„Hajnal Anna egyik legmegbecsültebb és legszeretettebb kortársam. Költészetét és emberszeretetét, tevékeny, aktív emberszeretetét nem lehet szétválasztani. Egész életét a költészet sugallatában és szellemében élte át. Ez volt számára a legfontosabb.” – írta Vészi Endre Hajnal Anna József Attila-díjas költőről, aki a Nyugat harmadik nemzedékének tagja volt. Nyelvének ereje a népköltészetre jellemző gondolatpárhuzamokban rejlik. Stilizáltsága, elragadtatott éneke késztette a tehetségét feltétlenül
elismerő kritikusokat is, hogy jellegzetesen nőköltőt lássanak benne.
A magam törvénye szerint…
Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.
Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás, megszünt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.
Bizhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derüje s csillagok nyugalma int.
Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.
S a nyujtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok –
sohsem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!
Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 23. szám
