paradicsom délibb vidékén, egy folyónak a partján, egy szikomorfa árnyékában és fügét eszel. Árnyék hűti
Tudom hogy vagy – és megállok az éjben. Állok az esőszagú kert középen És kinyujtom két áldott dús karom –