Klasszikus kínai tanmesék II.
TÚL SOK ÖSVÉNY Yang Zi mester szomszédjának elkóborolt a báránya, kiküldte hát összes emberét a bárány keresésére, és megkérte Yang
Séta a kultúra ösvényein
TÚL SOK ÖSVÉNY Yang Zi mester szomszédjának elkóborolt a báránya, kiküldte hát összes emberét a bárány keresésére, és megkérte Yang
A VÍZHORDÓ Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. MÁTYÁS
Élt egyszer egy öreg favágó a feleségével Japán egyik szigetén. Josida és Fumi, a két öreg, elégedettek voltak sorsukkal, csupán
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Elizának hívtak. Épp oly szép volt, mint minden kislány és
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. Hol
A japán császár egyik fia vadászni szeretett, a másik meg halászni. Egy napon úgy gondolták, cserélnek, s így a nagyobbik
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. A
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. A
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. Egyszer