Közzétette:
itthon vagyok újra, újra itthon:
Ismerősök jönnek velem szembe,
Kedves arcok, elfeledt vonások;
Gyermekkorom jut megint eszembe,
És vele a fényes álmok, tervek…
Istenem, de boldog is a gyermek!
.
Egykedvűen, mint a pipás ember,
Ott guggol a kémény házunk felett;
Már messziről meglátszik a füst,
mit Óriási szájából ereget…
Vidám, csendes az egész ház tája,
A búcsúzó nap mosolyog le rája.
.
A kapuban vén kuvasz nyújtózik,
Álmosan néz a ki- s bemenőkre,
Engem látva, haragosan mordul,
Felszökik, majd egyet ásít, s végre
Farkcsóválva hízeleg körültem;
Míg én állok némán, elmerülten.
.
Apám, anyám kijönnek előmbe,
Örülnek, hogy karjaikban látnak;
Nincsen vége a sok ölelésnek,
A cselédek körülöttem állnak,
Mindegyik tud kérdezni valamit,
Hogy vagyok? És az Isten tudja: mit.
A szomszédból eljő Sára asszony,
Mikor lát, – a percet várta régen –
Összevissza nézeget, s rettentőn
Csudálkozik, hogy oly nagyra nőttem,
„Hej, hiába, elmúlnak az évek,
Rabszolgái vagyunk az időnek.”
Régi dajkám fejet csóvál, aztán
Fontos arccal az anyámhoz mén be:
Nagy gyanúja van, – suttogva mondja, –
Gyanúja, hogy ki vagyok cserélve.
Sári néni, igaza van kendnek,
Nem vagyok a régi, boldog gyermek
(Palócföld – 63. évf. 1. szám)
Lighthouse 