Csukás István – A kút

 

 

A megháborodott nyár oda

ugrott, ruháit kívül hagyván;

tövén ökörnyált sző a dudva,

bogozza, majd elejti lustán.

Az idő fordul körülötte,

s áll, szemét égre nyitva, a kút.

Magát már hány nyár beleölte,

tövén vinnyogva hány ősz lapult!

Az idő fordul … meséktől félő

riadt gyerek, ó, hol vagyok már?

Más kútnak lesem meg sötétlő

mélyét, más mesék félelme vár.

[Digitális Irodalmi Akadémia]